Századok – 1963

Történeti irodalom - Gárdos Miklós: Két ősz között (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 1396

1396 ю TÖRTÉNETI IRODALOM GÁRDOS MIKLÓS: KÉT ŐSZ KÖZÖTT (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1959. 369 1.) Az 1917/19-es esztendők eseményei szinte kimeríthetetlen lehetőséget nyújtanak a regényes elbeszélések számára, ós méltán váltanak ki érdeklődést a kortársak visszaemlékezése iránt. Gárdos „krónikás könyve" (az elnevezést a szerző maga adja) Budapestről, a főváros eseményeiről, s a politikai élet vezérkaráról fest képet. Előadása színes és hangulatos. Ez nem utolsó sorban abból fakad, hogy gazdagon használja a korabeli forrásokat, a résztvevők visszaemlékezéseit. Anyagában így eléggé megalapozott, s e tekintetben rangos helyet foglal el a hasonló műfajú munkák között. Az események fonalát 1918 őszén, a forradalom előtt, a parlament egyik utolsó ülésén veszi fel, hogy nagy vonalakban érzékeltetni próbálja, milyen tehetetlenül, értetlenül és egyben felelőtlenül álltak az ország akkori vezető politikai pártjai és személyiségei a nemzet életének nagy fordulópontja előtt. Bemutatja a Károlyi Mihály körül csoportosult demokratikus polgári, polgári radikális kört, amely a növekvő tömegmozgalom kényszerítő sodrásától kiemelkedett korábbi, meglehetősen elszigetelt helyzetéből, s a demokratikus Magyarországért folyó harc vezérkarává, majd az önálló ország első kormányává lett. Hangulatos és hűséges képet fest az Astoria szállóról, Károlyiék főhadiszállásáról. Megismertet a baloldali szociáldemokratákkal, forradalmi szocialistákkal, galileista fiatalokkal, akik nemcsak lelkesedtek a forradalom győzelmével megvalósult újért, hanem kritikusan nézték is azt, és erőiket a további harcokhoz gyűjtötték. Elvezeti az olvasót a háborút berekesztő, a békét előkészítő fegyverszüneti tárgyalásokra, az ismert Károlyi—Franchet d'Esperey összetűzés színhelyére. S ez volt talán az első fejezet, ahol határozottan kiütköztek szerző célkitűzésének ós módszerének fogyatékosságai. Gárdos mintegy 190 oldalt szentel a polgári demokratikus forradalom ós közvetlen előzményeinek bemutatására. Ez nem nagy terjedelem akkor, ha szinte valamennyi problémát érinteni akarja, ha fel akarja kelteni a korszak sajátos hangulatát, megeleveníteni a különböző politikai csoportok tagjait és vezetőit, érzékeltetni ellentmondásaikat, és így tovább. A sokféle színhely, sokféle szereplő, ós a természetszerűleg korlátozott terjedelem nehezen összeegyeztethető, s részben ezért is, egyes pontokon felszínes marad az előadás, inkább a szubjektív, semmint az azt meghatározó objektív tényezők bemutatására, esetleg a lényeges háttérbeszorulására vezet. A francia tábornokot igen határozott vonásokkal állítja elénk, mintegy a francia imperializmus szimbólumává növeli. Ugyanakkor aligha képes érzékeltetni szereplőinek az antant iránt táplált addig töretlen bizodalmát és az ezzel arányos csalódást, s a továbbiakban — hogy egyébre ne térjek ki —, a fegyverszünet és annak minden következménye eltűnik a „krónikáskönyv" lapjairól. Bár a jelenet látszólag igen hatásos, igazi tartalma kevéssé lesz érthető. Bizonyos, hogy az olvasók nagy érdeklődéssel lapozzák azokat a fejezeteket, amelyekben a szervezkedő és harcoló Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőinek és tagjainak munkája bontakozik ki. Gárdos róluk is (Kun Béla, Szamuely Tibor, Szántó Béla stb.) élettel teli, egyéni portrét rajzol. Egy-egy illusztrative bekapcsolt, vidéki eseménnyel stb. érzékeltetni tudja a kommunisták növekvő befolyását is. Nem mulasztja el bemutatni azt sem, hogy a polgári demokratikus forradalom kormányának polgári és szociáldemokrata tagjai hogyan igyekeztek felszámolni a kommunista mozgalmat, s itt (126. s köv. 1.) igen feltűnő, hogy bár a szerző bekapcsolja az antant-misszió tagjait a kommunista ellenes mozgalomba, nem ejtet szót szereplőivel sem az Oroszország ellen folyó intervencióról, sem az antantnak a kelet-európai „bolsevizmus" megállításával kapcsolatos általános politikájáról. A könyvben említett ós onnan kimaradt kérdések bonyolult összefüggése nélkül, azok részleges és futó érintése miatt nagyonis vitatható, vagy a történelmi valóságot nem kellően tükröző szituációt alakít ki. A korabeli forrásokat jól értékesíti szerző a kormányválságról szóló fejezetben, a polgári és szociáldemokrata miniszterek vitáiban, a jobboldali szociáldemokraták forradalomellenességének bemutatásában. Nyilvánvalóan a válság tömeghátterének illusztrálását szolgálta a tiszadobi história megírása. Az adott helyen azonban elhibázottnak látszik, mégpedig azért, mert ha volt a vidéken elégedetlenség a polgári demokratikus forradalom kormányával szemben, és volt, — akkor az elsősorban és döntően a föld-