Századok – 1963

Tanulmányok - Bartha Antal: A kelet-európai és a belső-ázsiai feudalizmus történeti kapcsolatai - 503

А К ELET-EUB.ÓPAI ÉS BELSŐ-ÁZSIAI FEUDALIZMUS 511 szláv törzsek népeit és lényegében kifosztották a termelőerőket, s a IX—X. század fordulóján tömegével pusztultak a békés földművelő települések a Don, a Donyec és a Dnyeper mindkét partján. A Kaganátus lényegében képtelennek bizonyult megoldani a ráháruló feladatot, befejezni a nomád türk törzsek letelepítését és földművelésre való áttérítését. A politikailag és gazdaságilag leromlott, megtépázott Kaganátus végiil is halálos csapást kapott Szvjátoszláv hadaitól és jelentéktelen fejedelemséggé zsugorodott. De vívmánya, az ekés földművelés, nem veszett el még a besenyő terroruralmat követő kun uralom alatt sem. E vívmány további sorsát azonban dolgozatunk következő részében szeretnénk felvázolni, amely a kelet-európai és a belső-ázsiai feudális fejlődés másik nagy és tragikus kimenetelű találkozásáról kíván szólni, amely a XIII. század első neg)Tedében következett be. * A kelet-európai és a belső-ázsiai feudális fejlődés másik nagy történeti találkozója a mongol-tatár invázióval kapcsolatos, amely tragikus következményekkel járt mind a meghódított kelet-európai népekre, mind pedig magára a mongol népre nézve. Noha dolgozatunk elsősorban a gazdasági és társadalmi kérdések tár• gyalására szorítkozik, nem tartjuk feleslegesnek kitérni a mongol feudalizmus rendkívüli katonai aktivitása eredőire. Ami a XII—XIII. századi mongol gazdasági és társadalmi fejlődés alapvető ismérveit illeti, lényegébén a már elmondottakra hivatkozunk, melyek ismétlése felesleges volna. A mongol invázióval kapcsolatban felmerülő rendkívüli katonai aktivitás felvetésekor aligha lehetséges egy korlátozott dolgozatban a probléma valamennyi objektív és szubjektív komponensét vizsgálat alá venni. Célunk ' csupán az, hogy egynéhány fontosnak látszó mozzanatra hívjuk fel a figyelmet, melyek tárgyalása talán némi támpontot nyújt a nomád népekre általában jellemző katonai aktivitás kérdésében. Talán paradoxnak tűnik, amikor a mongol katonai aktivitás egyik objektív eredőjének vizsgálatakor abból a tényből indulunk ki, hogy a feudális , viszonyok alakulásának bizonyos szakaszában általában jellemző valamennyi nép esetében a rendkívül felfokozott katonai aktivitás, amely szoros kapcsolatban van az egész társadalmi és gazdasági struktúra lázas állapotával. A porosz, a lett, a litván törzsekre, a frankokra és a bajorokra, a lengyelekre, az oroszokra és természetesen a normannokra egyaránt jellemző a rendkívüli katonai aktivitás. Van olyan nézet, amely szerint a nomád népek katonai aktivitása össze sem hasonlítható a földművelő népek harci készségével. Ezzel kapcsolatban csak hivatkozni szeretnék a földművelő frankok és bajorok, továbbá a közismerten szintén földművelő szláv népek fokozott katonai aktivitására, melyről számos forrás tanúskodik. Felvetődik a kérdés: Szvjátoszláv, vagy apjaIgor hadjáratai méreteikben és eredményeikben menynyiben voltak kisebbek, mint mondjuk a besenyők vagy a kunok hadjáratai? Arra, hogy az Igor és Szvjátoszláv kezdeményezte hadjáratok merőben más eredményre vezettek, mint a nomád népek kezdeményezte grandiózus hadjáratok túlnyomó többsége, hogy az előbbiek nem vezettek etnikai, gazdasági és társadalmi szétforgácsol ódáshoz, arra dolgozatunk első részében megkíséreltük fényt vetni. A frankok és a bajorok katonai aktivitása szintén nem vezetett etnikai és társadalmi szétforgácsolódáshoz. A keleti szlávok katonai