Századok – 1963
Vita - Horváth Zoltán: Kossuth Lajos emigrációs politikájának értékelése 157
VITA KOSSUTH LAJOS EMIGRÁCIÓS POLITIKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE (Hozzászólás Lukács Lajos és Szabad György vitájához) Közel négy esztendeje indult meg a vita Lukács Lajos és Szabad György között a Kossuth-emigráció politikájának értékelése körül. A vita formailag Lukács „Garibaldi és Kossuth 1860—61-ben c. tanulmányának1 egyetlen mondata kapcsán alakult ki, de természetesen a két álláspont eltérése sokkal mélyebbre hatoló és elvi jelentőségű. Arról van ugyanis érdemben szó, hogy a Kossuth nevével fémjelzett magyar emigráció a történetírásunkban, a kiegyezés szempontjából egyre nagyobb jelentőségűnek ítélt 1859—1861 években mennyiben felelt meg hivatásának, mennyiben szolgálta a demokratikusabb magyarországi kibontakozást — illetve hogy hibáival vagy tévedéseivel mennyiben segítette elő a kiegyezést kereső hazai erők érvényesülését. [Itt jegyzem meg sajnálattal, hogy az egyébként igen színvonalas és instruktiv vita helyenként a szenvedélyesség helyett a személyes ingerültség hangján folyt, amire semmi szükség, semmi ok sincs. Az elmúlt tíz esztendőben magunk is többé-kevésbé elszoktunk, de főleg elszoktattuk az olvasókat a leírt szó, a gondosan mérlegelt jelző, a plasztikus fogalmazás tiszteletétől és ideje, hogy legalább tudományos íróink jó példával előljárva a türelmetlen elfogultság területéről visszatérjenek az egymásiránti megbecsüléstől áthatott nyugodtabb hangvételhez.] Ami a vita érdemi részét illeti, azt hiszem nem csökkentem a szembenálló felfogások jelentőségét és megvitatásra nagyon is érdemes ellentéteit,' ha kimondom: amennyiben a vitát leszűkítjük arra az egy mondatra, (hogy ugyanis a III. Napóleonnal való szövetség értelme az is volt, „hogy konszolidálja az új rendet, biztosítsa a magyar nemesi és polgári rétegek hegemóniáját a többi nemzetiségek felett és gátat .vessen a néptömegek radikális szociális követeléseinek" id. cikk 135—136. 1.), amelyet Szabad György „óvás", formájában kifogásolt,2 akkor kétségtelen, hogy az óvás jogos és indokolt volt, Lukács Lajos tétele semmiképpen nem bírja ki a kritikát. Ezt alighanem ő maga is érzi, tudja, mert hiszen a „Századok" 1961. évi 2—3. számában „Kossuth emigrációs politikájáról" című cikkében (376. 1.) — amint erre Szabad György viszonválaszában3 helyesen rá is mutat — kísérletet sem tesz állítása okmányszerű bizonyítására, hanem azt írja, hogy következtetését (!) „az emigráció egész működésének tendenciájából" vonta le, s abból a felismeréséből, hogy „külsegítsóg és belső konszolidáció mikéntje egymással nagyon is összefüggő dolgok". Véleményünk szerint Lukács Lajos kifogásolt megállapítása tulajdonképpen rendkívül súlyos vád Kossuth és emigráns társai ellen. Mert ugyan lehet-e súlyosabb gyanút hangoztatni Kossuthókkal szemben, mint azt, hogy az állítólag felismert hazai radikális és szociális tendenciák leküzdésére reakciós külső hatalom segítségét kívánja igénybe venni? Hiszen az 1848—49-es „muszkavezetők" som tettek sokkal rosszabbat, amikor a hazai radikális és szociális változásokat követelő nemzettel szemben reakciós külhatalom segítségéhez folyamodtak. Ettől azonban eltekintve teljesen logikátlan és semmivel sem alátámasztható feltételezés, hogy Kossuth számításában a francia kormány bármilyen helyzetben is a nemzetiségekkel szemben a magyar nemesség oldalára lett volna hajlandó állni. Erre semmiféle történelmi példa, semmi valószínűsítő tényező nem hozható fel, s eleve megengedhetetlenül spekulatívvá teszi Lukács e tételét. Ilyen tételt szigorú kritikát kiálló történelmi dokumentáció birtokában szabad csak felállítani és az semmiképpen sem lehet szabad és szuverén „logikai" következtetés, tehát szubjektív iudicium eredménye. 1 Századok, 1958. 119—145. 1. 8 Századok, 1959. 172—173. 1. „Kossuth 1860/61-es polit kajának jellemzéséről." "Századok, 1961. 922—936. 1. „Kossuth 1860/61-es politikájának jellemzéséről. II."
