Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
AZ 1859. ÉVI MAGYAR—liOMÁN EGYEZMÉNY 299 tudomásul vegye a protektorátusi rendszernek azt az újabb megerősítését, amit az egyezményben szereplő török szuzerenitás tartalmaz és egyszerűen belenyugodjék abba a rendelkezésbe, hogy a fejedelemségek ügyének rendezését a Porta kezdeményezze a két diván összehívásával. Román részről a párizsi békekötést követő sajtópolémiában utaltak arra, hogy a fejedelemségek a középkor folyamán sohasem voltak alávetve a török hatalomnak, hanem önként csatlakoztak a török birodalomhoz, belső függetlenségüket egész sor egyezményben biztosították, és csak a fanarioták korszakának kezdete (1716) óta kezdték szuverenitásuk egy részét elveszíteni, de még a kucsuk-kajnardzsi békében (1714) is elismerte az orosz és a török kormány a fejedelemségeket szuverén államokként.1 0 Növelte a hazafias román erők felháborodását, amikor a Porta Havaselve kajmakamjának A. G. Ghicát tette meg,"hivatkoztak arra, hogy a Portának — az Organikus Szabályzat 18. cikkelye alapján — nincs joga kajmakamot kijelölni, ez a román kormány feladata. (1856 júliusában Moldvában T. Bals lett a kajmakam, s az ő támogatásával néhány nagybojár szeparatista mozgalmat szervezett azzal a céllal, hogy megakadályozza az uniós többség létrejöttét az ad hoc divanban. Ausztria és Törökország természetesen támogatta az akciót.) 1856-tól kezdve az egyesülést hirdető román nemzeti mozgalom hatalmas tevékenységbe kezdett, mindkét fejedelemségben egyesülési bizottságok tevékenykedtek, új folyóiratok indultak, s bár a hatóságok igyekeztek fékezni a mozgalom lendületét, ennek kevés foganatja volt. A íovábbi zavaroktól félve — ami csak kompromittálhatta a török kormányt — a havaselvi kajmakam megengedte, hogy az 1848. évi forradalom mérsékelt elemei visszatérhessenek hazájukba. 1857 tavaszán a román emigráció jól ismert nevei, köztük Dumitru Bratianu, A. C. Rosetti, Nicolae és Çtefan Golescu, megérkeznek hazájukba, ahol nagy ovációval fogadják őket s nyomban az egyesülési mozgalom főbb posztjait kapják. Szenvedélyesen és nagy aktivitással készíti elő az egyesülés ügyét M. Kogálniceanu, a kiváló történész, aki 1855-ben Tasiban megindítja a RomíniaLiterará-tés aSteaoa Dunarii-t, mellette fontos szerepe van Vasile Alecsandrinak, a költőnek, a nemzeti párt népszerű vezetői közé tartoznak: IJäläceanu, I. I. Filipescu. Az 1857. esztendő tavasza izgalmas változásokkal teljes: a párizsi békeszerződés értelmében az oroszok kiürítik Beszarábia egy részét, melyet a konferencia Moldvához csatolt, az angol flotta utolsó istenhozzádot mond Konstantinápolynak, és útban van Málta felé, az osztrák katonaság lassú huzavonával elhagyja a fejedelemségek területét. A nagybojárok pártja — a Stirbey, Sturdza, Bibescu, Cantacuzino és más reakciós családok aktív támogatásával — nem riad vissza a terror és a megvesztegetés eszközeitől sem, csak hogy régi kizsákmányoló hatalmát biztosítsa s az egyesülést megakadályozza. A liberális párt azonban a terror légkörében is fokozta harcát, lapjaiban leleplezte a nagybojárokat, mint a haladás és a nemzeti szabadság ellenségeit, s mozgósította az ország területeit a választásokra. A lapok rámutattak arra, hogy az előző kormányok húsz év alatt tönkretették a különben gazdag országot, kizsákmányolták a dolgozó népet, és korrumpálták a köztisztviselőket. A nemzeti párt egyetlenegy olyan embert nem talált, aki mint fejedelem méltóképpen képviselhetné a román nemzetet, éppen ezért programjában hosszú időn át idegen herceg megválasztása szere-10 D. A. Sturdza : i. m. IV. 300. sk. 1.
