Századok – 1962

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - A renaissance és a reformáció kérdéseiről tartott magyar–lengyel konferencia 858

«74 A RENAISSANCE ÉS REFORMÁCIÓ KÉRDÉSF.I akadályozására irányult." A harc kimenetelében más tényezők is közrejátszottak (piaclehetőségek korlátozottsága, a háború). A parasztok nem egy helyen kivívták kötelezettségeik pontos szabályozását, fenntartották árutermelésüket, továbbra is résztvettek a kereskedelemben, szolgáltatásoktól mentes irtásföldeket vállaltak fel, s a gazdagabb jobbágyok előtt megnyílhatott a megváltás, vagy a nemesség megszerzésének lehetősége. A mezővárosok termelése (főleg szőllőművelóse) lehetővé tette, hogy lakosaik a robot alól megváltsák magukat, más jobbágyok a végvárak katonái közé álltak be, szabad hajdúk lettek. Mindez nem jelenti, hogy a magyar jobbágyság a kelet-európainál jobb helyzetben lett volna, a feudális keretek minden eredmény ellenére fennmaradtak, s mint általában Közép-Európában, a feudalizmus élettartama több évszázaddal meghoszszabbodott. * Két előadás foglalkozott a városok kérdésével. Az első Henryk Samsonowicz ,,A renaissance korának lengyel polgársága" e. korreferátum volt. Samsonowicz előadása tárgyául a lengyel városokban a renaissance hatása alatt bekövetkezett változások ismertetését választotta. Malowist és Makkai előadására hivatkozva a gazdasági alap kérdéséből csupán azt a feltűnő tényt ragadta ki, hogy a lengyel királyság legnagyobb tartományaiban a városi lakosság száma az összlakosságnak mindössze 13—36%-át tette ki, tehát ,,a lengyel városok a renaissance fejlődési folyamatában még a leginkább városi jellegű tartományokban is összehasonlíthatatlanul gyengébb pozícióból indultak ki, mint Európa nyugati és déli részén, annál is inkább, mert némely lengyel város inkább faluhoz volt hasonló". A kisvárosok a nagybirtok-rendszerrel voltak szoros összefüggésben, azok központját alkották, termelésük elmaradott volt és minden tekintetben a nagybirtokosok függvényei voltak, miért is csak a 3000 vagy annál több lakost számláló városok tekinthetők a renaissance fejlődós képvisel őinek. A városi patríciusok gazdasági tevékenységének elemzése rámutat a nagyobb városok közötti különbségekre is. Ez a réteg — melyből Nyugat-Európában az ipari kapitalizmus burzsoáziája született meg — három irányban (kereskedelem, uzsora és földbér) juthatott tőkéhez. A legnagyobb szerepe a kereskedelemnek volt, de a vele együtt járó nagy kockázat miatt a benne résztvevő polgárok egy idő múlva visszavonultak, s nyereségüket tezaurálták. Feltűnő, hogy a nagyobb városokban a kereskedelmi tőke — a bányászatot kivéve — nem volt érdekelve ipari beruházásokban. A nagy vagyonra szert tett patríciusok a XVI—XVII. század folyamán nemességet szerezteü és a lengyel feudális osztálybá olvadtak bele. Ez a jelenség párhuzamos azzal, hogy a külkereskedelemben ugyanakkor a nemesség egyre nagyobb szerepet játszott. Több más jel is arra mutat, hogy a „renaissance korában városainkban a nyugati városokhoz hasonló fejlődés indult meg és csak a XVI. század derekán jelentkezik" egy ezzel ellentétes fejlődés iránya. Szűcs Jenő „A magyarországi várostörténet vázlata a XV. század derekától a XVII. századig" címen tartott korreferátumot. Szűcs célja annak megállapítása volt, milyen szerepet játszottak a városok Magyarország gazdasági-társadalmi fejlődésének ún. kelet-európai iránya létrejöttében. Bevezetőül rámutatott arra, hogy az utóbbi 15 év történetírása erősen hangsúlyozta a világpiacon a XVI. században bekövetkezett robbanásszerű változások jelentőségét, de nem fordított elég figyelmet annak a megelőző gazdasági-társadalmi struktúrának vizsgálatára, amely meghatározta a XVI. századi változások hatását az Elbát ól keletre fekvő területen. A magyar városok a XV. század végén fejlődési irányzat és jelleg tekintetében elvileg nem különböztek a nyugat-európai városoktól, hanem csupán késői bekapcsolódásuk következtében maradtak el azoktól, tehát közép- vagy kisvárosok voltak. A magyar arany iránti érdeklődés okozta élénk nyugati kereskedelmünk lendítette fel a városi fejlődést a XIV. században, amikor egyrészt a nyugat-európai gazdasági életben korakapitalista jelenségek mutatkoztak, másrészt Magyarországon a városi fejlődés a „városgazdaság" szintjének alsó határát érte el. Ez a jelleg a XV. század derekán már teljes passzivitásba szorította a magyar külkereskedelmet, aminek következtében a külkereskedelmet lebonyolító német kereskedők helyére lépő hazai polgárok a dél-német (illetve boroszlói és krakkói) áruhiteltől függtek, s ez eleve megakadályozta a hazai tőkefelhalmozódást. A nagyarányú iparcikkbehozatal és a mezővárosok ipara a XV. század derekán az eredeti nagyobb piac-körzetek széttöredezésével nagyobb városaink iparát szűkítette, s amint azt a bártfai vászonszövés mutatta, a céhkereteket szétzúzó ipari vállalkozásokhoz hiányzott a megfelelő tőke. Mindennek következtében a XV. század végére a városok népes-