Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

KBÓN1KA 1177 elemzi a kétnapos kápolnai csatát; végül a március 3-i tiszafüredi zendülést, előzményeivel és következményeivel egyetemben. Szinte mindegyik fejezetben kitér a Dembinski váratlan fővezérségéből adódó problémákra, a Görgey-kérdósre, továbbá Kossuth eljárásának értékelésére. Az események beható ismertetése során részletesen elemzi Dembinski tevékenységét, és pontról-pontra mutatja be elkövetett hibáit. Ezzel azonban a szerző nem igazolja Görgeyt. Értekezése ezen részletei a Görgey-kérdést új szempontokkal gazdagítják. Dembinski elképzeléseinek ismertetéséhez igen jó hátterül szolgál a magyar és császári haditervek felvázolása. Fontos adatokat tartalmaz a győzelem esélyeivel foglalkozó fejezet, mely a két, egymással szemben álló hadsereg erőviszonyait ábrázolja. A Dembinski kinevezésének visszhangjával foglalkozó alfejezetben a kápolnai csata előtt kialakult helyzetet és Görgey magatartását vizsgálja. Megállapítása szerint nyilvánvalóvá vált: Dembinski az eljövendők folyamán nem számíthat Görgeyre és Klapkára. Foglalkozik a disszertáció az Országos Honvédelmi Bizottmány tevékenységével is, melyet részletesen elemez. A katonai szervező munkát ismertetve a szerző behatóan foglalkozik Dembinski hibáival. Ezek során rátér a fővezér egyéniségének bírálatára is. Az értekezés egyik központi fejezete a kápolnai csata leírása, amelyhez a magyar levéltárakén kívül a bécsi hadilevéltár anyagából is merít. Gazdag tényanyag alapján a szerző számbaveszi és elemzi a különböző lehetőségeket s a közben felmerült terveket is. Gondosan vizsgáljaЛ7, egész csata lefolyását. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a hibák közül a legsúlyosabb a központi irányítás hiánya volt. A fejezet Görgey áruló tevékenységét tárgyalva kimutat ja, hogy Görgey határozott lépésekkel segíthetett volna a helyzeten, erre azonban Dembinski lejáratása végett nem szánta el magát. A Görgeyt érintő bírálat azonban nem jelenti Dembinski mentegetésót. Vizsgálja a disszertáció a Dembinski és Görgey között bekövetkezett szakítás okait is. Az értekezés utolsó, záró fejezete a tiszafüredi eseményekkel foglalkozik. E fejezetben a disszertáció szinte teljes egészében Kossuthot teszi felelőssé azért, hogy Görgey felülkerekedett Dembinskivel szemben, s a konfliktusból győztesen, mint főparancsnok került ki. E fejezet részletesen elemzi Görgey és a hadsereg viszonyát is. Az események menetét vizsgálva, a disszertáció arra a következtetésre jut, hogy Kossuthnak ,,a hadsereg egészéhez, a soks/áz, ill. sokezer tiszthez és altiszthez, és a több tízezer egyszerű honvédhez" kellett volna fordulnia. Azt hangsúlyozza, hogy Kossuth hibát követett el, mikor nem törte le erélyesen a tiszafüredi zendülést. Arató Endre kandidátus opponensi véleményében rámutatott arra, hogy a disszertáció széleskörű anyaggyűjtésen, részletekbe menő forráskritikán alapuló munka, mely hadtörténetírásunk kiemelkedő értéke. Módszertani szempontból jelentősnek tartotta a szemben álló hadseregek iratanyagának gondos felhasználását. Pozitívan értékelte azt az alapos, elmélyült munkára valló képet, amelyet Dembinskiről adott. Méltatta a disszertációnak a korábbi, idevonatkozó történeti irodalmat érintő bíráló észrevételeit, de ezen, többnyire a jegyzetekben található elszórt utalások helyett célszerűbbnek találta volna egy összefüggő historiográfiai fejezet beiktatásét. Megállapította, hogy a téma katonai vonatkozásait helyes lett volna a politikai eseményekkel való szorosabb összefüggésükben tárgyalni. Majd arra mutatott rá, hogy az idegen, szláv származású Dembinski magyarországi működése korabeli, meglehetősen kedvezőtlen megítélésében a magyar nacionalizmusnak volt jelentős befolyása. Elmondotta, hogy Dembinski magyarországi feladatainak egyike a magyar—szláv megbékélés egyengetése volt. Az értekezés hiányosságaként említette, hogy Dembinski 1849 január előtti tevékenységével csak igen szűkszavúan foglalkozik. Ugyanígy hiányolta Dembinski Tiszafüred utáni szerepének rajzát is. Végezetül annak szükségességére mutatott rá, hogy a már feltárt anyaggal egybevessük a lengyel emlékiratok anyagát. Ezzel kapcsolatban néhány olyan adatra hívta fel a figyelmet, melynek tanulmányozása főleg a Görgey —Dembinski ellentót kérdéseinek tisztázása szempont jából volna hasznos. Barta István kandidátus opponensi véleményében megemlítette, hogy Borús József már 1955-ben tett közzé tanulmányt az 1848 —49-es évek hadtörténetének egyes kérdéseiről. Kandidátusi értekezése sok évi munka eredménye, és kiemelkedő értékű alkotás. Mind módszerét, mind anyagfelhasználásának teljességét tekintve alkalmas arra, hogy példaképül szolgáljon hadtörténeti monográfiák számára. Értékelte a disszertáció finoman elemző forráskritikai módszerét, rámutatva a kritikai felhasználás nehézségeire, mely a túlnyomóan szubjektív jellegű memoár-irodalom felhasználásából következik. Külön kiemelte a Dembinski-irathagyaték, mint új forrásanyag, felhasználásának jelentőségét. Ennek segítségével a Dembinski-kérdést a disszertáció új megvilágításba helyezte, s egyben felfedte Danzer kiadványának ferdítéseit. A kiterjedt levéltári kutatások lehetővé tették a téma jelentős mértékben új tényanyagra támaszkodó feldolgozását. Ezen az úton véleménye szerint a disszertáció az eddigi polgári és marxista iroda-15*