Századok – 1963
Tanulmányok - Barta István: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány 747
FELS'ÖBÜIil NAGY PÁL ÉS A BÉCSI KORMÁNY 757 bírálta hiúságát és haragudott rá arisztokrácia-ellenes magatartása miatt3 .1 — igaz, olyan időben, amikor már Nagy Pálhoz hasonlóan ő maga is egyre inkább érezte, hogy a mozgalom, amelynek elindításában olyan nagy szerepet játszott, túlhalad az ő célkitűzésein. 1840. november 24-én kelt levelében tanítványának vallotta magát s ezt írta neki:,,.. Így munkálsz te nagyban és kicsinyben minden fitogtatás nélkül, ... s teszel czélra vezetőt és jót, míg mások hasztalan lármát ütnek, s az otromba sokaság homlokjaikra tűzi a babért ! Mi ketten igen-igen egy helyen állunk a közvéleményben, majd fel, majd le, ezért tán jó is volna, ha egymást kölcsönösen elősegítenénk."32 Néhány hónappal később pedig a Kelet népében is meleg szavakkal emlékezett meg Széchenyi Nagy Pál korábbi érdemeiről, hozzájárulva ezzel is ahhoz, hogy a visszavonuló veterán politikusnak elsősorban az érdemei maradjanak meg a közönség emlékezetében.3 3 így szelídítették már a kortársak a Nagy Pál 1832/3G-Í szereplése nyomán kialakult kedvezőtlen véleményt, s ezen az úton haladt tovább az ugyancsak kortárs Csengery Antal is, amikor kevéssel a szabadságharc után, tehát történetinek nevezhető távlatból, de még az érdekelt fél életében, beiktatta idézett kötetébe Bezerédy klasszikus tömörségű értékelését Nagy Pál politikai pályájáról. Csengery azok közé a publicisták közé tartozott, akik szemében 1848/49 bukásaegyben a forradalmi út járhatatlanságának bizonyítékát is jelentette, ezért meleg rokonszenvvel fordult írásaiban a forradalmat megelőző évtizedek minden olyan szereplője felé, aki fékezni akarta a felgyorsuló forradalmi fejlődés lendületét. Számos képviselője volt ennek a típusnak a reformkori Magyarországon, de talán a legkorábbi Nagy Pál, s a Csengery közölte ábrázolás hitelesnek, logikusnak tűnik, amikor szembeszáll az akkor még uralkodónak mondható véleménnyel, és hősének látszólagos emelvén poharát, Nagy Pál magasztalására ment által; dicsőségének vállá, hogy két évig állhatott egy pályán vele, aki elsőnek merészlett a népnek szent ügyében felszól lamlani még 1807-ben, midőn az ilyes elvek bűnnek tartattak, s most is csak annyira mentek még, hogy megszenvedtetnek. Kívánta, hogy velünk együtt elveink gyümölcsét láthassa. Nyilván elösmeri, hogy Nagy Pál volt az, aki első szikrát gyújtott 27 évek előtt kebelében, őt mesterének nevezé, s büszkének vállá magát, hogy mesterének pályatársa lehetett." (Országgyűlési Tudósítások IV. köt. 188. 1.) Kossuth nyilván azért nevezi érdekesnek Kölcsey pohárköszöntőjét, mivel — mint az ellenzék vezérkarának bizalmasa — jól ismerte Kölcsey és az ellenzéki vezérek Nagy Pállal kapcsolatos nézeteit. 31 Vö. pl. Wesselényihez 1829. nov. 20-án írt levelének egy részletével^ „Nagy Pali a kismartonyi tisztválasznál igen elvesztette popularitását jólformán. Émelygős hiúság tört a napfényre ! Valóban csodálatos ! Gondold, ő annyi rosszat mondott pesti intézeteink ellen, р. o. hogy nemesre nem tekint senki, ha egy német herceg van jelen, hogy az egész még inkább terjeszti az aristocratiai gőgöt, hogy mindenben a hazabeli szokásokkal való megelégedetlenség és külföldieskedés vetetik észre, hogy most még zsidók is, mellyek nélkül egy magyar mágnás nem lehet, fognak béeresztetni" (ti. a Kaszinóba) stb. — (Széchenyi sk. ered. levele OL, Széchenyi István-gyűjt. 626/2. csomó, 467. s köv. 1. Kiadta Bártfai Szabó L. : Adatok gróf Szóchenyi István és kora történetéhez. I. köt. 94. s köv. 1.) — Vö. még a 10. jegyzetben említett levéllel. 32 A levelet közli Tóth Lőrinc, id. emlékbeszédében, 46. s köv. 1. Ugyanott közli Nagy Pál hosszú válaszát, amely hű képét adja szerzője ekkori politikai nézeteinek és önmagáról vallott véleményének. 33 „Adjuk meg — írta róla — mi Istené, de adjuk meg azt is, mi e nagy hazafié, ne tagadjuk meg tőle azon babért, melyet érdemle. Hiszen nemzetiségünk megmentésében ő az első bajnok, s mely babér, ha ő többé nem lesz, bár akarjuk, bár ne, még akkor is fog zöldelni halántéki körül, mikor annyi közülünk már rég felejtve s örökre elsülyedve lesz a néma idők tengerébe." (Széchenyi István : Kelet népe. Szerk. Ferenczi Zoltán. Bpest, 1925. 246. s köv. 1.)
