Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

FOLYÓIEATSZEMI.E 1151 ne terjedelmük, hanem mondanivalójuk és érdemeik alapján bírálják el. Fontosnak tartják a szakfolyóiratok munkájának megjavítását. A történészeknek részt kell venniök a szóbeli és írásbeli ismeretterjesztésben, s nagyok a feladataik a helytörténeti kutatásban. Ki kell építeni a kapcsolatot a többi szocialista ország történészeivel. A tőkés országok történettudományának haladó alkotásait nagyobb számban kell lefordítani, a szovjet történettudomány eredményeit szélesebb körben kell ismertetni külföldön, s ugyanakkor továbbra is éles harcot kell folytatni a burzsoá törtónethamisítás ellen. — A. D. Epstein : A nyugat-német klerikális — militarista történetírás néhány tendenciája (88—101. 1.) címen a Ranke-társaság 1955-ben megjelent első évkönyvét (Gibt es ein Geschichtsbild Deutschlands?) veszi vizsgálat alá, s ennek kapcsán mutatja be azt, hogy a mai nyugat-német történetírás hogyan próbálja európai, sőt atlanti ideológiával és az egyház előtérbe helyezésével új formában, finomabban, de alapvetően mégis a német imperializmus céljait kiszolgálni. A 3. számban L. A. Gyerbov, N. P. Kalisztratov és A. T. Beszpalova : A történetírás története egyetemi tanfolyamának tárgyáról és tartalmáról (22 — 36. 1.) címen a történetírás történetének periodizációs nehézségeire utalnak, sürgetik egy a szovjet történetírás történetét tárgyaló tankönyv elkészítését, s az eddigi munkákat bírálva úgy látják, hogy az 1917 előtti történetírással foglalkozó munkák túlságosan portrészerűek, egyes történészeket, s nem irányzatokat, folyamatokat vizsgálnak, míg az 1917 utáni korszakban viszont szinte teljesen eltűnnek az egyéniségek. — I. Sz. Kaskin, N. D. Korobov, Ja. M. Majofisz és A. F. Osztaheva : A legújabbkori történelem tanulmányozásának néhány kérdése (54 — 71. 1.) c. cikkükben az előbb ismertetett tanácskozáshoz kapcsolódva határozzák meg a feladatokat: a szocialista forradalmak történetének tanulmányozása, és ezzel együtt a nemzetközi munkásmozgalom történetének beható vizsgálata. A mai szociáldemokrata pártok fejlődését nagyobb korszakokat átfogva kell vizsgálni, mert csak így lehetséges az opportunizmusnak a bemutatása. Foglalkozni kell a volt gyarmati népek most kibontakozó szabad fejlődésével. Az egyes országok társadalmi fejlődését, külpolitikáját (különösen az utóbbit) már elég sok szovjet munka tárgyalja, de úgyszólván semmi sem jelent meg az egyes tőkés országok belpolitikai fejlődéséről, a burzsoá pártok történetéről. Ugyancsak sok a teendő a második világháború történetének kutatásában, ahol Sztálin hibás értékelése sokáig megakadályozta a háború sokoldalú elemzését. A szerzők helytelennek tartják, hogy a befejezéséhez közeledő szovjet kiadású világtörténet X. kötete a második világháború végéig tárgyalja csak az emberiség fejlődósét. Szükség van az 1945 óta eltelt korszak mélyreható és részletes ábrázolására is. — M. A. Barg a nyugat-európai feudalizmus bomlásának a kezdetét, ill. ebben a pénzjáradék szerepét vizsgálja (72 — 87. 1.), megemlíti, hogy a kérdést Pacli Zsigmond Pál tanulmánya vetette fel először szélesebb távlatban. Barg úgy látja, hogy a feudális pénzjáradék fejlődósének első szakaszában, a XIV—XV. században ez a járadék a paraszt többlettermékének egyre kisebb részére terjed ki, minthogy összege megszabott, ezt nevezi Barg a járadék seigneuriális szakaszának. Ez a járadékforma válságba jut, de ez még korántsem a feudalizmus válsága, mert a helyébe lépő központosított járadék (az állami adók, illetékek, vámok stb.) lényegesen nagyobb részt von el a paraszt többlettermékéből, sőt olykor még a szükséges termék egy részét is elveszi. Ebben a második szakaszban a feudális tulajdon egyre magánjogibb jellegű lesz, míg a járadék egyre közjogibb jellegűvé válik. A központosított járadék szakasza egyideig megerősíti a feudális formációt, a XIV—XV. századi seigneuriális szakasz csak az ehhez vezető átmenet, de végső fokon a központosított járadék uralma tönkreteszi a parasztságot, így válik a járadék válsága egyúttal már az egész feudális formáció válságává. G. G. Diligenszkij : A marxista — leninista elmélet és a konkrét történeti kutatás (88 — 100.1.) címen két olasz történésznek a Rivista Storica Italiana 1962. évi 1. számában megjelent tanulmányával száll vitába. Az ókortörténész A. Momigliano a szovjet ókortörténeti munkák alapján azt állítja, hogy a szovjet történetírás egyre inkább eltávolodik a marxizmustól, s egyre inkább átitatódik a nyugati eszmékkel. Holott egyszerűen csak arról van szó, hogy a szovjet történetírás többet foglalkozik — helyesen — a nyugati történetírással, s nem veti el mereven annak minden eredményét, de ugyanakkor semmiféle elvi engedményre sem hajlandó. P. Rossi cikkében általánosabban fogalmaz: szerinte a történeti materializmus gyümölcsöző módszer, kérdésfeltevései jó eredményekre vezetnek, mégis úgy véli, nem lehet elfogadni, mert a szovjet történészek azt hirdetik, hogy ez az egyedül helyes történetelmélet, s azért sem, mert objektív törvényszerűségeket keres a múltban, túlságosan hűvösen fordul vele szembe, nem azonosul vele. Diligenszkij azzal válaszol Rossi-