Századok – 1962

Történeti irodalom - Párttörténeti Közlemények 1961 (Ism. Ránki György) 889

892 TÔKTÉXETJ IRODAI.ОМ Érdekes, de — benyomásunk szerint — nem kiérlelt írás Elek László „A Magyarországi Szocialista Munkáspárt történetének néhány kérdéséhez (1925 —1928)" című tanulmánya. Nem kétséges, a figyelmes olvasó számos új gondolatot is fellelhet a cikkben, de ezek a gondolatok nincsenek kellően kifejtve, még kevésbé történetileg bizonyítva. Így a MSzMP megalakuló ülésének jegyzőkönyvével kapcsolatos néhány fontos megállapítás — a MSzMP álláspontja a kor jellegére vonatkozóan, a feladatok meghatározását illetően — olyan felületes állításokkal jár együtt, mint pl. a SzDP által állítólag felálütott „fasizmuson belüli demokratizálás elmélete". (Mellékesen ennél a terminológiánál tán nem árt felhívni a figyelmet arra a még gyakran elkövetett hibára, hogy a szerző saját elméletét vagy terminológiáját a történelmi szereplők szájába adja.) A SzDP ilyen elméletet már azért sem állíthatott fel, mert nem tartotta a Horthy-rend -szert fasizmusnak. (Meg kell jegyeznünk, hogy ugyanebben a számban Orosz D. és Pintér I. cikke ezt le is szögezi. Úgy vélem a szerkesztőség is felfigyelhetett volna erre az ellentmondásra.) Néhány oldallal később a cikk írója megállapítja, hogy a KMP sem nevezte a rendszert ekkor fasisztának. A cikk véleménye szerint azonban a KMP, illetőleg a MSzMP jellemzése „semmitől sem korlátozott reakció" teljesen fedi a fasizmust. Ez a megállapítás szintén egyoldalú, a fasizmus ugyan a reakció hatványozott foka, de nemcsak az. Hiszen, ha csak reakció volna, hogy lehetne tömegmozgalom, miként építene ki tömegbázist '! Természetesen, ha valaki erről megfeledkezik, akkor részben nem véletlen, hogy a szakszervezetek rohamos visszaesését kizárólag a jobboldali szociáldemokratáknak tulajdonítja. Azért csak részben, mert ha felfogását következtesen érvényesítené — ha a fasiszta demagógiát figyelmen kívül is hagyja —, a „semmitől sem korlátozott reakció"ról sem szabad lett volna megfeledkeznie с jelenség értékelésénél. Bethlen Oszkár ,.A Kommunista Népfrontpolitika néhány kérdése 1936-ban'; címmel elsősorban a francia Népfront problémáit és tanulságait elemzi. Kezdeményezése nemcsak azért üdvözlésre méltó, mivel ez az egyetlen tanulmány a folyóirat hasábjain, mely kifejezetten a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseit elemzi, de azért is, mert fejtegetései számos figyelemre méltó gondolatot vetnek fel. Hadd utaljunk például a népfrontpolitikának, mint antikapitalista tendenciájú politikának tárgyalására, vagy arra a megállapításra, hogy a népfrontpolitika a 30-as évektől kezdődően az imperializmus egész további korszakának jellemző vonása marad. Ügy érzem azonban, az elismerés inkább a gondolat felvetését, mint kifejtését illeti, a magam részéről például mindkét gondolatot kissé merevnek, egyoldalúnak tartom. Az egyik a népfrontpolitika nagyfokú rugalmasságát (melyet egyébként a tanulmány is aláhúz), a másik viszont a történelmi helyzetben bekövetkezett gyökeres változásokat nem veszi kellően figyelembe. A cikk további részében a Blum-féie Nópfrontkormány és a kommunista politika közötti összefüggés, az egység s a bírálat, harc a Népfrontért s az osztályharc a Népfronton belül kérdései kapcsán valóban olyan problémák kerülnek tárgyalásra, melyek a népfrontpolitika általános elveit érintik. Örvendetes — és ismét a régi dogmatikus felfogással való szakítást jelenti —, hogy két tanulmány is foglalkozik a szociáldemokrata párt két világháború közötti tevékenységével. Mindkettő a népfront-probléma napirendre kerülésének időszakában elemzi az SzDP politikáját: Orosz Dezső — Pintér István ,,A Magyarországi Szociáldemokrata Párt politikai arculatáról 1936—1939" c. tanulmánya benyomásunk szerint érleltebb, módszertanilag finomabb; valóban sokoldalú képet ad az SzDP-vezetés politikai és taktikai felfogásáról, a munkásosztályon belüli áramlatokról; alapjában helyesen ítéli el az SzDP álláspontját a revízió kérdésében is, bár megfontolandónak tartom, hogy ebben a kérdésben a legális SzDP hirdethette volna-e — legalitásának veszélyeztetése nélkül — a KMP elvileg helyes álláspontját. Anélkül, hogy a tanulmány részletes elemzésébe bocsátkoznánk, utalnunk keh arra, hogy ma már a nópfrontpolitika elemzésénél ki kell arra is térni, hogy a sztálini önkény (perek stb.) kibontakozását miként használták fel a szociáldemokrata pártok a munkásosztály előtt egyre népszerűbbé váló népfrontgondolat elutasítására, és a személyi kultusz miként gyengítette a kommunisták által hirdetett népfront-politika eredményeit. Zágoni Ernő tanulmánya ,,A magyar szociáldemokrácia jobb- és baloldala az antifasiszta nemzeti összefogásról és munkásegységfront megteremtéséről 1939—1941 június" gazdag anyagával, a szociáldemokrata pártot elvileg helyesen kezelő felfogásával szintén említésre méltó tanulmánya az évfolyamnak. Érdeme a cikknek az SzDP baloldalára vonatkozó számos új ténymegállapítás is. A tanulmányban azonban tapasztalható a forráskezelés bizonyos hiányossága; a jobb- és baloldal merev szétválasztására törekedve, ugyanannak a szerzőnek a cikkét hol az egyik, hol a másik oldal állásfoglalásaként tünteti fel. Nem érthetünk egyet azzal sem. hogy az SzDP jobboldala csupán angolszász