Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
328 KOViCS ENDRE vélte, hogy Bäläceanu Cuza nevében kérte Erdélyt a románok számára, de csak Bukovinára kapott ígéretet, amivel be is érte. A francia kormány által rendelkezésre bocsátott 30 ezer fegyverből 20 ezret kapnak a magyarok, 10 ezret pedig a román kormány, ennek fejében támogatják a magyarok az egyesülés ügyét. Nem tudni, mennyiben megbízható a bécsi jelentésnek Erdélyre vonatkozó része, az a körülmény azonban, hogy a magyar emigráció vezetői Bäläceanurol csak dicsérettel emlékeznek meg, amellett szól, hogy Erdély kérdésének a tárgyaláson nem juttattak nagy szerepet. Maga az egyezmény azonban már csak azért is magára hívja figyelmünket, mert két héttel a villafrancai fegyverszünet után született meg, tehát azokban a napokban, amikor a magyar emigráció a III. Napoleon által elkövetett árulás döbbenetében élt, amikor a légióra és az olaszországi háborúra vonatkozó tervei egyik napról a másikra összeomlottak; ekkor köti meg Bäläceanu Turinban az emigráció vezérkarával az egyezséget, mely biztosítani látszik Cuza további közreműködését a közös akciókban és a fegyverek sorsát, melyeknek minden közeli vagy távoli megmozdulásban fontos szerepük lehetett. Bäläceanu missziója annál is inkább bizalmat ébresztett magyar oldalon, mivel útja során Konstantinápolyban tárgyalt a francia ügyvivővel, majd Cavourralés Jérômemal, nagy ellenszenvvel nyilatkozott Dumitru Bratianu nyugati propagandaútjáról, és valóságos szerencsétlenségnek tartotta volna, ha a hazai ellenzéknek — s Brätianu ehhez tartozott — sikerül Cuzát megdönteni.120 Amikor ugyanez év őszén Cuza Bäläceanut Bécsbe akarta küldeni, mint a dunai országok bizottságának román tagját, az osztrák külügyminisztérium nyomban óvást emelt ellene, Rechberg nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Bäläceanu 1848 óta — amikoris Bem oldalán állott — „részt vett, minden forradalmi zavargásban". 1859. évi olaszországi útját is bűnül rótták fel. Anélkül, hogy ehelyütt részletekbe hatolóan tárgyalnánk a Bäläceanuval kötött egyezménynek a fegyverek további sorsára vonatkozó kikötéseit, valamint azokat a bonyodalmakat, melyek a villafrancai fegyverszünet nyomán előálló nemzetközi helyzet hatására egyrészről a Magyar Nemzeti Igazgatóság, másrészről a francia hadügyminisztérium között kifejlődtek (francia részről a fegyvereket Pièmontnak nyújtott kölcsönként tekintették, és Cavour lemondása után követelték leltári értéküket), elégedjünk meg annak a megállapításával, hogy a júliusi egyezmény további kapcsolat fenntartására adott lehetőséget a magyarok és a románok között, s alapjává vált a következő évek forradalmi tervezgetéseinek a dunai fejedelemségekben. 1859 őszén a magyar emigráció ismét válságokkal küszködött. A légió feloszlatása körüli zavarok elválasztották egymástól a Magyar Nemzeti Igazgatóság vezetőit, Klapka azt tervezte, hogy visszavonul a közélettől. A fejedelemségek állapotáról Ludvigh lesújtó jelentései tájékoztatták Kossuthot, ennek alapján úgy tetszhetett, hogy Cuzának nincs jövője saját hazájában, mindössze a Ghica-vezette szűk csoport áll mögötte s ezen kívül a francia kormány. A román nemzeti törekvésekben Ludvigh hagyományos szokás szerint csak dákoromanizmust fedezett fel, és arra kívánta ösztönözni Kossuthot, hasson oda a francia kormánynál, hogy az elégedetlen reakciós bojárokból alakítsanak kormányt, mivel ezek állítólag a magyarok barátai.121 A Ludvigh 120 R. V. Bossy : i. m. 249., 255. 1. 121 Ludvigh—Kossuth 1859. szept. 25. Kossuth : Irataim. I. 412. 1. Már Teleki László is megállapította, hogy „Ludvigh néha állításaiban túlzó". Koltay-Kastner : Iratok, 157. 1.
