Századok – 1963

Tanulmányok - Bartha Antal: A kelet-európai és a belső-ázsiai feudalizmus történeti kapcsolatai - 503

516 BAItTHA ANTAL ben 1223-ban a Kalka folyónál, majd 1236—1239-ben, amikor a tatár-mongol hadak leigázták az orosz földeket. Az orosz fegyverkovácsok tökéletesebb és jobb fegyvereket gyártottak, mint a mongol fegyverkovácsok, az orosz feudális hadak a mongoloknál fejlettebb gazdasági bázisra támaszkodhattak a mongol hadakkal vívott harcukban, mégis elbuktak ebben a harcban, mert a politikai szférában szeparatizmus, a feudális széttagoltság volt az uralkodó tendencia, ami természetesen megfelelt a gazdasági életben is uralkodó, de nem kizárólagos területi szeparatizmusnak. Az orosz feudális hadak a parasztok teljes lesüllyesztésével elvesztették azt a társadalmi bázisukat, amellyel a korábbi évszázadokban rendelkeztek, szétfoszlott a katonai demokrácia hagyományaiból táplálkozó harci szellem, amely áthatotta a korafeudális orosz hadak földműves harcosait. Örökre elvesztek a nemzetségi-törzsi intézményeknek még a hagyományai is. A mongol hadak első csapásait felfogó orosz fejdelemségek elszenvedett vereségében a többi orosz földek fejedelmei és feudális urai mindenek előtt a rivális vereségét látták, és nem-is túlságosan fájlalták a riválisok a vereséget, s ez a mongol hódítóknak kedvezett, akik sorban meghódították a fejedelemségek többségét. Az orosz feudális fejedelemségek nem azért buktak el a mongolok csapásai alatt, mert a mongolokhoz viszonyítva elmaradottak voltak, hanem azért, mert a részfejedelemségck között nem volt politikai egység. A feudális orosz földek egységét hirdető ideológia bizonyos elemeinek megléte ellenére sem jöhetett létre a politikai egység, állami centralizáció, amíg annak meg nem teremtődtek a gazdasági feltételei, afevdális orosz földek gazdasági összeszövődésének a korai feudalizmus viszonyaihoz képest magasabbrendű formája. Az orosz földek bukásának történeti tapasztalatához tartozik az is, hogy a politikai szférában uralkodó széttagoltság — függetlenül az egységesítésre törekvés ideológiájától, az egységesítés minumumát biztosító gazdasági kapcsolatoktól — döntő tényezővé vált az orosz földek sorsdöntő kérdésében, a mongol invázió elleni védekezésben. Az egykorú orosz fejedelemségek partikuláris érdekei még a halálos veszedelem történeti pillanatában is megakadályozták a közös tradíciójú, közös nyelvű, azonos társadalmi berendezkedésű fejedelemségek közös politikai fellépését a mongol invázióval szemben. Az egyes fejedelemségek csak saját területük integritását védelmezték. Az orosz fejedelemségek népei elkeseredett küzdelemben igyekeztek helytállni a mongol hódítókkal vívott harcban, és hősiesen védelmezték szűkebb hazájukat. A mongol invázió és uralom rettenetes következményekkel járt az orosz feudalizmus termelőerőire nézve. Gyakran felmerül a kérdés: vajon nem túloznak-e az írásos források a mongol terror leírásakor, nem az antik tradíciók kései vetülete-e a félelmes keleti ellenség magatartásának jellemzése? E vonatkozásban elsőrendű politikai történeti forrás szerepéhez jutottak a régészeti emlékek. A régészeti emlékek elfogulatlanul bizonyítják az orosz fejedelemségek termelő erőinek kifosztását és degradálódását a mongol uralom alatt. Az orosz kézműveseket tömegesen telepítették át az Aranyhorda központjaiba, sőt a Mongol Birodalom központi területeire. Az orosz építészet nagyszerű tradíciói eltékozolódtak, az építészet elprovincializálódott, örökre elveszett az orosz ékszerkovácsok nagyszerű rekeszzománcos technikája. A városok, mint Kiev is, jelentéktelen településsé züllöttek, ahol csekély számú lakosság tengette életét. Még megdöbbentőbb kép bontakozott ki az ostromolt városok, települések lakóinak sorsáról Kievben és Rajkoveckben. A váró-