Századok – 1962
Tanulmányok - Kiss József: A tőkés agrárfejlődés foka és néhány vonása Szolnok megyében a millennium évtizedében (II. rész) 64
A TŐKÉS AGRÁRFEJLŐDÉS FOKA ÉS NÉHÁNY VONÁSA SZOLNOK MEGYÉBEN 77 Összforgalma 1899-Ъеп már 167 466 Ft. 80 krajcárra rúgott, s 340 Ft. 59 krajcár tiszta nyeresége volt. Az 1900. évi forgalom ennél még magasabb arányokat mutat. A századforduló éveiben kezdődött meg az egyesület közreműködésével a községi hitelszövetkezetek létesítése is. 1900-ban alakult meg a tiszavárkonyi, a tiszaföldvári, a csépai, a tiszapüspöki, a tiszavezsenyi, a szelevényi és a tiszaszajoli községi hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezet keretében. Ebben az évben még csak 15 községi hitelszövetkezet alakult a megyében „a hitelviszonyok, főként pedig a kisgazdák hitelviszonyainak előnyös alapon való kielégítése céljából".7 7 Köztudomású azonban, hogy a községi hitelszövetkezetek tevékenysége csak a falusi burzsoázia és a gazdagparasztság érdekeit szolgálta közvetlenül, s csak részére nyújtott védelmet a tőkeerős nagybirtok és tőkés bérlet gazdasági hatalmával szemben. Ugyanakkor a dolgozóparasztság eladósodásának és további bomlásának vészes eszközévé vált. 3. A regresszív jellegű adózás és pótadózás szerepe Lényeges szerepet játszott a megye dolgozóparasztságának tönkretételében — a földbérleti rendszer széleskörű kiterjedése, a banktőke és a jelzálogeladósodás rohamos növekedése, valamint a szövetkezeti és egyéb hitelügyeletek fokozódása mellett — az adórendszer is, amely éppen regresszív jellegénél fogva elsősorban a dolgozóparasztságot, legsúlyosabb mértékben az agrárproletariátust sújtotta. Ugyanakkor azonban a nagybirtok és a banktőke (illetve a finánctőke) gazdasági hatalmát növelte, lényegében tehát a földbirtokos és a tőkés rétegek gazdasági és politikai érdekeit szolgálta. Lenin az adók jelentőségét elemezve az árugazdaság fejlődésében rámutat arra, hogy amikor „az árugazdaság már biztos lábon áll, az adók említett jelentősége nagyon a háttérbe szorul... az adóra fordított maximális kiadás harmada az egyéb pénzkiadásoknak, amelyekre a paraszt a társadalmi gazdaság mai körülményei között rákényszerül".7 8 A millennium korabeli burzsoá-földbirtokosi államháztartás elsőrendű jövedelemforrása a fogyasztási adó volt, amely az állam összes adóbevételeinek mintegy 64%-ára rúgott a századforduló évében. Számtalan változatban lerovásra került ez az adófajta. „A fogyasztási adók vagy közvetlenek (direkt) vagy közvetettek (indirekt). A közvetett adók a) cikkek szállításánál szedetnek, éspedig részint az ország határán mint határvámok (Zoli), részint az országon belül a városok határán és kapuinál (accisa, octrois), b) a cikkek előállításánál."79 Ez az adófajta szinte valamennyi fogyasztási és közszükségleti cikkre kiterjedt: a liszt- és malomadó, a húsadó, a só-, a dohány-, a cukor-, a szesz-, a sör-, a bor-, a papír-, a kártya-, a naptáradó, az ásványolajadó stb. leginkább a bérmunkából élő munkásosztályt és az agrárproletariátust sújtotta. A többször idézett alispáni jelentés jellemző módon a fogyasztási adók rohamos növekedését is az egyéb közterhek és adótartozások behajtásának lehetővé tétele érdekében kifogásolta: „Ha már 77 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjának rendszeres évi jelentése az 1896—1901. évekről. Szolnok, 1901. Vő. a megyei Gazdasági Egyesület megfelelő adataival. 78 V. I. Lenin Művei. 3. köt. A kapitalizmus fejlődése Oroszországban, 149. 1. 79 Vö. Matlekovits Sándor : Pénzügytan. Bpest. 1876. 135. 1.
