Századok – 1963

Történeti irodalom - Berlász Jenő: Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században (Ism. Trócsányi Zsolt) 189

189 TÖRTÉNETI IRODA I.OM BERLÁSZ JENŐ: AZ ERDÉLYI JOBBÁGYSÁG GAZDASÁGI HELYZETE A XVIII. SZÁZADBAN (Értekezések a történeti tudományok köréből. Űj sorozat 10. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1958. 72 1.) A XVIII. századi erdélyi történelem kitűnő kutatójának e munkája (eredetileg az egyetemi tankönyv előtanulmányának készült, 1953-ban) összegezést kíván adni (ha szűk terjedelmi keretekben s bevallottan nem a teljes levéltári forrásanyag alapján is) az erdélyi jobbágyság eléggé kevéssé ismeretes XVIII. századi történetéről. Bevezetésében a XVIII. század eleji helyzetet ismerteti (korlátlan robot, súlyos adóterhek, a jobbágynép részvétele a Rákóczi-szabadságharcban, az 1714 : 24. to. a jobbágy és zsellér robotjának szabályozásáról). I. fejezete a jobbágyfaluközössóg funkcióit tárgyalja: előbb a földközösség rendjét, területi elterjedését (elsősorban a Székelyföldön marad fenn, a magyar megyékben már csak nyomokban) s bomlásának jeleit (rámutatva: ez nem hat végzetesen a faluközösség létére). Ismerteti a földművelési rendszert, a faluközösség szabályozó szerepét a legeltetés, erdőlés, szőlőművelés terén, a községi elöljáróság szervezetét, feladatait a gazdálkodás közrendjének betartásában, a falusbírói büntetőbíráskodást, az elöljáróság szerepét a közterhek adminisztrációjában s a falusbíró jogkörének a dominális bíróra való átruházására tett kísérleteket s eredménytelenségüket. A II. fejezet tárgya a paraszti ellenállás formái; rövidebben ismerteti a szervezett, nyílt ellenállás jelenségeit, hosszabban a többi formákat (pereskedés, szökés). К fejezetben foglalkozik (elvi szempontból nem a legszerencsésebb szerkesztési megoldást választva) a jobbágy—-zsellér-problémával, a jobbágy vagyonszerzésének különböző módjaival, a járadékmegváltás jelenségeivel, a földesúri szolgálatot vállaló személyek mentességeivel s a jobbágy-nagycsalád kérdésével. Az utolsó fejezet az 1769-i Bizonyos Punctumok ismertetésére s értékelésére épül szerkezetileg; ismerteti a telekrendezési terveket s viszonyukat a jobbágybirtok 1769 körüli tényleges állagához, a jobbágyok legelőinek, erdeinek allodizálását, a halászati, vadászati, malomtartási és kocsmajog állapotát a század folyamán, majd a robot alakulását; ez utolsó területen az általános tendenciát a szabályozottá válásban látja. Jelzi: a Bizonyos Punctumok sem hozzák meg az erdélyi jobbágyszolgáltatások egységessé válását; a korábbi (1714-i, 1742-i ós 1747-i) szabályozások és az 1769-i azonban mégis azt eredményezik, hogy „a mindennapos és a meghatározatlan robot . . . mindinkább heti 1—4 napos szolgálattá alakult át" (60. 1.). Rámutat: az allodiatúra növekedése vagy fogyása nem áll egyenes összefüggésben a robot változásával. Végkövetkeztetése e téren: ,,A mindenkori helyi robotviszonyokban kétségtelenül a parasztság sikeresebb vagy kevésbé sikeres küzdelmének eredményét kell látni." (61. 1.) À terményjáradék fajtáit ismertetve megállapítja: súlyuk jelentéktelen a robothoz képest. Kritikai észrevételeinknek a tanulmány számára szabott határok közt kell maradniok. így voltaképpen nem is kritikai megjegyzésképpen szögezzük le: egy későbbi nagyobb összegezésnek lehetőleg egészében fel kell dolgoznia a kornak nagy országos összeírásait: az 1698—1703-i ós 1750-i adóösszeírást s az 1785/6. évi úrbéri összeírást (Berlász az előző kettőt nem vagy alig használta, a harmadikat is csak egyes területeket illetően. Megjegyezzük: ezt tévesen idézi 1787-i összeírásként.) Alaposan át kell kutatni a nagy erdélyi kormányhatósági levéltárak hivatali levelezés-anyagát, a kor erdélyi inventarium-, urbárium- és conscriptio-tömegét s legalább az Országos Levéltárban található nagy erdélyi családi levéltárakat (Teleki-, Bethlen-, Bánffy- stb. levéltárak). Már kritikainak tekinthető azonban az az észrevételünk a tanulmány forrásfelhasználását illetően, hogy a szerző láthatólag nem vette figyelembe a romániai gazdaságtörténeti irodalom nálunk is hozzáférhető termékeit, másrészt talán túlságos bizalommal támaszkodott Kolozsvári és Óvári nagy statutum-kiadványára (pedig más vonatkozásban maga figyelmeztetett rá: írott rendszabályok — országos törvények is — gyakran mily kevéssé mentek át a gyakorlatba). Szerkezetileg a munkát több kifogás érheti. Tagolásának arányai is vitathatók (bevezető: 5 oldal, I. fejezet: 9, П.: 17, III: 35 oldal). Mint jeleztük: hibás volt a paraszti ellenállást ismertető fejezetben tárgyalni a paraszti vagyonszerzés módjait (mint az ellenállás formáit) s a jobbágy—zsellér problémát. A III. fejezet szerkezeti megoldása sem sikerült: a szolgáltatások rendjének az egész századon át való alakulása ide került, méghozzá úgy, hogy a fejezet a Bizonyos Punctumok ismertetésével kezdődik, s aztán mintegy annak mérlegén jelennek meg a korábbi évtizedek. A tárgyalás módját sem tartjuk mindenütt sikerültnek. A tárgyalás statikussága (a tanulmány vázlat-jellegéből következően) némileg indokolt, de nem egyszer már túl-