Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
286 TÖRTÉNETI IRODALOM 286 Széchenyi nevéhez fűződik, minden elbukott terv Kossuthéhoz. Mindez nem csupán elvek, hanem tények kérdése is. így az, hogy a reformot javaslók között aligha lehet Deákkal ós Wesselényivel egy sorban Apponyi Györgyöt említeni, hogy az 1847/48-as országgyűlés végén nem hoztak nyelvtörvényt, és így annak nem is lehettek oly súlyos következményei a szerb iskolákra,6 1 hogy Ludvigh János idézett röpirata6 2 nem 1848-as, hanem félreérthetetlenül 1861-es nemzetiségi törvényjavaslatot ismertet,6 3 vagy hogy WT esselényi nem játszott (s egyebek közt már korai halála miatt sem játszhatott) Deákhoz hasonlóan nagy szerepet 1848 után.6 4 A feltűnőbb dolgok azonban inkább ott vannak, ahol a szerző bizonyos mozzanatokat a konkrét történelmi feltételektől, így a forradalom és ellenforradalom harcától némileg elvonatkoztatva szemlél. Tegyük hozzá, hogy az 1849 márciusi birodalmi alkotmányt sokban helyteleníti ugyan, de Magyarország szempontjából nem,6 5 a Bach-rendszerről pedig éppen magyar szerzőkkel szemben külön hangsúlyozza, hogy „társadalmilag elég haladó" volt6 6 (mihez képest?) és jó közigazgatást teremtett.6 7 Ha Széchenyi szavát megfogadva keblünkbe nyúlunk, e munka elolvasásakor azt is el kell ismernünk, hogy nem segítünk eleget. Alighanem hiba volt modern, idegen nyelvű monográfiákban hozzáférhetővé nem tenni mindazt, amit történetírásunk éppen a XIX. század első feléről új eredményekben és tényanyagban idehaza föltárt. A megfelelő tájékoztatás, a tények bemutatása persze még korántsem egyértelmű a meggyőzéssel. De nem is nélkülözhető hozzá. És a komoly fajsúlyú, felhasználható anyaggal szolgáló műveknek mindig van egy bizonyos önkéntelen nyomatékuk. Tudnunk kell, hogy a magyar reformkorról és forradalomról, főleg éppen nemzetközi, nemzetiségi meggondolásokra hivatkozva, némileg egyoldalú, főleg Kossuth esetében meglehetősen negatív kép váltja fel a száz év előtti lelkes ábrázolást a nyugati történetirodalom olyan köreiben is, amelyek nem számíthatók sem a Südost-irodalom, sem a Metternich-legenda, sem az osztrák—amerikai multinational-irányzat képviselői közé. Ez egyúttal rendszerint azzal jár, hogy egyedül Széchenyit próbálják igazolni, őt azonban maradéktalanul. Nem a hazai Kossuth-irodalomban néhol felbukkanó idealizálás szemszögéből és nem is ünneprontásként tesszük ezt szóvá. Már többen kiemelték, hogy Széchenyi életművét nem kell az igazságtól félteni, mérlege akkor is nagymértékben pozitív marad, ha eredeti valóságában, a tőle megkövetelt őszinteséggel nézzük. Az amerikai A. Whitridgees szemében a középút hőse ő, „korának egyik legmesszebb látó reformere", aki „középen állt" Metternich és Kossuth szélsőségei között; ha ráhallgatnak, a Monarchia elkerülhette volna 1848 forradalmát. E könyvet sajnos nem sikerült könyvtárainkban megtalálnunk, csak idézetből ismerjük, s így nem tudjuk: egyike-e azon írásoknak, amelyek Kossuthban nem is annyira a társadalmi forradalmár, mint inkább valami nacionalista hegemóniáért küzdő diktátor alakját vélik felfedezni. Az angol A. J. P. Taylor mindenesetre erősen hajlik Kossuth politikája tartalmának, a benne található elemek arányának ilyen értékelésére, a Habsburg-monarchia történetéről írt, egyébként nem konzervatív, figyelemre méltó munkájában.69 Más beállítással, de maradéktalanul Széchenyi javára dönti el a vitát a magyar származású, ismert angol orientalista D. Sinor újabban megjelent érdekes, bár nem egy szubjektív elemet tartalmazó magyar története is.7 0 A szerző azt írja előszavában, hogy sem a régi, sem a mai marxista 11 Uo. I. 122—123., 286. I. " J. Ludmgh : L'Autriche despotique et la Hongrie constitutionnelle. Bruxelles. 1861. " Kann : i. m. I. 384—386. 1. " Uo. I. 120. 1. •• Uo. II. 63. 1. •« Uo. II. 127. 1. e7 Munkájának elvi tanulságait a szerző újabban egy kisebb kötetben próbálta összefoglalni: Ii. A. Kann : The Habsburg Empire. A Study in Integration and Disintegration. New York. 1957. Ez abban a sorozatban látott napvilágot, amelyet egy, a nemzetközi intézmények kérdését tanulmányozó amerikai szerv (The Center for Research on World Political Institutions) ad ki a „politikai integráció" (több nemzet, több politikai egység egyazon, nagyobb keretbe foglalása) és a nemzetfölötti „biztonsági közösségek" (security communities) feltételeinek tanulmányozására. A könyv, mint a szerző előre jelzi, nem a Monarchia történetét mondja el, hanem inkább a kialakulás és felbomlás főbb tényezőinek elemzésével foglalkozik. Szerinte 1918-ban lehetetlen volt a felbomló Monarchia helyén egy „nagy kelet-középeurópai föderációt kialakítani", a második világháború válsága azonban már széles rétegekkel értette meg, hogy „Kelet-Középeurópában szükségessé vált a nemzeti kérdés felülvizsgálása" (167. 1.). Utóbb azt fejtegeti, hogy a sikeres „soknemzetiségű közösség" egy közös „nemzetfölötti embertípust" is kialakít, ami Ausztriának nem igen sikerült (Kossuth mint ellenpélda szerepel, Széchenyiről nincs szó). Végül a nemzetfölötti, közös kulturális kapcsok fontosságát emeli ki. Talán ezzel függ össze legújabb könyvének témája is: A Study in Austrian Intellectual History. From Late Baroque to Romanticism. London. 1960, amely azonban még nem jutott kezünkbe. Mint ismeretes, a szerző egyike volt azoknak, akik a stockholmi nemzetközi történettudományi kongresszus (I960) alkalmából a Habsburg-monarchia nemzetiségi problémáit tanulmányozó bizottság szervezését javasolták. Arnold Whitridw : Men in Crisis. The Revolution of 1848. New York. 1949. 241—243., 262. 1. •• A. J. P. Taylor : The Habsburg Monarchy, 1809—1918. London. 1948. 52. 1. Denis Sinor : History of Hungary. London. 1059. 249—258., 161—262., 268. 1.
