Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
114 BEBEND T. IVÁN s a gazdaság legkülönbözőbb területein felgyülemlett tőkéket az ipar, a termelés felé terelték. A bankok szabad hitelkeretét (nostro-nostro keret) igen erősen igénybe vették a forgótőkehiánnyal küzdő termelő üzemek. Sőt, a nagybankok érdekeltségébe tartozó iparvállalatok az állam által már megszavazott hitelekre bankjaik saját keretének terhére előlegeket vettek fel, de gyakran kosztkamatra adott pénzek igénybevételére is kényszerültek.48 A kereskedelemben az infláció alatt felhalmozódott tőkéket a hitelirányítás segítségével lehetett mozgósítani, s az ipar felé terelni. Az állam ugyanis egyes iparágak esetében, ahol ismeretes volt, hogy az iparhoz kapcsolódó kereskedelmi hálózatban tőke-készletek vannak, így pl. a textilipar esetében,, hitelzárlatot alkalmazott. Ezekben az iparágakban tehát a gyárak nem jutottak hitelhez, s így forgótőkeszükségletüket a termelés megindításában érdekelt kereskedelemből biztosították kereskedői előlegek felvétele formájában. Ezek az ágazatok csak a későbbi hónapokban, s akkor is nagyobb nyersanyagkészletek igazolása esetén juthattak hitelhez.47 A legkülönbözőbb rejtett tőkék is a termeléshez kapcsolódtak. A deflációs politikával tehát a tőkék megfelelő átcsoportosítását is sikerült elősegíteni . A pénz- és hitelpolitika bemutatott rendszerének további eredményei már a tőke korlátozásához kapcsolódnak. A hitelezés rendszerének leírásakor már bemutattuk, hogy a stabilizációs hitelpolitika miként vezetett a szigorú bankellenőrzés kiépítéséhez. Most azonban ki kell egészítenünk az eddig rajzolt képet. A hitelpolitika ugyanis nemcsak a nagybankok teljes állami ellenőrzését és irányítását mozdította elő, hanem a gyáripar ellenőrzését és az ipari tőke korlátozását is. A vállalatok ugyanis, számukra kedvezőbb esetben állami hitelhez jutottak, s így biztosították forgótőkeszükségletüket. A hitelek visszafizetése azonban az állandóan szorító pénz- és hitelhiány közepette « nagy nehézségekbe ütközött. A vállalatok tehát igyekeztek minél tovább maguknál tartani az állami pénzeket, s nem egyszer fizetési zavarba jutva újabb hitelekért folyamodtak. A vállalatok pénzügyi függőségbe jutottak az államtól. E kérdés azonban a pénz- és hitelpolitikáról már a legközvetlenebbül átvezet az ár- és adópolitika kérdéseire, azok tárgyalása nélkül nem világítható meg. A stabilizáció eredményeinek megőrzéséhez a deflációs pénzpolitika és hitelkorlátozás mellett az árak alakulására is gondosan ügyelni kellett. A deflációs politika már önmagában is megkövetelte az árszínvonal stabilitását, sőt a stabilizációkor kialakított árak csökkentését. A pénz- és hitelpolitika közvetve automatikusan is bizonyos árcsökkentő hatást gyakorolt, hiszen — különösen az első hetekben — még a rendelkezésre álló árukészletekhez képest is nagyon kevés pénz volt forgalomban. Egyes területeken, melyeken a kereslet gyenge volt, az árak önmaguktól is visszaestek. Augusztus végén 46 A konzervipar pl. 1947-re 63 millió forint hitelt igényelt, ebből a G. F. 29,1 milliót szavazott meg, a ténylegesen folyósított összeg azonban végül is mindössze 14,5 millióra rúgott. Mivel a 100—120 milliós termelési volumen kb. 15%-os meghitelezése teljesen elégtelen volt, s így a gyárak minden tartalékukat felélték, ,,. . . igen gyakran még kosztpénzeket is igénybe véve, tehát rendkívül súlyos kamatteherrel megterhelve teremtették elő a véleményük szerint szükséges tőkéket." (P. I. Archívuma. 2/9 — 69. 06070. 1948. jan. 29-i feljegyzés). 47 P. I. Archívuma, 2/9-5 0380. Csikos-Nagy Béla kézirata,
