Századok – 1962
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25
34 PEIÍJÉS GÉZA katona-technikus józan szemmórtékét, igen pontosan korlátozta a felállítandó „armada" létszámát a kor hadviselésének tárgyi adottságai alapján. S ez a létszám nagyjából megegyezett a korabeli normál „táborok" létszámával.70 A népet, a parasztságot csupán az armada kimeríthetetlen rezervoárjának tartotta, melyből a zsoldos, a huzamosabb ideig szolgáló, hivatásos állandó hadsereg sorai feltöltődtek volna. Zrínyinek az a szándéka, hogy a parasztságot bevonja a hadseregbe, igen reális volt, mivel speciális viszonyaink — a török és német ellen való állandó hadakozás — folytán a puszta létében fenyegetett jobbágyság tudatosan vállalta az önvédelmi harcot, másrészt az állandó harci készültség következtében oly értékes katonai tulajdonságok halmozódtak fel a népben, melyek kiválóan alkalmassá tették a hadakozásra. Ezt a latens, mondhatnók potenciális harci készséget azonban csakis az „armadában" és csakis a nyugati hadviselés módszereinek teljes elsajátítása mellett lehetett volna aktualizálni. Végeredményben tehát a magunk részéről nem tartjuk elfogadhatónak Klaniczay koncepcióját. Bár törekvése, hogy Zrínyi politikai és hadtudományi fejlődésének párhuzamosságát kimutassa és ezzel a R. Horvátli-féle érvelésnek szilárdabb talajt adjon, figyelemreméltó, azonban a tények nem támasztják alá eredményeit. Mindenesetre tévedése teljesen érthető. Ugyanis amikor Zrínyi monográfiájának megírására vállalkozott, munkáját azzal a kényszerű és bátor elhatározással kezdte meg, hogy irodalomtörténész létére hadtudományi kérdéseket is fog vizsgálni. Kényszerű volt ez az elhatározása, mivel Zrínyiről írni a katonai vonatkozások vizsgálata nélkül nem lehet, és bátor volt, mivel az egész apparátus, amit a magyar hadtörténetírás Zrínyi védelmére felvonultatott, szinte első pillantásra elfogadhatatlannak látszott számára, tehát nyilvánvaló volt, hogy nem kis munka vár rá ezen a területen. A kérdést R. Horváth színvonalán tárgyalni lehetetlennek tűnt fel előtte, viszont gyökeresen mást mondani még sem látszott indokoltnak, különösen azok után, hogy saját kutatási anyaga — a Machiavelli és Zrínyi között kimutatható szövegszerű egyezések, Zrínyi politikai fejlődésének útja stb. -— ezt alátámasztani látszottak. így szinte önmagától adódott, hogy R. Horváth elméletének egy részét átvéve, de az argumentációt tudományosabbá téve, elérkezzék Zrínyinek Machiavellinél történő legyökereztetéséhez. Eközben óhatatlanul belekényszerült tőle meglehetősen távol álló hadtudományi kérdések vizsgálatába, s nem csoda, hogy eme „malgré lui" hadtudományi stúdiuma közben tárgyi és módszerbeli hibákat követett el. Módszerbeli tévedést — és részbon ebből következnek tárgyi tévedései is — ott látunk, hogy alapvető és igpn helyes feltevésének, ti. annak, hogy Zrínyi politikai és hadtudományi elveit ugyanazon társadalmi valóság határozta meg, nem vonta le minden következményét. Ugyanis ennek az összefüggésnek a bizonyítására ugyanúgy le kellett volna szállnia az alépítmény vizsgálatához, mint ahogyan ezt politikai elveinek vizsgálatánál tette. Ehelyett bizonyos alapvető tételek bizonyítására deduktív módszereket alkalmazott, pedig ha valahol, akkor éppen a hadtudomány történetében ez megengedhetetlen. Deduktív eljárásából következett, hogy elfogadta a metodizmus létét, továbbá az az állítása, hogy a metodizmus eltorzította Machiavelli elveit, holott a feladat éppen az lett volna, hogy induktive, a társadalmilag és gazda-70 A normál táborokra nézve ld.: a Tábori kis Ttrakta-hoz írt bevezetőmet. Zrinyi Miklós hadtudományi munkái. 97. és köv. 1.