Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 3 tartoztak. Az exulans cseh testvérekben ezek is, éppúgy mint a brandenburgiporosz uralkodók, a hitrokonság kisebb-nagyobb foka mellett legfőként a munkáskezeket becsülték: valamelyes mobiltőkével együtt fejlett mezőgazdasági és ipari ismereteket és tapasztalatokat hoztak a testvérek magukkal, amikre mindkét országnak égető szüksége volt a fel-felújuló kegyetlen háborús pusztítások után elnéptelenedett térületeken, az elnyomorodott parasztság és polgárság termelőerőinek feltöltésére. Így került át már Figulus Péter kelet-porosz, illetőleg lengyel területre, s itt, Gdansk közelében látta meg a napvilágot fia, D. È. Jablonski is (1660. november 26.). A tehetséges és rokonszenves, még külső megjelenésével is megnyerő fiatalember gyorsan haladt előre a családi hagyomány kiszabta papi pályán, amelyet maga is szívesen vállalt, s egész életén át ragaszkodott hozzá. Lesznóban, a hírneves iskolában tanul (nagyjából már a nagyapja pedagógiai rendszerében), majd az oderafrankfurti egyetem hallgatója (alighanem itt szerez először magyar ismeretségeket), azután Oxfordba megy s három évig tanulmányoz a nagyhírű egyetemen. Hazatérte után magdeburgi, majd lesznói pap, az utóbbi helyt az iskola rektora is (mint ilyennek tanítványa az ifjú Leszczynski Szaniszló, ä későbbi lengyel király) — aztán Königsbergben (Kalinyingrád) a brandenburgi választónak, mint porosz hercegnek udvari prédikátora, 1693-tól pedig haláláig, tehát kevés híján félszázadig, Berlinben választófejedelmi, majd porosz királyi udvari prédikátor, egyben a berlini Dóm papja — mindkét minőségben nemsoká rangidősb helyen. Efélszázad alatt fejtette ki sokoldalú képességeinek és nagy szellemi energiáinak javát — több mint egy évtizeden át a magyar érdekek segítő szolgálatában is. II Jablonski, születésénél és neveltetésénél fogva, a cseh-morva Unitas hitét és hittanait vallotta a magáénak és sohasem szűnt meg a legbensőbb kapcsolatot ápolni a fél Európában szétszóródott, nemsoká az Új Világba is átkerült véreivel és atyjafiaival. De a cseh-morva testvérek hitvallása a megelőző két század alatt meglehetősen sok változáson ment keresztül. Vallásosságuk alapjelleme — minthogy teljesen laikus kezdetekből nőtt ki s az elvont teológiai érdekeltségtől később is meglehetősen idegen maradt — kiválóan gyakorlati volt. Konfesszióikban éppen ezért sohasem helyeztek nagy súlyt a hittételek hajszálpontosságú megfogalmazására, és különösen azután, hogy bujdosókká váltak, igyekeztek a lehetőség szerint simulni az őket befogadó protestáns hitrokonok hitvallásaihoz. Ez, a protestáns ortodoxia rideg uralma idején, legteljesebben a református hitvallással szemben sikerült nekik, elanynyira, hogy a Brandenburg-Poroszországban kisebbségben levő, de a Hohenzollern-házzal azonos hitvallású s ezért nagytekintélyű református egyház elfogadta híveiket híveinek és papjaikat papjainak. A rengeteg teológiai fúrort kiváltott urvacsoratanban, a saját régi tanhagyományaik alapján is, könnyű volt a kálvini felfogáshoz alkalmàzkodniok; a kálvini predestinációtant viszont — amely mereven ellentmondott a testvérek gyakorlati-etikus keresztény4 irányának s az öncélú teologizálástól való idegenkedésének — a Német Birodalomban és a Német Svájcban akkor érvényben volt református konfessziók nem helyezték előtérbe, s így a testvéreknek sem kellett azt magukra erőltetniük. Gyakorlati kereszténységük legfőbb szabályozója a szigorú gyülekezeti fegyelem volt, amely csak akkor lazult meg feltűnően, amikor, még cseh és 1*