Századok – 1961
Történeti irodalom - A Kohászati Történeti Bizottság Közleményei (Ism. Heckenast Gusztáv) 431
426 TÖRTÉNETI IRODALOM 431 A KOHÁSZATI TÖRTÉNETI BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYEI Szerkeszti: Kiszely Gyula (1—7. sz. Budapest. 1960) A Kohászati Történeti Bizottság a Kohó- és Gépipari Miniszter támogatásával 1969 elején alakult meg mint a magyarországi vas- és fémkohászat történetével foglalkozó kohómérnökök, vegyészek, régészek és történészek munkaközössége, Schleicher Aladár elnöklete alatt. A Bizottság célja kohászatunk, elsősorban vaskohászatunk igen elhanyagolt történetének részlettanulmányok segítségével való feldolgozása, egy a kor színvonalán álló összefoglalás előkészítése. A Közlemények 7 megjelent füzete arról tanúskodik, hogy a kezdeményezés életrevaló, a Bizottság összetétele sokoldalú, az elsőnek elkészült tanulmányok tudományos színvonala kielégítő. 1. Vastagh Oábor: A szokolyahutai vasgyártás története. (Különnyomat a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei. XXV. köt. 1—4. számából). Gondos levéltári kutatás alapján dolgozza fel a szokolyahutai (ma: Királyrét ) vaskohó és hámor történetét. E szerint a XVIII. század első felének próbálkozásai után az ipolypásztói herceg Esterházy-uradalom 1778-ban létesített itt vasművet, amely 1791-ig állt fenn. A tanulmány érdekes és egész XVIII. századi vaskohászatunkra sok tekintetben jellemző adatokat közöl a termelésről, a munkafolyamatról, az önköltségről, az üzemvezetésről, a munkabérekről stb., és mellékeli az üzem egykorú ábrázolását is. Nagyon kívánatos lenne minél több ilyen alapos üzemtörténeti munka elkészítése. 2. Hegedűs Zoltán: Honfoglaláskori vastárgyak és salakok metallográfiai vizsgálatának tanulságai. (Különnyomat a Történelmi Szemle 1 960. évi 1. számából.) A Tisza környékén és Tiszántúlon előkerült 4 vassalak, 5 nyílhegy, 1—1 kengyel vas, zabla és csiholóvas vizsgálata alapján rekonstruálja a honfoglaláskori vaskohászat technológiáját. A kohítás bucakemencékben történt, fujtatók segítségével. A vasbucákat kikovácsolták és többnyire melegen alakították kész tárgyakká. Ismerték az edzést, a kemény-lágyacél „tudatos" összehegesztésének ismeretét azonban további vizsgálatokkal kellene bizonyítani. Az eddigi leletanyag alapján a vasfeldolgozásban feltehetően megvolt munkamegosztás kérdése még nem vizsgálható. A 3. szám e sorok szerzőjének: Adatok a vaskohászat történetéhez Magyarországon a XVIII. század elején c. tanulmánya. 4—-6. Soós Imre—Kiszely Gyula—Zádor Tibor: Vázlatok a diósgyőri vaskohászat 190 éves történetéből (1770—1960). Miskolc, 1960. 118 l. A kötet három tanulmányt tartalmaz: az első a diósgyőr-hámorí vasgyár (1770—1870), a második a diósgyőri új vasgyár (1868—1960), a harmadik a diósgyőri munkásmozgalom történetét dolgozza fel. Soós Imre igen részletesen foglalkozik a vashámor alapításával s az alapító, Fazola Henrik tevékenységével. Kijelöli Diósgyőr-Hámor helyét a XVIU. század utolsó évtizedeinek magyarországi vaskohászatában s behatóan tárgyalja a gyári munkásság élet- és munkakörülményeit az alapítást követő évtizedekben. Nyomon követi az üzem fejlődó-sét a XIX. század első felében, majd fennállásának utolsó két évtizedében. Mindvégig megtartja a helyes arányt az üzemtörténet, a technológia és a munkásság problémáinak ismertetésében, úgyhogy kerekebben többet tárgyáról aligha lehetne mondani. Kiszely Gyula lényegesen nehezebb feladat elé került. A magyarországi kapitalizmus korának ipartörténetéről igen jó monográfiák álltak rendelkezésére, Diósgyőrre vonatkozó előtanulmányokra viszont alig támaszkodhatott. A feldolgozandó forrásanyag mennyisége pedig sokszorosa az első száz esztendőének. A kétségtelen objektív nehézségek ellenére a feldolgozás sikerült. A szerző soha nem veszíti szem elől az országos távlatokat és igen jól értékesíti nemcsak az üzem levéltári forrásait, hanem a történetére vonatkozó parlamenti és sajtóanyagot is. Rendkívül szemléletesen sikerült Diósgyőr felszabadulás utáni hatalmas föllendülésének ábrázolása. Zádor Tibor a diósgyőri vasgyár munkásmozgalmát dolgozta fel az új vasgyár megalapításától napjainkig. Munkájában a levéltári és sajtóanyag mellett a munkások visszaemlékezéseire is támaszkodott, így nemcsak hiteles, de egyúttal óletközel képet is tudott adni a diósgyőri munkásság felszabadulás előtti életéről s arról az óriási változásról, amely munkásságunk életkörülményeiben és munkaviszonyaiban a felszabadulás után végbement. A könyv olvasójának csak az a kívánsága, hogy a „Vázlatok"-at mielőbb, de legkésőbb a 200. évfordulóra, kövesse „A diósgyőri vasgyár története". Ebben a munkában azonban Kiszelynek és Zádornak szoros társszerzői viszonyba kell lópniök egymással s meg kell találniok az utolsó száz esztendőre is az üzem ós az üzemi munkásság történetének egymással összefüggő előadásmódját olyan egységes szerkezetben, mint amilyenre Soós adott példát az első évszázad történetében
