Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
310 KOVÁCS END1ÎE többet remélnek Klapkától, aki katona, ért a szervezéshez, sokkal skrupulusmentesebb, mint Kossuth, aki még 1859-ben is — tehát a keleti kérdés kiélezett formában való jelentkezése idején is — jónak látja a világ elé tárni ismeretes kiutahiai tervét, mely Magyarország területi integritását hangsúlyozza, külön kiemelve Erdélyt, mint Magyarország elidegeníthetetlen részét, s ezzel csak rontja a magyar—-román megegyezés esélyeit.49 Kossuth a szövetségeseket azzal vádolta, hogy Klapkával keresik az egyezséget, mert tudják, hogy ezzel olcsóbban meg tudnak állapodni. Kossuth úgy látta, hogy Klapka kész a puszta diverzióra, tehát hajlamos a könnyelműségre, s ezért akcióját — melyet ez tőle függetlenül folytat — bűnös kalandként jellemezte, melytől óvnia kell a nemzetet.50 Vajon igaza volt-e Kossuthnak? Történetírásunkban még ma is tartja magát az a helytelen nézet, mintha Klapka hajlamos lett volna kalandor tervekre ellentétben Kossuthtal, aki távol tartotta magától az ilyen meggondolatlanságokat.5 1 Ez a felfogás elrajzolja mind Klapka, mind Kossuth emigrációbeli szerepét. Az emigráció első éveiben Kossuth éppolyan légvárakat épített a magyar szabadságharc fegyveres visszahódításáról, mint az emigráció sok más tagja, köztük Klapka is. A krími háború idején Klapka a katona szemével nézett körül és józan reálpolitikusként vonta le a tanulságokat. Amikor pedig az olasz—-osztrák háború kitörőben volt, Klapka nagyon helyesen állapította meg, hogy Magyarország nem játszhatik főszerepet a császár és Cavour terveiben, a Pó völgye a magyar jövő szempontjából nem lesz döntő, hiszen, ha a szövetségesek megverik az osztrák hadsereget, nyomban békét kötnek; magukon a monarchiabeli népeken múlik az, hogy kihasználva az osztrák hadsereg lekötöttségét, fegyveres felkelés útján vívják ki szabadságukat, melyet senki mástól nem remélhetnek, csak saját maguktól, még pedig azon az áron, ha erőiket egyesítik.5 2 Franciaország és Olaszország ehhez csak segítséget nyújt, de a feladat fő terheit nem vállalják magukra, ez túlmegy közvetlen érdekeiken. Klapka törekvése tehát arra irányult, hogy a legkomolyabb számbajöhető két szövetségessel: a románokkal és a délszlávokkal teremtsen új kapcsolatot, az, elvi jellegű vitákat kikapcsolva és különösen a sokat vitatott Erdély kérdését a háború, a győzelem utáni fejleményektől függővé téve, katonai jellegű megállapodást hozzon létre, mely mindkét felet kötelezi az Ausztria elleni fellépésre.. A délszláv—magyar megbékélés belevágott Kossuth ter veibe is, nem is mulasztotta el, hogy ezt szüntelenül mozgassa, de a románokat illetően Kossuth teljesen reménytelennek látta a kérdést; a román állami egyesülés még inkább felszította a román nemzeti mozgalomnak a további románoklakta területekre irányuló vágyait, olyan hírek jártak, hogy a dunai fejedelemségek kormánya 49 Kossuth—Irányi 1859. ápr. 26. Koltay-Kastner : i. m. 68. 1. „Az erdélyi unió becse pedig megmérhetetlen — nélküle a magyar koronajogok feltartásának gyenge kapcsa sem fogja megóvhatni az erdélyi magyar elemet az oláh numerikus túlsúly terhe alatti elmállástól s talán Erdély az előbb-utóbb magát konszolidálandó szomszéd Románia részévé válhatnék." 50 Kossuth—Szarvady 1859. márc. 5.; Koltay - Kastner : i. m. 31. 1. 51 Ilyen szellemben tárgyalja a kérdést Koltay-Kastner Jenő: A Kossuth -emigráció Olaszországban. 93. 1. 52 ,,A legközelebbi időben kizárólag a moldvai kérdéssel foglalkozom. Ezt tartom egész működésünk kiinduló és sarkalatos pontjának. Magyarország sorsa nem a Pó mellett, de a Szeret völgyben fog eldőlni. Ott szabad kezet és szabad mozgást kell kapnunk és összeköttetéseinket biztosítanunk kell." Klapka—Teleki 1859. febr. 28. Orsz. Széchényi Kvt. (OSzK) Horváth Mihály hagyaték. Quart. Hung. 1326; Ács Tivadar : A genovai lázadás. Bpest. 1958. 33. 1.
