Századok – 1963
Tanulmányok - Lukács Lajos: Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben 32
58 LU К ÁCS LAJOS lattal, hogy a légió élére Eberhardtot helyezteti. Ilyen értelemben irt fiának, Lajos Tódornak, hogy beszéljen Eberhardttal, tudja meg tőle elképzeléseit, mennyiben fogadná el a neki biztosítható tisztséget. Az érdeklődésnek az lett az eredménye, hogy 1862. július 19-én Lajos Tódor arról értesítette apját, hogy az ügy menni fog, mert Eberhardt is örömmel vállalná a feladatot, ,,. . . valóságos büszkeséget helyezne ebben, s kedvel fogadná azt el annál inkább mivel erős hite, hogy rendszerével a Légiót meglehetős rendben tarthatná öszve . . . ami igen valószínű".88 Annak ellenére, hogy Kossuth és Eberliardt elképzelése ezen a ponton találkozott, a tervből mégsem lett valóság . . . Türr erélyesen közbelépett, keresztülhúzta a számításokat azzal, hogy a légióhoz Telkesy ezredest küldte ki reorganizátornak. Ezzel, kapcsolatban írta most Kossuth Ferenc apjának, 1862. július 24-én: ,,Ugvlátszik Tiirr a derék Eberhardtnak ellensége; bár te kedves atyám őt tűzted ki parancsnokul ..." — de ennek megvalósítása nem vált lehetővé.89 Természetesen nem arról van szó, hogy Eberhardt kibújhatott volna saját bőréből, megváltoztathatta volna egyéniségét, jellemét, sajátos magatartását, ha történetesen nem Szicíliába, hanem a légióhoz kerül ! Nem, Eberhardt az volt és az maradt volna, akinek Aspromontenál mutatkozott, de talán leplezettebben, homályosabban, határozatlanabb körvonalakban rajzolódott volna ki egyénisége, mint ahogy az valójában történt ... A história lapjaira Aspromonte nemcsak olyan nemes gondolkodású, igaz demokratákat és hazafiakat rótt fel, mint Frigyesy és Dunyov, de olyan kalandor, félreérthetetlenül condottiere típusokat is, mint Eberhardt. A hivatalos Olaszország ugyan ünnepelhette a monarchiához hű katonákat, köztük a magyar Eberhardtot is, bezárathatta, üldöztethette és felejtésre ítélhette a jobb sorsa érdemeseket, de tiszta lelkiismeretet nem adhatott lelkiismeretleneknek, nem mocskolhatta be a tisztaságát, a valóban nemes törekvések, az emberi haladás — történelmi távlatban valóban kiemelkedő — képviselőinek. Ami pedig végül is a magyar emigráció vezérkarának állásfoglalását illeti Garibaldi 1862. évi fellépésével kapcsolatban, sokakat gondolkodóba ejtett. Aligha vitás, hogy elsősorban Kossuth volt nehéz helyzetben, hiszen az ő szavának, tanácsainak messzire ható, jelentős súlya volt, nemcsak emigráns körökben, de a nemzetközi élet magasabb szintjén is.Talán éppen azért, mert nagyon is tudatában volt véleményének sokrétű kihatásaival, helyesebbnek vélte a hallgatást, az események figyelmes követését, okosabbnak találta a várakozó álláspontot, mint az esetleges elhamarkodott, meggondolatlannak tűnő lépéseket. Ez a megfontoltság annál is inkább érthető, mert a váratlanul nyilvánosságra jutó dunakonföderációs terv nem éppen kedvező hatást váltott ki sem a hazában, sem az emigrációban és az utólagosan közrebocsátott magyarázkodó nyilatkozatok sem voltak alkalmasak arra, hogy a kedélyeket megnyugtassák és az aggodalmakat lecsillapítsák.9 0 így Kossuth teljes joggal óvakodott az időelőtti megnyilatkozásoktól, hiszen nagyon is érezte, hogy mennyire kényes probléma Garibaldi újabb akciója. Az aligha lehet vitás, hogy Kossuth politikai vonalvezetése teljesen következetes volt, egyenes folytatása az olasz kormánnyal 1860 szeptemberében létrejött megállapodás-88 Kossuth Lajos Tódor Kossuth Lajoshoz, Torino, 1862. júl. 19. (O. L. Kossuthgyűjtemény. II. S. 2. — 453. 1.) 89 Kossuth Ferenc Kossuth Lajoshoz, Torino, 1862. júl. 24. (uo. 456. 1.). 90 Vö. Lukács L. : Kossuth emigráns politikájáról. Századok. 1961. 2—3. sz.
