Századok – 1962

Történeti irodalom - Chrimes; S. B.: An Introduction to the Administrative History of Mediaeval England (Ism. Kubinyi András) 326

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 328 intéző kancelláriára és az annak őrizetében levő nagypecsétre, továbbá a pénzügyeket intéző Exchequerre és az általa használt exchequer-pecsétre a rendek sokkal nagyobb befolyással rendelkeztek, a királynak személyes akarata kifejezésére külön személyes pecsétre volt szüksége. Ezt udvartartásának (Household) szerveire bízhatta. így nem véletlen, hogy egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a Wardrobe, illetőleg egyre fontosabbak azok az oklevelek, amelyek a Wardrobe őrizetében levő magánpecséttel (privy seal) voltak kiállítva. Ezt ilyen értelemben később a Chamber és az annak őrizetében levő titkos pecsét (secret seal), majd pedig a gyűrűs pecsét (signet) váltja fel (158—160.1.). Persze, egyes korszakokban változik az egyes pecsétek és az egyes udvartartási szervek jelentősége, mégis igen fontos ezeknek vizsgálata. Bármennyire érdekesek azonban Chrimes ezen (tulajdonképpen Toutra visszamenő) megállapításai, úgy véljük, hogy bizonyos fokig eltúlozza a király „személyes" akaratának és befolyásának jelentőségét. Egész műve alapgondolata, hogy a középkoron keresztül a végrehajtó hatalom a király személyes akaratától függ. Nem mutat rá azonban arra, hogy az uralkodó milyen társadalmi erőkre támaszkodva tudja akaratát a rendekre kényszeríteni. így azután a nyers kép nem lehet egészen világos. Bizonyos fokig túlzottnak tartjuk a könyv beosztását is. Aránylag sokkal hosszabb rész tárgyalja a korábbi időszakot, mint az újkori fejlődésre oly alapvető Lancaster — York- és Tudor-korszakot. Ez a rósz — mint láttuk — tulajdonképpen csak „epilógus". El kell azonban ismernünk, hogy nagyon alaposan dolgozta ki és különösen jól mutat rá a későbbi korszak adminisztrációs szerkezetének a korábbival való összefüggéseire. Ennek ellenére ez a korszak csak vázlatosan van ábrázolva. (Chrimes könyve megjelenése óta érdekes eredményeket hozott erre az időszakra B. P. Wolffe: The Management of English Royal Estates under the Yorkish Kings, English Historical Review, 71, 1956. 1 — 27. 1.) Hiányolnunk kell továbbá, hogy nem hasonlította össze az angol közigazgatás fejlődósét a kontinentális fejlődéssel, illetőleg nem vizsgálta kellőképpen annak Angliára gyakorolt esetleges hatásét. Ez különösen azokban a korszakokban, például a XII. században lett volna fontos, amidőn az angol uralkodók a kontinensen is hatalmas birtokok élén állottak. Mindezek ellenére Chrimes könyvét igen hasznosnak véljük a mi számunkra is. Egy ország közigazgatásának vizsgálata más ország közigazgatástörtónete szempontjából sem lehet lényegtelen. Minden különbség ellenére — tényleges hatások nélkül is — Anglia közigazgatástörtónete analógiát nyújt a magyar közigazgatástörténet kutatóinak is. Itt elsősorban a pecsételós vizsgálatára gondolunk. Nálunk a titkos kancelláriának volt hasonló szerepe a nagyobo kancelláriával szemben, amint erre Kumorovitz L. Bernát kutatásai rámutattak. Ennek ellenére még mindig nincs teljesen kikutatva az egyes királyi pecséteknek és az azokat őrző szerveknek egymáshoz való viszonya. Példaképpen említhetjük a Mátyás- és Jagelló-kori királyi kancelláriát. Már I. Ulászló óta a titkospecsét állampecsétté válik, I. Ulászlónak és II. Lajosnak például egyáltalán nincsen kettőspecsétje. (Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Bpest, 1944. 63. 1.) Azonban az állampecsét jellegű titkospecsét mellett Mátyás korától különféle kisebb pecsétek és gyűrűs pecsétek jelentkeznek és úgy látszik, hogy ezek veszik át a királyi személyes pecsét funkcióját. Ennek vizsgálatára különösen a Jagelló-korban lenne nagy szükség, mert — legalább is egyes adatok szerint — nálunk is a király (II. Lajos) a gyűrűspecsétet (ós annak irodáját) akarja felhasználni a bárók befolyása alatt álló kancelláriától ós a titkos pecséttől való függetlenedésre. Chrimes munkája a magyar közigazgatástörténet számára is intő példa. Hiszen az angol közigazgatástörtónet sem régi tudományág: alig három évtizedre tekinthet vissza, és mégis azóta már elkészülhetett az első összefoglaló feldolgozás is. A magyar közigazgatástörténetírás is körülbelül ezzel egyidőben a Szentpétery-iskolával kapott új erőre: Kumorovitz és Szilágyi Lóránt feldolgozásai színvonalban sem maradnak el az angol művek mögött. A XVI —XVII. századi közigazgatástörténetünket Ember Győző dolgozta fel, azonban a korábbi korszakban még számos részletprobléma vár tisztázásra, és így az összefoglalás még nem érett meg. Sajnos az utóbbi évtized szinte teljesen negligálta a közigazgatástörténet művelését, bár a felépítmény vizsgálata nem lehet meg a közigazgatási szervek működésének ismerete nélkül. Nem foglalkoztak a diplomatikával ós a sphragisticával sem, pedig ezek a közigazgatástörténetnek nélkülözhetetlen alapját képezik. Igaz, az utóbbi években már vannak biztató jelenségek, amelyek arra mutatnak, hogy a közigazgatástörténet újra megindul. Reméljük, illetékes szerveink teret fognak biztosítani a történeti segédtudományok számára, és így talán elkészülhet a középkori magyar közigazgatástörténet feldolgozása is. KUBINYI ANDRÁS