Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
TÖRTÉNETI IRODALOM 283 nem foglalkoztak közelebbről, szívesen vették a Srbik által készen hozott tényeket, még ilyen kissé átszínezett, egyoldalú értékelésben is, hiszen annak alapiránya ellen amúgy sem volt különösebb kifogásuk. Így azután a hangsúly kezdett mindinkább arra áthelyeződni, hogy Metternichnek milyen időszakban és minő mértékben nem volt befolyása a Monarchia belügyeire, hogy a magyar törekvéseknek nem volt oly határozott ellenfele, mint Kolowrat, hogy nem akarta felszámolni a külön rendi alkotmányt, — főleg azt nem, ami rossz volt benne. Nem itt, a mi feladatunk, hanem a további Széchenyi-kutatásé, hogy Széchenyi és Metternich különbségeit, ellentéteit is feltárja. De egy mozzanatra még utalnunk kell. A fentiekben még csak arról volt szó, amit Metternichnek magának adott elő az a Széchenyi, aki annyira óvakodott ajtóstul törni be a házba. Olvassuk el azonban, miket írt a harminc-harmincötéves Széchenyi Metternich igazi, legsajátabb alkotásáról: külpolitikai rendszeréről ! Aligha van egykorú magyar, aki viszonylag több együttérzéssel és tájékozottsággal figyelte annak az európai forradalmi hullámnak egyes, drámai szakaszait, amely 1820—1825 között Spanyolországból haladt Itálián át kelet felé, és amely az orosz dekabrista felkelésben érte el végkifejletét. Egy fiatal kutatónk nemrégen már elmondta,5 2 hogy a fiatal Széchenyi szélesebb, kelet-európai viszonylatban is szinte egyedülálló módon fogalmazta meg együttérzését a dekabristákkal ós ismerte fel az oroszországi események igazi társadalmi, történelmi jelentőségét, azt, hogy e „harc az abszolutizmus és a népek jogai közt" nem zárult le a felkelés leverésével, hanem új fejezetei lesznek, „láncok nélkül és vér nélkül e dráma nem fog befejeződni". Szerzőnk szerint Széchenyi fejjel emelkedik ki e kérdésben kortársai közül, főleg ha okfejtését a hazai köznemesség „korlátok közé zárt gondolkodásmódjával vetjük össze". Álljunk ellen a kísértésnek, és ne kezdjük el, hogy annak a fiatal huszártisztnek, aki az egész Metternich-féle szentszövetségi, intervenciós, önkényuralmi külpolitikát oly határozottan elítélte, ós aki oly együttérzéssel figyelte a spanyol Riegótól az orosz Pesztelig a külföldi szabadásmozgalmakban élenjáró tisztek szerepét, mennyiben rajzolódnak ki saját arcán is egy valósággá nem ért magyar dekabrizmusnak némi jegyei. Ámikor 1823-ban a halálra ítélt Confalonieri, a „népek mártírja" példáján töpreng, fölveti az alternatívát: tűrni a szolgaságot, vagy vért ontani a hazáért, — a szabadságért igen, de nem azért az egyoldalú szabadságért, ahol a nemes minden, a paraszt csak „szolga, rabszolga", ez szánalmas dolog volna.6 3 Széchenyi ekkor sem volt forradalmár, de jól tudta, mitől van agyaglába a nemesi ellenzéknek, amint tudta Bécs és az utóbbi jóvoltából a külföld is. Minderre talán más alkalommal még visszatérünk. Két megállapítást azonban már most megkockáztathatunk. Az egyik: mind Széchenyi, mind az egykorú hazai politika megértéséhez szépítés nélkül látnunk kell ennek az 1830 előtti nemesi, ellenzéki, „rendi" nacionalizmusnak számtalan — s különösen „irodalomalatti" — forrásból megdöbbentően kirajzolódó provinciális önteltségét, állítólagos nemzeti „saját-ságoknak", nem egyszer éppen az elmaradtság és bárdolatlanság jegyeinek reakciós és kihívó fitogtatását, más népek és az egész világ lebecsülését, ugyanakkor saját társadalmi hazugságát, alapvetően gyenge voltát. A másik: ideje némi revízió alá vennünk, az egykorú hazai ós nemzetközi viszonyok összefüggéseit is vizsgálva, az ellenforradalmi korszakból ránkmaradt Metternich — Széchenyi problematikát. A régebbi magyar történetírás nézetei még felbukkannak egy-két külföldi magyar szerző újabb írásában, illetve azok Metternich-vonatkozásaiban. Az ilyen írások akarvaakaratlan a már ismertetett mai Metternich-irodalom áramlásába sodródnak. Miskolczy Gyulának Magyarország és a Habsburg-monarchia viszonyáról Bécsben írt összefoglalója6 4 mindkét másik főbb külföldi tendencia részéről kritikát kapott. A német Südostirányzat azt kifogásolta, hogy még mindig nem értékeli elég ( !} pozitíven Magyarország és Bécs viszonyát, — ne taglaljuk itt, hogy a könyv e szemrehányást mily kevéssé érdemelte meg. A még alább ismertetendő, harmadik irányzat képviselője már megelégszik a pozitívum e mértékével (legfeljebb sajnálkozik, hogy annakidején nem így látták a dolgot a magyarok), viszont kifogásolja, hogy a könyv némileg lebecsüli a magyarországi nemzetiségi kérdés jelentőségét, ós azt sem ismeri fel, hogy a probléma alapvetően „nem két, hanem tizenegy nép egymásközti viszonyából" adódik. Mindkét bírálat hiányosnak tartja a könyv apparátusát és végeredményben mindkettő elhatárolja magát tőle, mint a régi, egykor szokásos magyar felfogás továbbfolytatásától, amely felfogás viszonylag még a Srbik-féléhez állt a legközelebb. A régi Metternich-elképzelés " Dolmányos István: A dekabrista felkelés magyarországi emlékei. Századok, 1955 . 425—450. 1. és kny. " Vö. Naplók. II. 353., 355., 359., 363., 434. I. " Julius Miskolczy : Ungarn in der Habsburger-Monarchie. Bécs. 1959. Bírálói: F. V. : Südostforschungen 1959. — R. A. Kann : The Journal of Modern History, 1960, 303—304. 1.
