Századok – 1962
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei 917
KRÓNIKA 927 együtt történt elhelyezésről), munkaidejük napfelkeltétől napnyugtáig tartott, s élelmezésük az uradalomtól kapott természetbeniektől függően igen gyenge volt. A munkások betegség esetén mindössze 8 napi kezelésre tarthattak igényt, erre az időre csak élelmezést, de már bórt nem kaptak. Bérüket 1940 óta a nagybirtokosok „termelési érdekeit" szem előtt tartó hivatalosan megállapított munkabérek alapján fizették ki. A summásgazda fizetése az elsőosztályú munkás bérének kétszerese volt. Az előadáshoz Sárközi Zoltán (Budapest) szólt hozzá, s előkészületben levő, az idénymunkásokkal foglalkozó munkájának anyaggyűjtése alapján támasztotta alá Lencsés Ferenc előadásának eredményeit. • * Az elnöklő Székely György főtitkár zárszavában a négy előadással foglalkozott, s megállapította, hogy azokat a sokoldalúság és a nagyobb periódusok áttekintése (XVIII. századtól a felszabadulásig) jellemezte. Mindegyik előadás hozzájárult az országos kóp gazdagabbá tételéhez, s mindegyik méltó arra, hogy kiadásra kerüljön. Az egész vándorgyűlést értékelve hangsúlyozta, hogy az „pozitív eredménnyel zárult, mindhárom napon olyan kérdéseket beszéltünk meg, amelyek a történészek — mind a kutatók, mind az oktatók, mind a budapestieknek mind a legkülönbözőbb vidéken dolgozóknak — érdeklődését lekötötték. Ilyen módon mind ideológiai, mind szakmai szempontból elősegítették a történész munkát, segitettek ráirányítani a figyelmet olyan problémákra is, amelyekben jelentős kutatások vannak folyamatban". Kiemelte, hogy a vándorgyűlésnek sikerült a jolentős helytörténeti munkát végző fehérvári történészeket a Társulat munkájába bekapcsolni, s a budapesti és más vidéki történészekhez közelebb hozni. Befejezésül köszönetet mondott a Fehér megyei és székesfehérvári párt- és tanácsi szerveknek a rendkívül meleg fogadtatásért, az előadóknak felolvasásukért, s a vándorgyűlést berekesztette. * Május 18-án du. megalakult a Társulat Kelet-Dunántúli Csoportja, amely elnökéül dr. Fitz Jenő múzeumigazgatót, titkárául dr. Farkas Gábor levéltárvezetőt választotta meg. A tanári tagozat hírei 1962. október 3-án az MTA Képes termében megtartotta alakuló ülését a Történelmi Társulat tanári tagozazának szakköri munkacsoportja Unger Mátyás tagozati elnök és Gyapay Gábor munkacsoport vezető elnökletével. A megbeszélésen a budapesti gimnáziumok történelem-szakköreinek vezető tanárain kívül az Országos Levéltár, a Széchényi Könyvtár, a Fővárosi Tanács, az Országos Pedagógiai Intézet képviselői is megjelentek. A megbeszélés során megtárgyalták az iskolai történelemszakkörök célját és feladatait, fölsorolták az eddig kialakult legfontosabb módszereket, beszámoltak az eddigi eredményekről, és rámutattak új elvi és technikai lehetőségekre és felmerülő nehézségekre. A munkacsoport feladatául tűzte ki, hogy az Országos Levéltár támogatásával vándorkiállítást készít a legfontosabb hazai forrásfajtákból, elsősorban formai szempontból. A Tankönyvkiadó a szakköri munka részére egy ajánló bibliográfiát ad ki. Felmerült a tudományos intézmények (levéltárak, könyvtárak és múzeumok) szakköröket támogató közreműködése, illetve az ezzel kapcsolatos nehézségek leküzdése. A munkacsoport eredményeinek publikálására részben a Történelemtanítás, részben önálló kiadványok formájában nyílik majd lehetőség. Elhatározták, hogy a munkacsoport meghívja a jövőben a gyakorló tanárjelölteket is, akik így a szakköri munkára is felkészülhetnek. A csoport következő megbeszélését az Országos Levéltárban, levéltárlátogatással egybekötve tartja meg.