Századok – 1963
Történeti irodalom - Vakalopulosz; A.: Isztoria toi neoi Elliniszmoi (Ism. Füves Ödön) 895
TÖRTÉNETI IRODAI.ОМ 895 sek és gazdag polgárok a popolanókkal szemben elkövettek. Már itt meg kell említenünk, hogy a popolani kifejezésen nem a nép pártja értendő, hanem a Néppárt, mely a kereskedők és iparosok pártja volt a patrícius és feudális elemekkel szemben. Nem arról van tehát szó, hogy a magnati-k ellen a kézművesek keltek fel (199. 1.), és a mozgalom nem a politikai szokások ellen irányult (199 — 200. 1.). A mozgalom tehát a kereskedők és iparosok mozgalma volt a feudális—patrícius elemekkel szemben, akik a már ismertetett időszak végén egyre inkább túlsúlyra jutottak. Ő ellenük irányult az 1293-as Igazságszolgáltatási Szabályzat, mely az említett rétegek érdekeit volt hivatva megvédeni, de ennek ellenére nem volt ,,di dittatura delle masse" (207. 1.). Közrejátszott a guelf és ghibellin ellentét kiéleződése is, mely kérdést szintén az Ordinamenti volt hivatva megoldani. Hogy ebből a szempontból mit jelentett a Szabályzat, azt legjobban akkor láthatjuk meg, ha átlapozzuk Metarazzo perugiai krónikáját. Az Oddi és Baglioni családokhoz hasonlók szabadjára engedése hasonló helyzetet idézett volna elő Firenzében is. Tény az, hogy Giano della Bella utolsó két priorsága 1294 október—december és 1294 december — 1296 február rendkívüli helyzetet mutat. De erre a helyzetre csak akkor alkalmazható az „una posicione straordinaria e quasi dittatoriale", ha azt nem általánosságban, hanem a való helyzetet elemezve ós azt helyesen értékelve alkalmazzuk. Kétségtelen, hogy Firenze fentebb említett aránylag kevéssé ismert korszakának bemutatásával a szerző igen fontos munkát végzett. Davidsohn munkái bármennyire is alapvetőek, sok tekintetben már meghaladottak. Salveminiben pedig inkább a legújabb kor történészét értékeljük, különösen 1927 és 1938 között írott munkái alapján. Ezért Ottokar Nicola művét, miután az a legújabb kutatásokon alapszik, örömmel kell fogadnunk. Ott, ahol ennek szükségét éreztük, rámutattunk a munka félreértéseire és hiányaira. Ami a bemutatott, felhasznált anyagot illeti, az igen jó kiindulási alapul szolgálhat esetleges újabb kutatások számára. HATOS GÉZA A. VAKALOPULOSZ: 12 TO PI A TOY NEOY EAAHNIZMOY. A'. APXEE KAI AIAMOP0Q2H TOY (Szaloniki. 1961. 395 1., 24 kép, 7 térkép) AZ ÚJGÖRÖGSÉG TÖRTÉNETE. A görög történészek évszázados adósságából törlesztett A. Vakalopulosz szaloniki egyetemi tanár, az újkori görögség egyik legjelesebb kutatója „Az újgörögség története" című műve első kötetének kiadásával. Amíg ugyanis az ókori és bizánci görögség történetével több kiváló monográfia foglalkozik, addig az összefoglaló jellegű, tudományos újgörög történelemkönyvek kivétel nélkül a múlt század második feléből valók (Papparigopulosz, Hopf, Hertzberg, Finlay művei).. Századunk líjgörög történészei komoly eredményt nem értek el, műveikben ugyanis csupán a régi ismeretanyagot variálták. Hosszú idő után végre Vakalopulosz professzor — közel 20 éves alapos gyűjtőmunka után — vállalkozott arra, hogy számtalan újabb adat birtokában egyrészt revideálja a régebbi történelemkönyvek adatait, másrészt pedig új szempontok szerint egy korszerű részletes újgörög történelmet írjon. E nagyszabású munkának első része 1961-ben látott napvilágot. A megjelent kötetben a szerző a mű alcímének megfelelően az újgörög történelem egyik legvitatottabb problémájával: az újgörögség kezdetével és kialakulásával foglalkozik. Számos történész elődjével ellentétben nem egy évhez, pl. 1204-hez, a latin császárság megalakulásához vagy 1463-hoz, Bizánc bukásához köti az újgörög nép keletkezését, hanem azt dialektikusan folyamatnak tekinti, amely kétséget kizáróan a bizánci korban a latin császárság megalakulása idején indult meg és a Palaiologoszok alatt történt öntudatosodás eredményeképpen ment végbe. Minthogy tehát az újgörögség kialakulása nem egyszerre, hanem a Bizánci Birodalom keretén belül lejátszódott hosszú fejlődés után történt, a szerző helyesen az 1204. évtől kezdi az újgörög nép keletkezésének vizsgálatát. A megjelent első kötet a XHI. század elejétől kezdődő és a XV. század végével fejeződő kb. három évszázad történelmét foglalja magában. A mű nyolc fejezetre oszlik. Az első fejezetben (1 — 95. 1.) a szerző az újgörögség eredetének és keletkezési idejének problémáját, valamint az ókori ill. bizánci görögséggel
