Századok – 1962

Vita - Vita a népi demokratikus korszak története feldolgozásának helyzetéről 611

VITA A NÉPI DEMOKKATIKTJS KOESZAK TÖRTÉNETE IELDOLGOZÁSÁNAK HELYZETÉRŐL 612 Mindez aztán nagyon szépen megfér egyrészt az opportunizmussal, másrészt a szektás dogmatizmussal. Míg az előbbi afféle óvatos önvédelemből (azt tegyem, amiből nem lehet baj ! ), utóbbi a tömegek lebecsüléséből adódik, azok éretlenségére hivatkozva, óv ós tartózkodik a „veszélyes" témáktól. Előbbire és utóbbira is nyújtott példát az elmúlt évek története. Elég csak azokra a marxista és álmarxista történészekre emlékeztetni, akik rövid nekibuzdulás után különböző technikai (idő, anyag) nehézségek védőpajzsa mögött vonultak visza a népi demokratikus korszak kutatásával járó felelősség vállalásától, vagy utalni azokra az esetekre, amikor egyes szervek indokolatlanul vonakodnak bizonyos munkák kiadásától. Jóllehet kevés kivétellel mindannyiunkat megkísértett e szemlélet, mégis hibáink nem ebben, hanem — mint erényeink is — elsősorban munkáinkban vannak jelen. Márpedig e hibáknak nem kis része van abban, hogy a népi demokráciával foglalkozó történetírás még alig vívta ki, nemhogy a közvélemény, de még a hivatalos tényezők elismerését sem. Eredményeink, hibáink azonban alig érthetők meg önmagukban, hanem csak a népi demokratikus fejlődéssel szoros kapcsolatban. E fejlődés nagyjából négy, egymástól többé-kevésbé elkülöníthető, de nem egyforma jelentőségű fázisra taglalható: 1. Az 1945-től 1951 —52-ig tartó időszak korszakunk történeti feldolgozására vonatkozó kísérletei magukon hordozták a koalíciós több-párt rendszer bélyegeit. Ugyanakkor a népi demokratikus korszak történeti feldolgozása előzményekre sem igen támaszkodhatott. Mind a letűnt korszak egyes történeti kérdéseiről, mind a felszabadulással kezdődő népi demokratikus átalakulás főbb vonásairól csupán a párt állásfoglalásai, Révai József írásai adtak tudományos szintű értékeléseket. Bár ezek mindenkor alárendelődtek a napi politikai harcoknak, mégis fő vonásaikban kiállták az idő próbáját. Kifejezett szaktörtóneti munkák ekkor még nem születtek a magyar népi demokrácia addig megjárt útjáról. Ez a helyzet móg akkor sem változott, amikor a fordulat évét követő esztendőkben a marxista történészek domináns szerephez jutottak a magyar történészfronton. Ugyanakkor a hatalmas változások: a demokratikus újjászületés, a földreform, az építés pátosza sokakat késztetett arra, hogy megörökítsék a történteket, egyszersmind képet nyújtsanak az új viszonyokról (ld. Mód Aladárné, Moharos József egyes írásait a Társadalmi Szemle 1946 —47-es évfolyamaiban, vagy a NÉKOSZ kezdeményezésének eredményeit a Valóság 1947 — 48-as évfolyamaiban, s részben a Válasz által meghirdetett pályázatra beérkezett írásokat a folyóirat 1947 — 48-as számaiban, vagy pl. Pál-Radó : Debreceni feltámadás c. krónikás könyvét — 1947). Szemléletüket bizonyos eklekticizmus és partikularizmus, módszerüket pedig, különösen a falukutatók nyomán, a szociográfiai vagy a krónikás módszer jellemezte. Mindazonáltal lelkes kezdeményezéseik és az a felelősség, mellyel felvetették — különösen a falusi viszonyok átalakulásának vonatkozásában — a fejlődés izgató kérdéseit, pozitívnak tekinthetők ós az általuk felhalmozott anyag és gondolatok kritikus felhasználását nem is mellőzhetjük. Jóllehet már az itt említett írások egy része is (különösen a Válasz néhány cikke) burzsoá álláspontot képviseltek, mégis a kifejezett ellenzéki magatartás inkább némely, a jelenkori történeti-publicisztika igényével fellépő cikkben (pl. Bibó István Válasz cikkei 1946-ban a koalícióról, 1947-ben a békeszerződésről, 1948-ban az antiszemitizmusról) jelentkezett. Ezek, az aktuális politikai kérdésekbe való beleszólás ürügyén, azóta is még hosszú ideig élő ellenséges szemléletek (harmadikutasság, nacionalizmus) hordozóinak tekinthetők. Hatásukat akkoron csak részben ellensúlyozta tudományos igényű marxista történeti publicisztika. Az itt említett tarka kezdeményezések végeszakadásánál a hiba nem abban volt, hogy az ellenséges nézetek ellen nemcsak tudományos, de (igaz néha egyoldalúan) adminisztratív eszközökkel is folyt a harc, hanem abban, hogy az életrevaló kezdeményezéseket nem tudta akkor hámba fogni, s a konsruktív irányba hajtani a marxista történettudomány. A látszat szerint elhaltak vagy egyszerűen leállíttattak ezek (jellemző, hogy 1949 — 50 — 5l-es esztendőkből nemigen található e korszakra vonatkozó történeti jellegű feldolgozás). 2. Az 1952-től 1955—56-ig tartó időszakban a népi demokrácia mint történeti téma is helyet hódított a történettudományban. Mindez elsősorban a párt világnézeti nevelő munkájának megerősödésével kapcsolatos. A nagy fronttátörés a felszabadulás 10. évfordulójával kapcsolatos. Erre az alkalomra készültek el az olyan művek mint: Tanulmányok a népi demokrácia történetéből, Nemes Dezső : Magyarország felszabadulása, a PTI és a TTI által közösen összeállított Felszabadulás (dokumentumgyűjtemény) kötetek. Történeti jellegű feldolgozásokat találunk a népi demokratikus korszak egyes kérdéseiről a Társadalmi Szemlében (1956. 6. sz.), a Közgazdasági Szemlében (köztük