Századok – 1962

Történeti irodalom - Friedman; Philip lásd Robinson; Jacob - Geiss; Imanuel: Der polnische Grenzstreifen 1914–1918 (Ism. Zsigmond László) 906

907 TÖRTÉN ETI IROD A LOM hogj' a könyv mondanivalója nemcsak az olvasók szélesebb köre, de a korszak kutatója számára is az újdonság és egyben a megdöbbenés erejével hat. A könvv vádirat a német, imperializmus és militarizmus ellen, amely korábbi, viszonylag móg fejletlenebb formájában, a császári Németország idején olyan háborús célokat tűzött ki, amelyeknek maradéktalan és embertelen megvalósítására csak a fasiszta rendszer uralma alkalmával került sor. A barbárság első változatának a jelentkezése nem volt esetleges, egyenes folyamánya volt a német kapitalizmus rendszerének, a monopóliumok uralmának. A német finánctőke már az első világháború idején sem elégedett meg azzal, ..hogy területi hódítások útján új anyagi forrásokra tegyen szert, hanem arra törekedett, hogy a meghódított vagy meghódítandó térségek lakosságának faji alapon való osztályozásával előkészítse, majd végrehajtsa az ott élő népek tömeges kitelepítését, deportálását. Ebből а szempontból igen tanulságosak azok a fejezetek, amelyek a német élettér korábbi variációja megteremtését célzó tervekkel és tervezetekkel foglalkoznak. Fény derül az adatok alapján arra is, hogy a kormány, a hadvezetőség, a számottevő gazdasági érdekeltségek, a polgári társadalmi szervezetek ós politikai pártok egyetértettek az alapvető kérdésekben. Figyelemreméltóak és általában helyeselhetők a munka azon részletei, amelyek a porosz, illetve német belpolitikai fejlődés között mindenkor fennállott összefüggésre mutatnak rá. Egyet kell érteni azokkal a megállapításokkal is, amelyek, ha csak közbevetőleg és elég futólagosan, de annak az igazságnak adnak kifejezést, miszerint a porosz, illetve német reakció egyik éltető eleme a lengyel nép elnyomása volt, és a német—lengyel viszony rendezése lehetetlen Németország demokratikus megújulása nélkül. Ennek a felismeréséhez — sa szerző ezt kénytelen elismerni — még azok a politika körök sem jutottak el, amelyek az ellenzék pózában tetszelegtek. Sajnos a német imperializmus és militarizmus igazi és következetés ellenzékéről a könyvben nem történik említés. Komoly hiányosság, hogy a szerző figyelemre sem móltatja azt az elvi álláspontot és politikai i gyakorlatot, amely a német munkásmozgalom forradalmi szárnyánál található meg. Kifogásolható ez annál is inkább, mert a kérdésnek komoly irodalma van, éppen a közelmúltban jelent meg Leo Stern : „ Die zwei Traditionen der deutschen Polenpolitik und die Revolution von 1905—1907 im Königreich Polen" (Berlin, 1961) c. munkája, de hivatkozni lehetne az „Archivalische Forschungen zur Geschichte der deutschen Arbeiterbewegung" és „Dokumente und Materialien zur Geschichte der deutschen Arbeiterbewegung" c. dokumentumsorozatokra is. Liebknecht, Luxemburg, Mehring, általában a német internacionalisták helyesen ismerték fel a német nép demokratikus ós szocialista fejlődése ós a Kelet- ós Délkelet-Európa népeinek nemzeti felszabadulása, szabad gazdasági, társadalmi és politikai fejlődése közötti összefüggést, és ezért helyes választ tudtak arra •a kérdésre is, amely német—lengyel viszonylatban adódott. Alapvető és gyökeres különbség volt a német baloldal és a császári Németország ún. ellenzéke: а szabadelvűek, a többségi szocialisták és a Z antrum között, nem is szólva az úti. liberális imperialistákról: Delbrückről, Rohrbachról stb. Valamennyien azért sürgették (főleg a háború ut olsó szakaszában, amikor a helyzet válságosra fordult Németország szempontjából) rugalmasabb ós korszerűbb politika folytatását keleten, hogy ezzel a háborús célok töredékének átmentése lehetővé váljék. Ennek kellő hangsúlyozása hiányzik a műből és nem meg-I nyugtatók azok a részletek sem, amelyek — többek között —- a Mitteleuropa koncepcióra, illetve értelmére vonatkoznak. Éppen annak a sikere érdekében, amiért a szerző is fáradozik, éppen a német—lengyel viszony normalizálása szempontjából, szükséges lett volna megbírálni nemcsak a múltnak és a közelmúltnak, de napjainknak is azokat az írástudóit, elsősorban történészeket, akik a német imperializmus és militarizmus új agresszióját segítik elő akarva, vagy nem akarva, eszmei téren. Ilelyén lett volna többet és kritikusan foglalkozni Conze munkásságával, általában a nyugat-német történetírás azon képviselőivel, akik a második világháború tanulságainak a levonásában lényegében nem jutottak el messzebbre, mint annak idején Meinecke, Troeltsch vagy Delbrück. ' A felsorolt és korántsem teljes kritikai megjegyzések mit sem vonnak le a munka érdemeiből. Helyes ós üdvözölhető kezdeményezés, mely alapot teremt kényes és fontos kérdések közös tisztázásához ós rendezéséhez. ZSIGMOND LÁSZLÓ