Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

866 Iî. N. PONOMAKJOV mértékben fel kell használni annak érdekében, hogy a kommunizmus építőit magasrendű erkölcsi és politikai tulajdonságokra neveljük. A szovjet történettudós, amikor a múltat tanulmányozza és ezen belül a nemzeti mozgalmakkal foglalkozik, feltétlenül figyelembe veszi a széleskörű történelmi perspektívákat. A történelem dialektikája olyan, hogy a cárizmus reakciós céljai és módszerei ellenére a népek Oroszországhoz csatlakozása, erejük egyesülése az orosz nép erejével, a nemzeti és társadalmi elnyomás elleni harcban előkészítette az összoroszországi forradalmi mozgalom közös frontját, amely élén a proletariátussal és annak lenini pártjával végeredményben a volt cári birodalom összes népeinek felszabadulására és arra vezetett, hogy létrejött a hazánkat lakó nemzetek szocialista közössége, amilyet addig nem látott a történelem. Egyes népek számára az Oroszországhoz való csatlakozás annak idején az egyetlen út volt arra, hogy megmeneküljenek a fizikai megsemmisüléstől. Amikor a történész rámutat a népek Oroszországhoz való csatlakozásának haladó jelentőségére, széles történelmi távlatban előmozdítja hazánk népei barátságának megerősítését, a Szovjetunió nemzeteinek további közeledését. Ezzel kapcsolatban szükséges, hogy az egyes köztársaságok történetét az egész ország történetének részeként világítsák meg, szoros kapcsolatban hazánk más népeinek történetével, vagyis úgy, ahogyan volt. Akik eltérnek ettől az internacionalista elvtől saját népük történetének megvilágításában, elferdítik a történelmi folyamatot, és nacionalista előítéleteket szítanak. Meg kell mondanunk, hogy hazánk népei múltjának megvilágításában még előfordul az osztályharcos álláspont elhanyagolása, ami abban jut kifejezésre, hogy helytelenül értékelik a különféle cárok, fejdelmek, emirek és khánok tevékenységét. Az osztályharcos elv szem elől tévesztése jellemző azokra a tudósokra, akik idealizálják a középkori hagyományokat és lényegében nacionalista szellemben elferdítik a történelmi valóságot. Hibák történtek propagandánkban is, amelyben a hangsúlyt nem a forradalmi hagyományok dicsőítésére és a néptömegek hőstetteire fektették, hanem a múlt egyes személyiségeinek magasztalására, nem véve figyelembe kapcsolataikat a tömegmozgalmakkal. Nagy mulasztás, hogy a Szovjetunió történetével foglalkozó történészek nem dolgozták ki megfelelően az olyan témákat, amelyek különösen érdekesek azon országok számára, amelyek felszabadultak a gyarmati elnyomás alól és utat keresnek az igazi szabadsághoz és felvirágzáshoz. Itt van például a buharai és horezmi szovjet köztársaság, amelyek az októberi forradalom után cári protektorátusok, az emirátus és a khánság helyén jöttek létre. Eleinte ezek a köztársaságok nem tartoztak az OSZSZSZK és a Szovjetunió keretébe. A győzelmes néphatalom azonban az orosz nép és a Szovjetunió más népei segítségével megdöntötte ezekben a köztársaságokban a feudális gyarmati rendszert, mélyreható demokratikus reformokat vezetett be, ami lehetővé tette, hogy a cári birodalom e korábban elmaradott határvidékei mintegy két évtized alatt,, a fejlődés kapitalista szakaszának kihagyásával virágzó szocialista köztársaságokká váljanak. Ez igen érdekes tapasztalat. Ahhoz, hogy ez a tapasztalat valóban a gyarmati rendszer alól felszabadult népek kincsévé váljék, teljes konkrétságában kell bemutatni — nemcsak a végeredményt, hanem a folyamat reális menetét is. Az SZKP programja rámutat, hogy a világtörténelem problémáinak és a mai világ fejlődési kérdéseinek kutatása során fel kell tárni az emberiség kommunizmus felé haladásának törvényszerű folyamatát, az erőviszonyok megváltozását a szocializmus javára, a kapitalizmus általános válságának kiéleződését, az imperializmus gyarmati rendszerének összeomlását és ennek következményeit, a népek nemzeti szabadságmozgalmának fellendülését. A program hangsúlyozza, hogy milyen fontos tanulmányozni a szocialista világrendszer létrejöttét és fejlődésót, valamint ezeknek hatását a nemzetközi forradalmi folyamat egészére a világ különböző részein és országaiban. A világtörténelem egyik legfontosabb problémája kétségkívül a Nagy Októberi Forradalom, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam szerepének és befolyásának tanulmányozása a munkásmozgalomra és a nemzeti szabadságmozgalomra, annak megvilágítása, hogy a szovjet nép milyen sokoldalú segítséget nyújt más népeknek a szocializmus építésében. Feltehetőleg már futja az erőnkből, létrehozni a világtörténelem forradalmi tapasztalatainak „keresztmetszetszerű" általánosítását, olyan könyvet írni, amely bemutatja a forradalmakat mint a történelem mozdonyait, amely feltárná az általánosat és a sajátosat fejlődésük törvényszerűségeiben, osztályozná a forradalmak típusait és jelentőségét stb. Az ilyen történelmi-szociológiai kutatás mind elméleti, mind politikai szempontból igen szükséges.