Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360

KRÓNIKA 365 veszély? Élesebb elvi összegezést kívánt atekintetben is, milyen korlátokat jelentett a párt reformista politikai vonala a szakszervezeti tömegek eszmei nevelésében. Javasolta a szerzőnek, hogy, a disszertáció anyagából következőleg, tegyen élesebb megkülönböztetést a nyolcvanas és kilencvenes évek szakmai mozgalmai között. Vitatta szerző értékelését az 1902/3 évi szakszervezeti oktatásban részt vett előadókkal kapcsolatban; azokat nem polgári radikálisoknak, hanem polgári liberálisok­nak kell tekinteni. Itt, valamint egyéb helyeken (pl. az 1905-ös Népszava-naptárban ajánlott olvasmányoknál) az elemzés pontossabbá tételét kívánta szerzőtől. Mérei Gyula a továbbiakban több kisebb kérdésben vitatkozott szerzővel; így pl. a választójogi harc értékelését illetően Frankel Leo tevékenységében, s végül, még egyszer kiemelve a disszertáció érdemeit, javasolta a disszertáció elfogadását és szerzőnek a kandidátusi fokozat megítélését. S. Vincze Edit bevezetőben a feldolgozott téma jelentőségét emelte ki, s rámuta­tott azokra a nehézségekre, amelyekkel a szerzőnek meg kellett küzdenie: a tárgyalt korszak nagyobb részének monografikus feldolgozatlansága, Budapest történetének kidolgozatlansága stb. Megállapította, hogy a disszertáció — kitűzött feladatán túl — számos általános munkásmozgalomtörténeti problémára vet fényt, s az egyes kormányok munkáspolitikájának elemzése sok vonatkozásban újat ad a dualizmus korszaka kutatói­nak. Több példát hozott annak illusztrálására, hogy az értekezés gazdag anyagra támasz­kodó elemzéssel túllép az eddigi irodalom vagy közfelfogás egyes esetekben merev megállapításain vagy felfogásán. Az értekezés bírálatára áttérve, nem találta kielégítőnek a budapesti szakszer­vezetek történetének általános vázolását, szemben a Budapesten működő országos szervek történetével. Mivel a disszertáció első fejezeteinek számos megállapítására kihat — ámbár az értekezés egészének értékét nem csökkenti — , vitába szállt Erényi Tibornak egy elvi megállapításával. Ennek kapcsán részletesen kifejtette, miért nem ért egyet ,,a poli­tikai és gazdasági harc közös szervezeteinek szakszervezetekkénti kezelésével és a párt illetve a szakszervezetek összefonódásának igazolásával az imperializmus koráig". Megítélése szerint a nálunk a nyolcvanas évek végéig létrejött munkás szervezeteket „nem nevezhetjük a marxi értelemben vett szakszervezeteknek". Ebből következően a disszertáció több részletmegállapításának helyességét szintén vitatta; így azt is, hogy a magyar mozgalom a hetvenes években a szakszervezeti politikában helyesebb állás­pontot foglalt el, mint a német párt. S. Vincze Edit megállapítása szerint a nyolcvanas évek végén a „szakszervezetek belső fejlődése új irányba fordul", „a szakegyletek ekkor válnak valóban modern érte­lemben vett szakszervezetekké", s ezt a disszertáció nem kellően veszi figyelembe. A fejlődés további elvi értékelésével egyetértett. Rámutatott S. Vincze Edit arra, hogy a hazai irodalomban a disszertáció fog­lalkozik először részletesen a Szalay—Essel-féle radikális csoport tevékenységével, azonban néhány kisebb részletben vitázott a szerzővel. A továbbiakban helytelennek tartotta, hogy a nyolcvanas évek időszakában a disszertáció aránytalanul sokat fog­lalkozik az Általános Munkáspárt és ellenzék problémáival a szakegyleti mozgalom rovására. Utalt a disszertációnak arra az ellentmondására, amely a Bánffy-terror éveinek munkásmozgalomtörtóneti elemzésében mutatkozik. Az 1903/4-es statisztikai elemzés érdemeit elismerve hozzátette, hogy itt tovább kellett volna menni: megkísérelni á kisipari és nagyüzemi munkások arányszámának kimutatását. Összegezve véleményét, ismét hangsúlyozta a munka érdemeit, s így annak elfogadását javasolta. Az opponenseknek válaszolva Erényi Tibor több megjegyzésüket magáévá tette, így, bár a nehézségekre rámutatott, maga is egyetértett a magyar és nem magyar népek szakszervezeti problémáinak összevetésével, illetve annak fontosságával; az 1895 utáni nemzetközi összehasonlítás szükségességével, a budapesti szakszervezetek'belső éle­tének részletesebb elemzésével, a hatvanas-hetvenes évek szakegyleteinek értékelésével. Ez utóbbi esetben azonban az adatok ismételt felidézésével azt állapította meg, hogy „a modern hazai szakszervezetek őseit is ezekben az egyletekben kell keresnünk". Fenntartotta korábbi álláspontját a hetvenes évekig terjedő szervezési gyakorlat értékelésében, s felhívta a figyelmet ezzel kapcsolatban arra a változásra, amelyen a párt fogalma is átment a történeti fejlődés során. Azt azonban S. Vincze Edit érvelésé­ben elfogadta, hogy „már a kilencvenes években megvolt Magyarországon az önálló párszervezetek létrehozásának létjogosultsága". Részletesen megindokolva fenntartotta álláspontját az Általános Munkásegylet szakegyleti osztályával kapcsolatban. Vitatta a Frankelre és a választójogra vonatkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom