Századok – 1963

Vita - Lukács Lajos: Kossuth Lajos emigrációs politikájának idealizálásáról 844

KOSSUTH LAJOS EMIGRÁCIÓS POLITIKÁJÁNAK IDEALIZÁLÁSÁRÓL 855 lyezni, a nemzetiségekkel való békés együttműködés szükségességéről nyilatkozni. Az előbbit az utóbbi ugyan szépítheti, de nem korrigálhatja és nem teheti meg nem történtté. Erről soha sem szabad megfeledkezni ! A nemzetiségek megbékélésére irányuló kossuthi tervek jelentőségének érdemein felül való túlhangsúlyozása — ahogy ezt Szabad György teszi — azt a látszatot kelti, mintha Kossuth valóban levonta volna a helyes tanulságokat a véres nemzetiségi testvérharcokból, és hajlandónak mutatkozott volna magáévá tenni és felkarolni azokat az igényeket, amikért az egyes nemzetiségek — ha ellentmondásos helyzetekbe sodródva is — de fegyvert ragadtak 48-ban a magyarsággal szemben. Sajnos, de igaz, hogy minden szorgoskodás ellenére sem lehet felmutatni egyetlenegy olyan Kossuthtól eredő írást, melyben komolyabb formában vizsgálat alá vette volna mindazt a hibát és fogyatékosságot, amit a magyar kormány 1848 —49-ben a nemzetiségek irányában elkövetett, ami nagymértékben megkönnyítette az osztrák ellenforradalmi körök számára, hogy a nemzetiségeket eszközül használhassák fel a magyar nemzeti mozgalommal szemben. Kossuth az emigrációban valóban dolgozott ki újabb terveket, papírra vetett új elgondolásokat, de annak nyomát sem lehet találni, hogy érdemlegesen elítélte volna az 1848/49-es nemzetiségi politika alkalmazása során elkövetett súlyos hibákat. Több évvel a kutahiai alkotmány megszületése után, 1858 végén Kossuth angliai felolvasó körútja során nem egy beszédében foglalkozott elég részletesen az 1848-as nemzetiségi kérdéssel, de csak annak bizonyítására szorítkozott, hogy magyar részről mennyire helyesen jártak el és a nemzetiségek közönséges rágalmakat terjesztenek a magyarok állítólagos 48-as hibáiról, melyekben egy szemernyi igazság nincs. Azt bizonygatta, hogy a magyarság sohasem nyomta el a nemzetiségeket, ós nem is akart a nemzetiségek felett uralkodni. A nemzetiségek jogos követeléseiről Kossuth nem akart tudomást venni, a 48-as nemzetiségi mozgalmakat mindig és kivétel nélkül „osztrák ármánynak", „a kamarilla izgatásának", „a bécsi udvar bujtogatásának" állította be.7

4

Így eleve felvetődik a kérdés, hogyan és miképpen lehet a 48-as események nemzetiségi problémáinak tanulságait megfelelően levonni anélkül, hogy a lezajlott eseményeket a legcsekélyebb önkritikával illessék. Ebből a kossuthi alapállásból következett, hogy ő ugyan az emigráció éveiben erőteljesen szorgalmazta a nemzetiségi béke megteremtését, sok új szempontot is felvetett 1848-hoz képest, de éppen a leglényegesebb, a legalapvetőbb, a nemzetiségek számára legfájóbb kérdésekben maradt a régi alapon. Mindebből következik, hogy Kossuth emigrációs politikájának nagyfokú gyengesége nemcsak abból fakadt, hogy túlbecsülte a nagyhatalmi segítség lehetőségeit, hogy ahhoz a politikai vezetőróteghez ragaszkodott, amelyik lényegében cserben hagyta 49 után, továbbá mert képtelen volt túljutni a 48-as agrárprogram keretein, de nem kevésbé abból is, hogy a nemzetiségi kérdés vonatkozásában is az általam jelzett alapvető kérdésekben nem akart engedni 48-ból.7

6 Természetesen egészen más kérdés, hogy miben leli magyarázatát Kossuth álláspontja és mennyiben érthető, hogy a magyar szabadságharc kiemelkedő vezérének az emigrációban a jelzett módon érvényesült a politikája. Megítélésem szerint az 1849 után bekövetkezett társadalmi változások, az európai helyzet dinamikus tőkés jellegű átalakulása mellett — melynek következményeiből Kossuth keveset látott — más szempontok sem elhanyagolhatók. Többek között gondolok arra, hogy Kossuth neve, személye, cselekedetei annyira összeforrtak 1848-cal, annak erényeivel és fogyatékosságaival, hogy éppen ebből fakadóan talán éppen ő volt a legkevésbé alkalmas arra, hogy határozottan orvosolja a magyar nacionalizmus 1848-ban elkövetett súlyos hibáit a nemzetiségi kérdés vonatkozásában. Kossuth neve annyira egybeforrt nemcsak az osztrák-ellenes függetlenségi mozgalmakkal, de a magyar nacionalizmus ós a nemzetiségek nacionalista törek-Vö. Kossuth : Irataim. II. köt. 133. és kk. 1. " Ami Erdély kérdését illeti, Klapka Kossuth tudta és beleegyezése nélkül a Cuza román fejedelemmel folytatott 1859. évi tárgyaláson hozzájárult ahhoz, hogy egy jövendő konföderáció önálló tagja legyen. Az 1859-es háborús körülmények között, amikor [II. Napóleon a magyar emigráció egységét, Kossuth, Klapka együttműködését támogatta, Kossuth nem akart nyílt vitába keveredni Erdély kérdésében Klapkával, és végül is az a kompromisszumos javaslat merült fel, hogy egyelőre nem is kell foglalkozni a kérdéssel, majd a háború után, ha Ausztriát legyőzték, akkor majd elővehetik a kérdést. Ez esetben Kossuth nem látott abban veszélyt, hogy népszavazás döntsön Erdély adminisztratív helyzetéről. I)e arról egy pillanatig sem volt hajlandó vitázni, mint ezt 1862-ben is határozottan leszögezte, hogy: „véleményeid Erdélyt illetőleg az : hogy Erdélyt a magyar koronától elszakítani semmi áron nem engedjük ..." (Kossuth Lajos gróf Károlyi Györgynéhez, 1862. jún. 20. A közelmúlt titkaiból. II. köt. 117. és kk. I.). Az erdélyi unió népszavazás alá bocsátását Kossuth az új függetlenségi harc győzelmétől tette függővé, és ilyen körülmények között az megítélése szerint egyáltalán nem veszélyeztethette volna az ország területi integritását. Nem Erdély politikai önállóságáról döntő népszavazásról volt szó, hanem arról, hogy Erdélyt a győzelem után milyen formában kormányozzák a magyar állam integráns keretein belül. Ilyen értelemben fogta fel Kossuth a kérdést 1862-ben (uo. 101. és kk. 1. 1862. máj. 25.).