Századok – 1963
Tanulmányok - Nemes Dezső: Az 1927. évi olasz–magyar szerződés 1017
AZ 1927 . ÉVI OLASZ—MAGYAR SZERZŐDÉS 1043 viszonyának biztosítékai vannak benne lefektetve." A valóság az, hogy nincs ebben a szerződésben semmi, ami a szomszéd országokkal való békés viszonyt szolgálta volna. A vita első szónoka Madarassy-Beck Lajos, földbirtokos (az 1917-es Wekerle-kormány igazságügyi államtitkára), aki mint „pártonkívüli" szerzett mandátumot egy nyíltszavazásos kerületben. Beszédét ezzel kezdi: „Ámbár súlyos aggodalmaim vannak aziránt a szerződés iránt, amely előttem fekszik", de azzal folytatja: a kormányt mégis egységesen kell támogatni a szerződés megötésében, mert „mi csak a nemzeti álláspontot, az összeség álláspontját gyengítenők, ha ez ellen itt mereven szembeszállnánk". Aggályoskodik, mert még nem világos, hogy „a nagyhatalmak melyik és milyen csoportja ragadja magához a vezetést", és ilyen „kiforratlan helyzet igen nagy óvatosságra kell, hogy ösztökélje a magyar kormányt". Végül is az óvatosságot és a biztatást a következőképpen kombinálja: „Ha nem is vagyok abban a helyzetben, hogy teljesen magamévá tegyem ezt a javaslatot, mégis örömmel üdvözlöm." Utána ismét egy „kormány-támogató pártonkívüli" kel a javaslat védelmére, majd Várnai Dániel, a szociáldemokrata párt képviselője szólal fel. Előrebocsát ja, hogy elfogultság nélkül szól a javaslathoz, „harag és szenvedélyesség nélkül, pusztán azt kutatva, miféle politikai vagy gazdasági haszon származhatik Magyarországra ebből a szerződésből". Majd utal arra, hogy a belpolitika és a külpolitika függ egymástól, diktatúra vonzódik diktatúrához. E tételét szovjetellenes értelmeinek kifejezésére is iparkodik felhasználni, még pedig elég suta módon, mert a Bethlen-kormányt még a „moszkvai diktatúrához" való vonzódással is gyanúsítja, utalva az 1924-ben kötött, de nem ratifikált szovjet—magyar szerződésre. „Hogy most a magyar kormányzat — mondja — megtalálta az utat az olasz fasizmushoz, — ahogy évekkel ezelőtt megtalálta az útját, noha egy kereskedelmi szerződésen keresztül is,40 a moszkvai diktatúrához — ezen én nem csodálkozom, csak azt mondom, hogy a belpolitikai rendszerek azonossága hat ilyen dolgoknál, s rokonlelkek találkozásából keletkeznek az ilyen szerződések, mint ahogy ebből keletkezett az olasz—magyar barátsági szerződés is." Miután Várnai ilyen „objektív" módon megvilágítja a proletariátus forradalmi diktatúrájának és a nagytőkés-nagybirtokos uralom ellenforradalmi diktatúrájának azonosságát, nagyobb kurázsival jelenti ki: a kisantant gyűrű nyomásának enyhítésére kell törekedni, de ennek a gyűrűnek a nyomása sohasem fog enyhülni azzal, ha nemzetközi politikai sakkhúzásokkal akarnánk a kisantantra hatni. Ez a gyűrű csak úgy enyhülhet, ha a kisantant államaival lépünk közvetlen tárgyalásba. A mostani szerződés „a kormánynak talán szerez egy állítólagos barátot, amely azonban az országnak ugyanakkor három ellenséget szerez. . . gyanút kelt a meglevő gyanú mellé Magyarország iránt". Megállapítja, hogy Mussolininak „Magyarországot is sikerült odakapcsolni az olasz imperialista kapitalista uszályhoz, sikerült odakapcsolni az angol— olasz kapitalista blokkhoz, úgy hogy már nemcsak az angol kapitalizmusnak, hanem az olasz tőkének is gyarmatává lettünk". 40 Az 192 4 szeptemberében aláírt, de nem ratifikált szov.jet—magyar szerződés a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szólt, ezzel egyidejűleg kereskedelmi egyezmény is készült. Annak idején a Gyáriparosok Országos Szövetsége is javasolta a kormánynak a diplomáciai kapcsolatok felvételét a Szovjetunióval, — ebben az esetben jelentős szovjet rendelésre számíthatott. Várnai most szépen hallgat arról, hogy akkor a szociáldemokrata párt is támogatta a GYOSZ-nak ezt a javaslatát.
