Századok – 1962
Történeti irodalom - A. G. RASIN: OROSZORSZÁG MUNKÁSOSZTÁLYÁNAK KIALAKULÁSA (Ism. Balogh Sándorné) 309
306 TÖRTÉNETI IRODALOM 310 tói eltérően a jelen monográfia nem csupán azt tűzte ki céljául, hogy az ipari proletariátus kialakulásának számszerűségeit és folyamatait tanulmányozza, hanem ezt kiterjeszti a kapitalista Oroszország munkásosztályának más legfontosabb csoportjaira is a jobbágyfelszabadítás utáni időszakban, egészen a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig" (3.1.). A mű nagy levéltári anyagon alapul: különféle hatóságok összefoglaló és speciális jelentései (olyan hatóságoké, amelyeknek hatáskörébe tartoztak az ipari és más vállalatok az egyes időszakok alatt), statisztikai kiadványok és beszámolók a vállalkozók szervezeteinek kongresszusairól; az 1897. évi első általános népszámlálás és sok városi összeírás anyaga; zemsztvo-statisztika, gazdasági, egészségügyi és útlevélkiadási statisztika. Ezenkívül a szerző felhasznált számos, az egyes iparágakról és vállalatokról szóló monográfiát és disszertációt. A könyv négy részből áll. ,,A kapitalista Oroszország munkáslétszámának dinamikája" c. első részének alapvető feladata az, hogy megállapítsa a bérmunka elterjedési fokát Oroszország nemzetgazdaságának minden területén. Az oroszországi ipari kapitalizmus viszonylag gyors fejlődésével kapcsolatban ment végbe — a jobbágyfelszabadítás utáni korszakban — a gyáripari munkások számának növekedése; ez a legerőteljesebben a 90-es évek ipari fellendülésének időszakában történt. A szerző idézi V. I. Lenin összegező számításait, amelyeket ,,A kapitalizmus fejlődése Oroszországban" c. művében sorol fel, s amelyek a XIX. század 90-es éveinek munkáslétszámára vonatkoznak. A közölt adatok szerint a munkáslétszám 1865— 1890 között a gyáriparban 65%-kai, a bányászatban 106%-kal, az egész iparban pedig 75%-kal növekedett (11. 1.). A. Rasin rámutat arra a jelentékeny egyenetlenségre, amely az egyes időszakokban a gyáripari munkáslétszám fejlődési ütemében mutatkozik. Például az 1887—1900. évek ipari fellendülése alatt a gyáripar munkásainak létszáma 79%-kal növekedett. A megfelelő növekedés az imperializmus oroszországi kifejlődésének évei alatt (1900 — 1913) körülbelül 2,4-szer alacsonyabb és 33%-ot tesz ki (2121.1.). Ez azzal magyarázható, hogy az egyes időszakokban az ipari válsággal vagy depresszióval együtt a gyáripari munkások létszáma csökkent mind az egész iparban általánosságban, mind pedig az ipar egyes sajátos körzeteiben és ágazataiban. Oroszországban az összes, bérmunkát végző személyek száma az 1860-tól 1913-ig terjedő időszakban 3960 ezerről 17 815 ezerre, azaz 4,5-szeresére növekedett. 1860-tól 1913-ig az ipari proletariátus egész csoportja 3,9-szeresére nőtt. Ugyancsak az első részben foglalkozik A. Rasin részletesen az oroszországi kapitalista ipar magas koncentrációjának kérdéseivel. A dél-oroszországi fémkohászati iparnak az 1900—1912. évek közötti koncentrációját jellemezve Rasin felsorakoztatja azokat az adatokat, amelyekből kitűnik, hogy 1900-ban az ezer munkásnál többet foglalkoztató vállalatok foglalkoztatták a munkások 95,9%-át, 1912-ben pedig 97,4%-át; a 3500-nál többet foglalkoztató vállalatoknál pedig 1900-ban 47,1% dolgozott, 1912-ben viszont 82,7% (102. 1.). A. Rasin azonban csupán ennyire szorítkozik, amikor sok számszerű adatot sorol fel, amelyek az oroszországi kapitalista ipar magas munkáskoncentrációjáról tanúskodnak. Nem tárja fel a nagyfokú koncentráció okait, és nem mutatja ki, hogy milyen jelentősége volt ennek a koncentrációnak a proletariátus kialakulási folyamata, valamint legforradalmibb társadalmi osztállyá való átalakulási folyamata meggyorsulása szempontjából. Az első részben, a megfelelő fejezetekben a szerző közli az alap-indexeket, amelyek a női, gyermek- és serdülő-munka alkalmazására, valamint a munkások életkor szerinti rétegződésére vonatkoznak a kapitalista Oroszországban. A monográfia második része, ,,A munkásosztály kialakulási folyamatai a kapitalista Oroszországban", alapvető fontosságú. Széles körben felhasználva a statisztikai kiadványokat ós közgazdasági-statisztikai munkákat, A. Rasin az oroszországi proletariátus kialakulásának forrásait kutatja. Kimutatja, hogy a faluról elvándorlók alkották a gyáripar és a nemzetgazdaság más területeinek állandóan feltöltődő tömegeit és ezek főforrásait Oroszország kapitalista fejlődésének minden időszakában. A nyomorba kergetett parasztok a megélhetés eszközeinek keresése közben arra kényszerültek, hogy mellékfoglalkozást vállaljanak falujuk határain túl. A helyi önkormányzatok (zemsztvók) portánkénti összeírási anyagának rendszerezése ós elemzése alapján Rasin részletesen tanulmányozza a parasztlakosság iparűzésének elterjedését Oroszországban az 1890 — 1913. években. A szerző kimutatja, hogy milyen nagyszámú volt a mezőgazdasági lakosság nem földművelés-jellegű foglalkozása a kapitalista Oroszországban. Ezt a következő indexek alapján lehet megítélni: az 1890—1913. évek összeírási adatai alapján, amelyet az európai Oroszország 20 kormányzóságának 206 kerületében végeztek [a 4 874 100 gazdaságból mellékfoglalkozása volt 3 010 400-nak, vagyis 61,8%-nak. Az „iparosok"
