Századok – 1963
Tanulmányok - Kirschner Béla–Rácz Béla: Az Ózdi Vasmű története a felszabadulás időszakában - 647
654 KLRSCHNEK BÉLA—KÁCZ BÉLA A kiürítési parancs tovább fokozta az ózdi munkásság soraiban amúgyis meglevő feszültséget. A munkások nem értettek egyet a kiürítéssel, nem is szándékoztak lakásukat elhagyni. Erről tanúskodik többek között az egyik bányamunkásnak, 1944. november 7-én az ózdvidéki bányák munkaügyi választmányán elhangzott felszólalása. „A munkásság véleménye az, hogy helyben marad. Ha esetleg harcok lennének a környéken, azok elől kitérnek, utána visszatérnek. A kitéréssel arra gondolnak, hogy a bányákban helyeznék el a családjukat."3 7 Az ülésen elnöklő bányaigazgató a munkásság fenti elhatározását támogatta. Kijelentette, hogy a vállalat minden körülmények között gondoskodni fog munkásairól,3 8 egy másik ülésen pedig arra kérte a jelenlevő munkásokat, hogy társaikat lelkileg erősítsék és ne hagyják, hogy mindenféle alaptalan híreknek üljenek fel.3 9 A bányaigazgató a Rima tőkéseinek érdekeit juttatta kifejezésre, akiknek nem a rombolás, hanem a vagyon megőrzése, az üzemek termelőképességének megóvása s a folyamatos termelés biztosítása érdekében a képzett munkaerő megőrzése volt a céljuk. A munkaügyi választmányon Uthi, a nyilaskeresztes párt ózdi járási vezetője, aki „fegyverrel a kézben harcolva vonulunk legfeljebb vissza, de itt nem maradunk" felszólítással szorgalmazta a Szovjet Hadsereg elleni fegyveres harcot, már teljesen elszigetelődött, és felhívása válasz nélkül maradt.40 Amikor a katonai parancsnokság a bénítással egyidejűleg elrendelte a város kiürítését is, s november 28-án az ózdi állomásra egy szerelvényt tolatott be az önként jelentkezők elszállítására, a pályaudvaron senki sem jelentkezett. A munkások egy része a hegyekbe, erdőkbe, barlangokba menekült. Egyes csoportok a gyár területén bujkáltak. Egy csoport a samottgyár kemencéjébe falazta be magát, tizenegyen pedig, Zimonyi Gyula, József és István, György Sándor, Válóczi Elek és mások az akkor épült kórház csőhálózatában rejtőztek el.41 Miután a kiürítési parancsnak senki sem tett eleget, a nyilasok a Hüsz pk. útján elrendelték, hogy a katonaköteles gyári munkások december elsejére és másodikára vonuljanak be. E parancsnak is nagyon kevesen tettek eleget. Erre a nyilas vezetők géppisztolyos pártszolgálatosokat és csendőröket küldtek ki a munkásság összeszedésére, akik házról házra járva 2—3 ezer embert gyűjtöttek össze. Egy részüket Salgótarjánba hajtották, velük a harcolva visszavonuló németek lövészárkokat ásattak. Menetközben többen megkísérelték a szökést. Akiket elfogtak, azokat a nyilasok azonnal felakasztották és a nyakukba „így járnak a gyávák" feliratú táblát függesztettek. Ennek ellenére Kubancsik László vezetésével a Macskalvuknál megszökött kb. 90 ózdi munkás.4 2 Ebben az időben az erdők és a hegyi községek menekült munkásokkal voltak tele. Borsodszentgyörgyön pl. több százan kaptak menedéket. Az ózdi munkások másik részét bevagonirozták, s a füleki és losonci gyűjtőtáborokba irányították. Jelentős részük útközben megszökött.43 A magyar proletariátus többsége 1944 végére szembekerült a dühöngő nyilasterrorral, a fasiszta rendszerrel, melynek pusztulását óhajtotta és mely-37 Uo. vez. ig. lev. 1944/45. 35. dosszié. 38 Uo. 39 Uo. 40 Uo. 41 Válóczi Elek, Blaskovits Ferenc ós Leniczky Ovula személyes közlése alapján.. 42 Kubancsik László személyes közlése alapján. 43 Jávorcsik Ferenc, Miiterpach Pál és Blaskovits Ferenc személyes közlése alapján.
