Századok – 1962
Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360
362 KRÓNIKA válódás állapotában lett volna, holott a századfordulótól a felszabadulásig terjedő közel félévszázad alatt a kisiparnak számos terjeszkedő periódusa volt, sőt volt időszak, amikor a kisipar a nagyiparnál is jobban fejlődött. Bánki György a disszertációnak azt a megállapítását is vitatta, hogy a kis- és nagyipari munkásság között éles határvonal húzódott. Véleménye szerint a vas- és gépiparban, de a faiparban is az átmenetnek számos formája volt. Hiányolta Ránki György annak a kérdésnek az elemzését is, miért maradt el a magyar munkásmozgalom intenzitása a Horthy-korszak idején a háború előtti szinthez képest. Ezzel kapcsolatban annak a nézetének adott kifejezést, hogy a két világháború közötti nagyobb arányú paraszti beáramlás olyan körülmények között ment végbe, amikor nagy lehetősége volt az újonnan bekerült rétegek nacionalista ideológiai fertőzésének, s ennek az volt a következménye, hogy a városba került agrárproletár sokszor nem a munkás-paraszt szövetség kovácsolója, hanem fasiszta tévtanok terjesztője lett a falun. Másik okként Ránki György az 1920-as évek dekonjunktúráját jelölte meg, amely éppen a legöntudatosabb Váci úti munkásságot züllesztette szót, nem is szólva arról, hogy a Tanácsköztársaság bukását követő politikai üldözések is a munkásság e részében okozták a legnagyobb pusztítást. 8. Vincze Edit a disszertációnak azt az állítását vitatta, hogy a századfordulóig a gyárakból számottevő bórmozgalmak nem indultak ki, s csak részben fogadta el azt az állítást is, hogy a munkásmozgalom bázisát ezidőben a kisipari munkásság alkotta. Vincze hivatkozott az óbudai Hajógyár, az újpesti Weiss-bőrgyár, a Juta-gyár, a Bernfeld-fóle hadfelszerelési gyár stb. munkásainak 1890. évi sztrájkjaira, amelyek szervezésében már a tudatos elem .volt a döntő. Annak a nézetének adott kifejezést, hogy a magyar munkásmozgalom kezdeti időszakában nemcsak a gyári munkásság, de a munkásság valamennyi rétegének spontán mozgalmai hiányoztak, a 80-as évek végén és a 90-es évek elején viszont a tudatos, szervezett mozgalmakból már nemcsak a kisipari, de a gyári munkásság is alaposan kivette a részét. Felszólalt a vitán Makkai László kandidátus is, aki az 1850-es évekre vonatkozólag helyeselte a disszertáció tárgyalásának kiindulópontját, — hogy ti. ezt a korszakot a manufaktúrák és az árutermelő jellegű kisipar hiánya jellemzi — viszont rámutatott arra, hogy iparfejlődésünk korábbi, főként XVIII. századi évtizedeire vonatkozóan a legújabb kutatások sokkal jelentősebb manufaktúra-kezdeményezéseket tártak fel, mint ahogy eddig sejtettük. Makkai László végül felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh gazdasági fejlődós alapadottságai nagymértékben megegyeztek a magyar ipar fejlődésével, mégis mennyire más volt a cseh ipari munkásság összetétele és fejlődése ! A kor szakértőitől a kérdés közelebbi megvizsgálását kérte. A disszertációval kapcsolatos tartalmi észrevételekre válaszolva, Lackó Miklós vitába szállt Ránki Györggyel és azon véleményének adott kifejezést, hogy a kisipar rövid lélegzetű, átmeneti terjeszkedési szakaszainak jelentőségét helytelen volna túlbecsülni. Nézete szerint az ilyen átmeneti periódusok egyébként sem befolyásolták lényegesen a kisiparosság számát és társadalmi súlyát. Ami a kis- ós nagyipari munkásság közötti határvonal kérdését illeti, Lackó Miklós szerint csak egy olyan iparág volt Magyarországon, amelyben a kis- ós nagyipar egyaránt meg volt található: a vas- és fémipar. A kezdeti időszakban viszont a kisipari munkások gyárba kerülését éppen ebben az iparágban gátolta a legerősebben a szakmai alkalmatlanság. Azt azonban Lackó Miklós is elismerte, hogy az 1890-es évektől módosult a helyzet: a kis- és nagyipar közötti munkásáramlás növekedése irányában hatott az a tény, hogy a hazai gyári szakmunkásság képzése a nagyrészt vidéken elhelyezkedő kisiparra hárult. Vincze Edit észrevételére válaszolva, Lackó Miklós fenntartotta a tanulmányban foglalt azon állítását, hogy a proletariátus bizonyos rétegeiben (a vasútépítő ós földmunkásság, részben pedig a bányamunkásság sorai között) már korán jelentkeztek az ösztönös mozgalom különböző, gyakran igen éles formái. A 60-as évektől kezdve gyakoriak voltak a különböző kisipari szakmák — szabók, pékek, kovácsok — megmozdulásai is. Az opponensek több más kritikai megjegyzését Lackó Miklós elfogadta, Makkai László kiegészítését tudomásul vette. A bírálóbizottság a disszertációt elfogadta, és egyhangúlag javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Lackó Miklósnak a kandidátusi fokozatot odaítélje. *
