Századok – 1963
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás 610
622 R. VÁRKONYI ÁGNES: В UCK" LR ÉS A MAGYAR POLGÁRI TÖRTÉNETÍRÁS Magyarországon a polgári átalakulás a radikális nemesség vezetésével ment végbe. Történelmünkben soha nem volt szembetűnő polgári fejlődés, és hiányzott az erős, önálló polgári réteg. Meddő kísérletnek látszik tehát, ha a tudat távoli területén, a tudomány egyik legtársadalmibb jellegű ágában, a történetírásban az életerős polgári fejlődés tükröződését keressük. Ám azok a nézetek, amelyeknek jegyében Buckle műve is megszületett, még nem szabdalják szét országhatárokkal a polgárosodás útját. Átfogó, nagytávlatú törvények kimondását szorgalmazzák, amelyek értékmérői lehetnek minden nemzet fejlődésének. A történelmi fejlődés törvényszerű folyamatát az értelmi tevékenységre visszavezető felfogás pedig a polgári lét perifériáján elhelyezkedő rétegek körében is bázisra talált. A tudós, az orvos, a mívesmester, a pénzváltó, a hajóács, az iparos munkája között Buckle csupán fokozati különbségeket jelzett, a történeti fejlődésben mindegyikőjüknek azonos szerepet adott. Nyilvánvaló, hogy e nézet megnehezítette kora osztályviszonyainak reális felismerését, de rendkívül széles rétegekhez hozta közel a történelem legtávolabbi századait is. A műveltségtörténet bucklei felfogása a polgári, kispolgári, értelmiségi olvasókat olyan ősökkel ajándékozta meg, akiket nem kellett a nemességtől kölcsönvennie, hanem saját közvetlen elődeinek tekinthetett. És ezek az ősök nem is voltak alábbvalóak a címerszerző páncélos lovagoknál vagy az elpuhult udvari nemeseknél, sőt felülmúlták őket, mert értelmesebbek, vállalkozóbbak, merészebbek voltak amazoknál, az ő munkájuk, az ő harcuk törte a haladás útját. Magyarországon a „History of Civilisation" eszméi a 60-as évek elején nem jelentettek újdonságot. A polgáriasodás vizsgálatának igénye és gyakorlata a feudalizmus bírálatával együtt a reformkorban jelentkezik, és a Bucklenéi is uralkodó nézetekkel rokon vonásait elsősorban nem a forrásmunkák azonossága, hanem a hasonló társadalmi törekvés magyarázza meg. A XIX. század 30—40-es éveiben a magyar történetírást sokkal igényesebb filozófiai tájékozódás jellemzi, mint pl. a századfordulón. Hegel hatása a történetvizsgálók között a legerősebb.26 Bajza József és Horváth Mihály, mikor a nemzeti polgárosodás útját vizsgálja, Hegel, Gervinus, Schlosser, Kolb, Wachsmuth tanulmányozásával egyidőben tekint az ország kiváltságok nélküli osztályának a története felé. Bajza elveti az események egyszerű leírásának, a puszta tények közlésének gyakorlatát, a történettudománynak szerinte nagy és általános nézőpontok alapján kell vizsgálni a múltat. A közelmúlt és a városok fejlődésének feltárását látja szükségesnek. A távoli századokban sem a feudális történetírás hagyományos útjain tájékozódik. „Én bevallom, ha históriai dolgokat írni fogok . . . nem annyira arról lesz kedvem beszélni, milyen hímzetű vala szent István király palástja, hanem inkább arról, milyen vala azon ember szelleme, kit e palást ékesite; nem annyira arról, egyenesen állott-e a kereszt valaha a magyar koronán, vagy görbén, hanem arról, mi hasznot és kárt hoztak a közjóra azon fejek, melyeken e korona fénylett .. ,"27 Horváth Mihálynak pedig meggyőződése, hogy a történelem igazi jellegét a királyi udvarok helyett a nép körében lelheti fel a múltak kutatója. „Az 26 Sándor Pál : Hegel és a magyar filozófia. Magyar Tudományos Akadémia osztályközleményei, 1962. 1—2. sz. — A feudális-klerikális történetszemlélettel szemben a reformkorban jelentkező polgári nézetek történeti körülményeit és sajátosságait Pumlényi Ervin elemezte: Horváth Mihálv. Bpest. 1954. 15—19. 1. 27 Bajza József. Kritikai Lapok. 1833. 110—112. 1.
