Századok – 1963

Történeti irodalom - Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása (Ism. Szabad György) 191

192 TÖRTÉNETI I KODAT.ОМ a Rákóczi-kort kutató Szalay László támogatta behatóbb ismerkedésében a kuruc-kor történeti anyagával, majd Bottyán János életrajzának a megírásában. A fiatal Thaly már tépett tollú költő volt, amikor történeti műve egy évvel mestere halála után, 1865-ben megjelent. A Bottyán-életrajz közönség-sikerét mi sem jellemzi jobban, mint az a körülmény, hogy 1867-ben, Gyulai Pál kemény ós indokolt bírálatának esztendejében, már második kiadása forgott az olvasók kezében. Thaly, a kezdő historikus — amint Várkonyi Ágnes nyomról-nyomra vezet bennünket e kivételes pálya alakulásának a megértésében — örököse lett Szalay kézirati hagyatékának, hatalmas anyaggyűjtemónyének, ós megnyílt előtte sok addig érintetlen vagy alig bolygatott levéltár. Páratlan lehetőségek a becsvágyó fiatal kutató számára, akit egyaránt sarkallt az érdeklődés és az első közönségsiker. Thaly élt az adódó lehetőségekkel, a maga módján. Várkonyi kitűnően érzékelteti a feltáruló anyag mennyiségének és tart talmi újságának szinte részegítő hatását Thalyra. Noha éppen nem kényezteti hősét, ' okkal teszi, hogy a szorgalmas jelzőt nem tagadja meg tőle. A könyv függelékéül adott, a történetírói produkciót a szépprózaival ugyan elegyest adó (hogyan is vállalhatta volna a nemritkán kétéltű művek szótválogatását) 62 lapos címlajstrom igazolja e szinte magányos díszítő jelző használatának indokoltságát. Alig volt 27 esztendős Thaly, amikor a Rákóczi Tár első kötetét 1866-ban kiadta, s attól kezdve férfikora hosszú évtizedein át szinte minden esztendőben új kötetét jelentette meg annak, illetve az Archívum Rákóczianumnak, a napló-, emlékirat- és levélgyűjteményeknek. Emellett százával ontotta (a korszerű forráskritikai követelmények mellőzésével) közleményeiben az érdekesnek ítélt iratok másolatait, vagy a tartalmi kivonatolást alig meghaladó feldolgozásukat. Olykor volt türelme ahhoz is, hogy csokorba gyűjtse az összekapcsolható adatokat, máskor előbukkanásuk percében pengette el őket a tékozló sietségével, amint az pl. a régi községi pecséteket rapszodikus egymásutánban bemutató 16 különálló közleményben tette. A Várkonyi Ágnes adta áttekintés tanúsítja, hogy a monográfiák, a magasabb szintű, a feldolgozó történész-munka alkotásai viszonylag milyen kis számmal bukkannak elő a forráskiadványok, közlemények, „adalékok", sőt „kalászatok" végtelen áradatában. Thaly közel félévszázados történész munkásságából a pályakezdő Bottyán-monográfia meg a nagyszombati csatának és az 1707. évi dunántúli hadjáratnak feldolgozásai mellett az Ocskay-életrajz, a Rákóczi ifjúkorával és a Bercsényi-család történetével foglalkozó kötetek sorolhatók ide. A Várkonyi indokolt ítélete szerint viszonylag leginkább elemző hadtörténeti tanulmányokat nem tekintve, ezek sem egészükben vérbeli feldolgozások. A biográfiákra különösen jellemző a feldolgozásnak az a szépprózaihoz közelítő fajtája, amelynek a díszes vakolatja alól minduntalan kivillannak a megmunkálatlan nyersanyag kopár tömbjei is. Mi volt mégis Thaly hajdani nagy közönségsikerének, sőt jóidéig tartó tudós nimbuszának a magyarázata? Várkonyi Ágnesnek az életművet a kortárs szaktörténészek teljesítményéhez viszonyító kitűnő körbepillantása nyomán még a feltételezését is el kell vetni annak, mintha mindezt a hazai történetírás általában alacsony színvonala magyarázhatná. A monográfia kiemelkedő értéke, hogy minden publikált historiográfiai munkánál többet, magvasabbat mond a vizsgált korszak, különösen az 1860-as, 80-as évek magyar történettudományáról. Feltehető, hogy sok részlet, a szereplők és irányzatok jellemzése, elhelyezése a felvillantott összképben további kutatások során nem marad módosítatlanul, de az bizonyos, Várkonyi munkája nemcsak a szorosan vett historiográfiai kutatásnak lesz segítője, hanem hasznot hozó mindenki számára, aki a korszak hazai kultúrtörténetével foglalkozik. A Várkonyi által kiemelt kortárs szaktörténészeket tudományos teljesítményük szempontjából rangsorolva, Thaly valóban okkal kerül a sor aljára, ha éppen nem a legvégére, ami a tudományos teljesítménye és az egykorú sikere ellentmondását még szembetűnőbbé teszi. Ha azonban tekintetbe vesszük a legalább a publikálásig eljutó egykorú „történészek", történószkedők légióját is (akik közül Várkonyi csak az időtálló műveket produkálókat, legfeljebb az egykorúan hírnevet szerzetteket említette), Thaly pozíciója a rangsorolásban menten megváltozik. Kicsiny csoporttá válik az elébe sorolható szaktörténész-gárda, a félig-dilettánsoknak és a hamisítatlan műkedvelőknek a szakszerűségben még Thalytól is messze elmaradó egykorú nagy tömegéhez mérten. Noha Thaly egész pályája a szaktudományt a történészkedő dilettantizmustól elválasztó mezsgyén kanyargott, produkciója mennyiségileg eléggé nagyméretű és feltárt anyaga eléggé újszerű volt ahhoz, hogy a szakkörük számoljanak vele, eléggé hatásos, hogy közönségsikert arasson. Történetírói tevékenysége kibontakozásának már első éveiben Thaly olyan pozíciókra tett szert, amelyek viszonylag széles körben tették visszhangzottá nevét, és korlátlan publikációs lehetőségeket teremtettek számára. Az 1867-ben megalakuló Magyar Tör-