Századok – 1963
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer első éveinek nemzetiségi politikája (1919–1922) 1279
1286 BEI.LÉK BÉI.A lakta területek hovatartozandóságáról. Ilyen körülmények között a fehérterror kormánya nem tehetett mást, mint hogy a nemzetiségi egyenjogúságnak és a nemzetiségi autonómiának a Tanácsköztársaság által megvalósított eszméit is igyekezett besorozni a maga politikai arzenáljába, s a rendszer külső és belső pozícióinak megerősítésére felhasználni. Ennek a manővernek első szakasza az volt, hogy a kormány megpróbált egy olyan ,,minta" nemzetiségi rendeletet tető alá hozni, amely egyfelől meggyőzően dokumentálná Magyarország szakítását az új helyzetben teljesen kompromittált és lehetetlenné vált régi magyar nemzetiségpolitikával, másrészt a nemzetiségi egyenjogúság széleskörű megvalósításának kilátásba helyezésével kedvező irányban befolyásolná a párizsi béketárgyalásokat s az elszakadás útjára lépő nemzetiségeket. Ilyen körülmények közt, ilyen célkitűzés mellett dolgozták ki az Igazságügyi Minisztériumban Bleyer személyes irányításával azt a rendeletet, amelyet a minisztertanács 1919. augusztus 20-i ülésén elfogadott, s másnap a hivatalos lapban nyilvánosságra is akart hozni. A román katonai cenzúra azonban megakadályozta a rendeletnek a Budapesti Közlönyben való megjelentetését, úgyhogy a rendeletet először a Szombathelyen megjelenő Hivatalos Közlöny közölte 4044/1919. M. E. sz. alatt a nemzeti kisebbségek egyenjogúsításáról címmel.37 A kormány hivatalos lapja, a Budapesti Közlöny csak a románok kivonulása után, 1919. november 19-én közölhette a rendeletet.3 8 A rendelet kétségkívül mind alapelveiben, mind gyakorlati intézkedéseiben lényegesen túlment a Deák—Eötvös-féle nemzetiségi törvényen, az 1868. évi XLIV. tc-en. A legfeltűnőbb és a leglényegesebb változás a törvényhez képest az, hogy a rendelet hallgatólagosan elvetette a magyar politikai nemzet feudális fikcióját, és elismerte Magyarország nem magyar népeinek önálló nemzeti egyéniségét. Ezért használja a rendelet az 1868. XLIV. tc.-ben szereplő „„faji különállás" helyett a „nemzeti kisebbség" elnevezést, „s ezzel — egykorú aggodalom szerint — a nem magyar fajokat nemzetnek, különálló közjogi egységnek elismeri. — Holott — folytatódik az érvelés — nemzetet az állam keretében csak összeforrott és közjogilag megszervezett társadalom alkothat."3 9 A rendelet 1. §-ában megállapította, hogy minden magyar állampolgár „népfaji különbség nélkül" teljesen egyenjogú. Valamely népfajhoz való tartozásból senkinek sem származhat sem előnye, sem hátránya. A további paragrafusok a nemzetiségi törvényen túlmenően messze kiterjesztették a nyelvhasználat jogát. Anyanyelvét bárki szabadon használhatja, nemcsak a községek és törvényhatóságok közgyűlésein, hanem még 37 OL ME 1922. XIV. 2. OL ME 1919. XXII. 6440. 38 BK 1919. nov. 19. (167.) sz. 1. I. — Gleichberechtigung der nationalen Minderheiten. Neue Post, 1919. nov. 23, 1. 1. Gleichberechtigung der nationalen Minoritäten. Volksstimme, 1919. nov. 20. 2. 1. 39 OL ME 1922. XIV. 2. 15. 1. - A 4044/1919. ME. sz. r. értelmezését illetően mi nem a közjogi, hanem a politikai szempontot tartjuk irányadónak, s ezért a Miniszterelnökség II. ügyosztályának ós a Nemzeti Kisebbségek Minisztériumának álláspontját tettük magunkévá, szemben az eddigi irodalommal. (Mikó Imre : Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Kolozsvár, Minerva. 1944. 348, 276, 277. 1. Eöttevényi Olivér : A magyarországi nemzetiségi kérdés hajdan ós ma. Bpest, M. Külügyi Társ. 1944. 68 — 69. 1. Ervelésük jogi alapját ld. Egyed István : A kisebbségi kérdés. Bpest. Gergely R. Könyvkeresk. 1930. 43. 1. Ugyanígy Ludmilla Schlereth : Die politische Entwicklung des Ungarländischen Deutschtums während der Revolution 1918/19. München, Max Schick. 1939. 97 — 98. 1. Matthias Annabring : Volksgeschichte der Deutschen in Ungarn. Stuttgart, Verlag „Südost-Stimmen". 1954. 75 — 76. 1. H. Schwind : Jakob Bleyer. 80. 1.)
