Századok – 1963

Történeti irodalom - Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában (Ism. Katus László) 880

881 TÖRTÉNETI IKODALOM útján gyors léptekkel haladó Nyugat-Európa éléskamrája legyen. Ez a tény döntően rányomta bélyegét az itteni országok gazdasági-társadalmi fejlődésére. Az agrártársadalom fejlődésének lényegében a nyugat-európaiéhoz hasonló vonala (a termény- és munkajáradék átalakulása pónzjáradóltká, a jobbágyság átalakulása szabad paraszttá, bérlővé) megtört, a jobbágytartó rendszer megszilárdult, ismét előtérbe nyomult a munkajáradék. A feudális földesurak saját kezelésükbe vett ós a paraszti földek rovására megnövelt „majorsági" birtokaikon nagyarányú mezőgazdasági árutermelést fejlesztettek ki, jobbágyaik robotmunkájával ós felszerelésével. A parasztságot minden korábbinál súlyosabb gazdasági-politikai kényszer kötötte földjéhez ós földesurához. Ez az ún. „második jobbágyság" rendszere a kelet-európai országok XVI—XIX. századi fejlődésének egyik legáltalánosabb és legjellegzetesebb vonása, s ezzel párhuzamosan szintén általános és közös jelenség a városi fejlődés elmaradottsága, a városi polgárság, a modern burzsoázia hiánya vagy rendkívüli gyengesége. A kapitalista fejlődés első szerény kezdetei Kelet-Európa legtöbb országában a jobbágytartó nagybirtokhoz kapcsolódtak (manufaktúrák, nemzetközi kereskedelem stb.). Nyugat-Európában már egymásután zajlottak le a győztes polgári forradalmak, midőn Kelet-Európa több népet egyesítő soknemzetiségű birodalmaiban virágkorát élte a feudális abszolutizmus és a nagybirtokos nemesség társadalmi-politikai hegemóniája. A vázolt sajátos fejlődés következtében Kelet-Európa országaiban Nyugat-Európától lényegesen eltérő módon vetődött fel a polgári átalakulás problematikája, mások voltak az átalakulást sürgető, kikényszerítő és a feudális abszolutizmust megdöntő társadalmi erők, s mások voltak a polgári forradalom eredményei és következményei is. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet központjába a jobbágyfelszabadítás került. Niederhauser Emil könyvének gerincét azok a fejezetek alkotják, amelyek Kelet-Európa egykorú politikai felosztásának megfelelően országonként ismertetik a jobbágyfelszabadítás konkrét történeti folyamatát: Poroszországban és Mecklenburgban, a Habsburg-Monarchiában (osztrák és cseh tartományok, Galícia, Magyarország és Erdély, Horvátország), az Orosz birodalomban (Oroszország, balti tartományok, Lengyel Királyság, Besszarábia) és Romániában. A szerző e fejezetekben az érintett országok történeti szakirodalmának legújabb eredményeire támaszkodva, adatokkal gazdagon illusztrálva bemutatja a parasztság helyzetét, a társadalom szerkezetét, a jobbágyfelszabadítást sürgető erőket és az általuk felvetett terveket, javaslatokat, a paraszti osztályharcot és az általa kikényszerített reformokat, s végül a jobbágyfelszabadítás konkrét lefolyását, az erre vonatkozó törvényes intézkedéseket ós azok végrehajtását. Ezek a fejezetek önmagukban a kérdés összefoglaló kézikönyvét nyújtják; s ez fontos eredmény, mert a tárgyalt országok legtöbbjére vonatkozóan nincs megfelelő modern összefoglalás a jobbágyfelszabadítás problematikájának és folyamatának egészéről. A mintegy két és félszáz lapnyi terjedelmű történeti tényanyag úgy van válogatva, csoportosítva ós bemutatva, hogy alkalmas a valamennyi országban érvényes általános törvényszerűségek és közös vonások megállapítására, de az egyes országok és népek egyedi fejlődési útjának ábrázolására is. A szerző elemzéséből ugyanis kiderül, hogy ha a jobbágyfelszabadítás különböző időpontokban, eltérő módozatokban és konkrét intézkedéseken keresztül ment is végbe a különböző országokban, a folyamat lényeges tényezői és mozzanatai azonosak voltak egész Kelet-Európában. Ezekkel az összehasonlító vizsgálat tanulságait összegező, s a „Néhány következtetés" szerény címet viselő zárófejezetben foglalkozik a szerző. Tulajdonképpen ez a fejezet tartalmazza a munka új eredményeit, amelyek közül csak a legfontosabbakra szeretnénk itt utalni. Lényegében azonosak voltak egész Kelet-Európában a jobbágyfelszabadítás előzményei ós előfeltételei, amennyiben minden országban valamilyen formában megvalósult a „második jobbágyság" előbb ismertetett rendszere. A kelet-európai nagybirtok nem csupán az azonos tulajdonosnak járadékot fizető parasztok telkeinek összessége — tehát elsősorban jogi kategória — volt, mint Nyugat-Európában, hanem egységes, öngazdálkodó, árutermelő nagyüzem. Ezen belül természetesen országonként eltérések voltak a földesúri majorságok terjedelme, növelésének módjai ós lehetőségei, árutermelésük színvonala, a munka- és pénzjáradék szerepe, a robot és a bérmunka alkalmazásának aránya tekintetében. A kelet-európai parasztság tehát nem használta és művelte az egész földterületet — természetesen járadék ellenében —-, mint a nyugat-európai parasztok, hanem országonként változó arányokban osztozott rajta a feudális földesurakkal. A kelet-európai parasztság jelentős részének nem volt földje, vagy legalábbis úrbéri telke nem, hanem a földesúr majorsági földjén élt és dolgozott. A földnélküli parasztok száma és aránya, valamint szá-