Századok – 1962

Történeti irodalom - Ráday Pál iratai II. (Ism. Heckenast Gusztáv 876

TÖRTÉNETI IRODALOM RÁDAY PÁL IRATAI. II. 1707-1708 Sajtó alá rendezte Benda Kálmán ós Maksay Ferenc (Archívum Rákóezianum. II. Rákóczi Ferenc levéltára. I. osztály: XIV. kötet. Rudapest, Magyar Történelmi Társulat — Akadémiai Kiadó. 1961. 560 I.) A Rákóczi-szabadságharc forrásanyagának tekintélyes része az 1870-es évek elején megindított Archívum Rákóezianum elnevezésű kiadványsorozatban látott napvilágot. A Magyar Történelmi Társulat határozata e nagy hagyományú sorozat kötetei sorába iktatta be Ráday Pál iratait, mint amelyek általános történeti jelentőségüknél fogva méltóképpen csatlakozhatnak II. Rákóczi Ferenc leveleskönyveihez, Bercsényi és Bottyán irataihoz, valamint Rákóczi 1701-i felségárulási perének aktáihoz. A Társulat döntését mindenképpen csak helyeselni lehet, legfeljebb azon kell elgondolkoznunk, hogy Ráday túlnyomó többségükben diplomáciai iratai helyükön vannak-e az Archivum Rákóezianum I., Had- és belügy nevű osztályában, s nem inkább a II., Diplomatie elnevezésű osztályba kellett volna-e besorolni őket. A Ráday-iratok II. kötete hatalmas, eddig nagyrészt nemcsak kiadatlan, hanem teljesen ismeretlen forrásanyagot tett hozzáférhetővé a kutatás számára. Ráday itt publikált diplomáciai levelezése, az általa készített követi utasítások egészen új megvilágításba helyezik a Rákóczi-szabadságharc diplomáciatörténetét. Amit régebben, ez iratok ismerete nélkül, a kuruc diplomáciáról írtak, e kiadvány következtében ma már elavultnak tekinthető. Külön is szeretnők kiemelni a kötet diplomáciatörténeti anyagából a varsói szerződéssel, általában az orosz szövetséggel, valamint a svéd, a portai és a román kapcsolatokkal foglalkozó iratokat, továbbá a kuruc diplomácia azon törekvését, hogy Péter cár segítségével nyerje meg a magyarországi szerbek támogatását, vagy legalábbis semlegességét. A kötet belpolitikai anyagából az I 707-i marosvásárhelyi országgyűlés, Rákóczi erdélyi fejedelmi beiktatása ós a Nemesi Társaság irathagyatéka emelkedik ki. A marosvásárhelyi országgyűlés itt közzétett iratai végre lehetővé teszik az 1707. évi erdélyi jobbágytörvény rejtélyének megoldását. Rákóczi Emlékirataiban olvashatjuk, hogy „minden erőfeszítésemmel sem akadályozhattam meg azt a törvényt, mely tönkretette minden erdélyi csapatomat, tudniillik, hogy minden földesúr visszakövetelhette azt a jobbágyát, aki beleegyezése nélkül állt csapataimba". Ilyen vagy akár ehhez hasonló törvényt azonban a marosvásárhelyi országgyűlés nem alkotott. Történetírásunk ezérl magáévá tette Esze Tamás feltevését, hogy itt nem új törvényről, hanem egy régi törvényfelújításáról van szó (Esze—Köpeezi : Esze Tamás. Bpest. 1051. 72. 1.). A marosvásárhelyi országgyűlés irataiból most világosan kitűnik, hogy a Rákóczi által említett földesúri követelés nem törvény volt, hanem a megyék gravaminális előterjesztésének egyik pontja (120. 1., a rá vonatkozó fejedelmi resolutio: 137. 1.). Érthetetlen, hogy az iratanyag körültekintő és lelkiismeretes sajtó alá rendezői ezt nem vették észre, s a kötet 147. lapján hivatkoznak az országgyűlés nemlétező törvényére. Benda Kálmán és Maksay Ferenc — épp úgy, mint a Ráday-iratok I. kötetében — bevezető tanulmányukban nem dolgozzák fel a publikált anyagot. Ha ezt tennék, a Rákóczi-szabadságharc részletes történetét kellene megírniok. Csak néhány kérdést vizsgálnak meg, inkább tájékoztatásként. Az általuk kiemelt kérdések: Ráday munkaköre, az általa képviselt politikai és társadalmi törekvések, a fejedelmi kancellária, valamint a kuruc diplomácia szervezete és működése, egytől-egyik a kiadvány lényegét érintik. Különösen értékes része a bevezetésnek a kuruc „diplomáciai testület" bemutatása, 'az egyes diplomaták pályafutásának és egyéniségének jellemzése, valamint a kuruc külügyi szolgálat köznemesi jellegének kidomborítása. Indokolatlan viszont — éppen a közzétett iratok tanúsága alapján — Rákóczi fejedelmi abszolutizmusának emlegetése a Bevezetés 7—10. lapján. A források szerint ugyanis csak centralizációs törekvésekről lehet szó, ezek is jórészt kudarcba fulladtak, pl. Erdélyben 1707-ben.