Századok – 1962
Történeti irodalom - Chrimes; S. B.: An Introduction to the Administrative History of Mediaeval England (Ism. Kubinyi András) 326
306 TÖRTÉNETI IRODALOM 326 urak ellen. Erre a fontos osztályharcos jelenségre a szerző többször rámutat. Hiányoljuk azonban, hogy nem kap kellő súlyt, miképpen igyekszik felhasználni a szerb polgárság ill. értelmiség — nem éppen sikertelenül — a paraszti tömegeket a maga érdekében (pl. az 1848 májusi nagy paraszti tömegeket felsorakoztató gyűlés határozatai között hiába keressük a paraszti követeléseket). A következő alfejezet (kapcsolat a magyarokkal, Belgráddal, az udvarral, a többi nem magyar néppel) néhány nálunk kevéssé ismert összefüggésre mutat rá, valamint jól összefoglalja a magyar —szerb megbékélési kísérleteket, bár nem egyszer a valóban meglevő magyar szűkkeblűsóget állítja elptórbe, s nem beszél eleget a szerb mozgalom hibáiról, amelyek ugyancsak akadályozták az együttműködést. A nemzetiségekkel való kapcsolat közül a legjelentősebbel: a románokkal, s azon belül is a bánátiakkal való viszonyról olvashatunk. A tanulmány ez alkalommal is jó összefoglalását adja a szerb —magyarországi román viszonynak. E kérdés során végül hiányoljuk a horvátokkal való kapcsolat bemutatását, amelynek volt egy pozitív és egy negatív vonása. (Igaz, más összefüggésben kapunk e kapcsolatról bizonyos képet. A tárgyalásnak ismertetett problematikus módja veti fel bennünk a nemzetiségekkel való kapcsolat során e hiány érzését.) A következő, az agrárkérdéssel foglalkozó alfejezet gondosan, jól megírt, érdekes rész. S éppen ezért különösképpen hiányoljuk, hogy a szerző az 1848.szeptembere utáni parasztmegmozdulásokról nem mondja meg, hogy azok objektíve az ellenforradalmat segítették. (Hadd jegyezzük meg, hogy a szerző egy gazdag levéltári adatokon alapuló tanulmányt tett már közzé a parasztkérdésről: Lőrincz Péter: Adalék a vajdasági agrárkérdés történetéhez 1848-1849. Noviszád. 1950.) A szerb intézményekről, hatalmi szervezetekről és a hadseregről szóló alfejezet sok fontos és érdekes részletet tartalmaz, gondosan felmóri, hogy az egyes szervek kinek, milyen csoportnak a kezében voltak, csak a szerző nem hangsúlyozza ez alkalommal sem eléggé azt, amit a bevezetőben olvashattunk, hogy a harmadik és leghosszabb szakaszban ezek az intézmények az ellenforradalmat támogatták. Az utolsó alfejezet a vajdasági szerb mozgalom belső harcaival foglalkozik, nálunk eddig kevéssé ismert részletek bemutatásával ós a különböző csoportok, sokszor egyének nézeteinek lelkiismeretes szétválasztásával, ami együttjár a baloldali csoportok tevékenységének részletesebb tárgyalásával. S ebben az alfejezetben is, nem utolsó sorban az 1848 —49-i eseményeket sommázó részben, ismételten kifejezésre jut a már többször érintett hiányosság, amely a magyar szabadságharcot kissé szigorúbban, a vajdasági mozgalmat kissé elnézőbben vizsgálja (persze a szerző ez alkalommal sem vonja kétségbe a magyar forradalom alapvetően haladó vonásait). A tanulmány ugyanis azzal a konklúzióval zárul, hogy a vajdasági mozgalom szubjektív célját illetően forradalom és nem ellenforradalom volt. S hogy a vajdasági szerbek a reakció oldalára álltak, abban a felelősség jórészt a magyar forradalmárokat terheli. S lia a magyar kormány kétségtelenül súlyos hibákat is követett el a nemzetiségi kérdésben — ezt kétségbe vonni nem akarjuk, s nem is lehet —, e megfogalmazás mégis egyoldalú és lehetőséget ad a vajdasági szerb ellenforradalom felelősségének csökkentésére. E hiányosságok ellenére Árpad Lebl összefoglalója részleteiben sok érdekes tényt, megállapítást tartalmaz, s még kevéssé ismerve a jugoszláviai történészek munkáját, komoly órdekl,ődésre is számot tarthat. ABATÓ ENDRE S. B. CHRIMES: AN INTRODUCTION TO THE ADMINISTRATIVE HISTORY OF MEDIAEVAL ENGLAND (Oxford, Basil Blackwell. 1952. XV + 277 1. Studies in Mediaeval History. Edited by G. Barraclough, Vol. 7.) BEVEZETÉS A KÖZÉPKORI ANGLIA KÖZIGAZGATÁSTÖRTÉNETÉBE Szilágyi Loránd folyóiratunk hasábjain megjelent összefoglaló kormányzattörténeti ismertetésében 1933-ban még joggal hiányolhatta, hogy addig az angol történetírás nem fordított elég figyelmet a központi kormányszervek történetére. Kiemelte ugyan, hogy T. F. Tout munkássága nyomán az utóbbi években egy új irányzat kezd ődik
