Századok – 1962
Tanulmányok - Ádám Magda: Magyarország és a kisantant a második világháború előtti években (1936–1937) 502
.MAGYARORSZÁG ÉS A KISANTANT 547 t.alosan is beleavatkozzék. Amit azonban meg kellett volna tenniök, azt nem iették meg, nem teljesítették a magyar kisebbségeknek egy sor jogos követelését, amivel kihúzhatták volna a talajt a magyar kormánykörök revíziós propagandája alól. Ennek az ellenkezője történt, mert a magyar revíziós propaganda erősödése miatt fokozták — különösen Romániában — a magyar kisebbségek elleni retorziókat, amivel erősebb alapot szolgáltattak a magyar revíziós propagandának. A magyar diplomácia eredményei a kisantant gyengeségéről tanúskodtak. cs mutatták, hogy a három államot összekapcsoló magyar kérdésben bomlófélben van az egység. A német kormány aggodalommal figyelte a magyar—kisantant közeledést és több alkalommal nemtetszését fejezte ki azért, hogy Kánya a kisantanttal mint egésszel tárgyal. Attól tartottak, hogy Kánya a tárgyalások során eltér az általuk sugalmazott szempontoktól és valamiféle közép-európai németellenes blokk gondolatához közeledik. Kánya ténylegesen politikus társainál reálisabban ítélte meg az akkori helyzetet, eljutott a német imperializmus veszélyének felismeréséig, és ezért a magyar külpolitika német orientációs vonalát mindig igyekezett bizonyos más biztonsági kapcsolatokkal ellensúlyozni. Kánya külpolitikájában megpróbálta a magyar uralkodó osztály saját önálló imperialista célkitűzéseit érvényesíteni, s nem kívánt egyszerűen a német törekvések eszköze lenni. Felismerte, hogy a német imperializmus a magyar uralkodó osztályokat is veszélyezteti, s ezzel szemben a nyugati hatalmakban próbált bizonyos támaszra lelni. E mellett azonban, és ez az alapvető, a magyar reviziós célkitűzések érdekében mindig szükségesnek tartotta a náci Németországgal való együttműködést, és nemcsak hogy nem támogatta a németellenes blokk létrehozását, hanem minden eszközzel annak megakadályozására törekedett. Kánya tehát leült tárgyalni a kisantant mindhárom államával, egyrészt, mert az adott időben, ha Jugoszláviához és Romániához közeledni akart, Csehszlovákiával is kellett tárgyalnia — mivel az előbbi két állam ehhez ragaszkodott —, másrészt mert a nyugati nagyhatalmak felé ezzel a magyar külpolitikának a németektől való függetlenségét kívánta demonstrálni. Kánya így a kisantanttal való tárgyalásokat Németország és a nyugati hatalmak között lavírozó külpolitikájának szolgálatába állította. Ezt a kérdést mindkét orientáció érdekében fel tudta használni, és a nemzetközi helyzet bármilyen alakulásakor gyümölcsöztetni. Az egész kisantant kérdéskomplexum alkalmasnak tűnt számára arra is, hogy ezzel a németeket zsarolja. Végső célkitűzése azonban mégis az volt, hogy a megbeszélések folyamán ügyes politikával Csehszlovákiát leválassza és a megegyezésből kizárja, így objektíve is a német külpolitika célkitűzéseit segítse elő.201 Kánya genfi tárgyalásai azonban így is bizonytalanságot keltettek a német kormánykörökben. Német újságírók már a genfi tárgyalások alatt is több alkalommal feltették azt a kérdést a magyar külügyminiszternek, miért tárgyal Prágával is. Kánya, Genfből való hazatérése után, szeptember 27-én magához kérette Erdmannsdorffot, a budapesti német követet, és részletesen tájékoztatta a genfi tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy 204 Kánya Cianoval (1936 novemberében) közölte, hogy azzal kötnek szerződést a szomszéd államokkal, hogy a szerződés azon pontjait, melyek számukra érdekesek lesznek, tovább hagyják érvényben, a többit elejtik. Az utóbbi Csehszlovákiára vonatkozott. Ciano .-Diplomatic Papers. 118—119. 1.
