Századok – 1961

Vita - R. Várkonyi Ágnes: Kuruc költészet és pozitivizmus 729

KURUC KÖLTÉSZET ÉS POZITIVIZMUS A magyar történetírás ós irodalomtörténetírás pozitivista és szellemtörténeti irányzatainak fogyatékosságait ós eredményeit Varga Imre1

azoknak az álláspontoknak az alapján igyekszik lemérni, amelyeket az irányzatok képviselői Thaly Kálmán álkuruc balladáinak ós általában az egész kuruc költészetnek a kérdésében elfoglaltak. Célkitűzésének életrevalóságát jelzi a meggondolás, amelyből kiindul: helyesen hangsúlyozza azt az egyébként közismert tényt, hogy a kuruc költészeten a magyar történetírás és irodalomtörténetírás minden, ma már történetinek tekinthető irányzata kipróbálta fegyverét. Tekintettel azonban arra, hogy a magyar polgári tudományos iskolák és módszerek jellegének, társadalmi bázisának és politikai indítékainak feltárásában még az egyes részletkérdések megoldásánál tart a marxista tudománytörténeti kutatás,2

vállalkozásának merészségét és nehézségeit is hangsúlyoznunk kell. Kétségtelen, hogy a szerző mellőzheti a teljes adatfeltárás és mélyreható elméleti vizsgálódás hosszadalmas munkáját, de csak abban az esetben, ha megtalálta a módját, hogy egyetlen csapással átvágja a kuruc dalpör kettős kérdéskomplexumának gordiusi csomóját: megmagyarázza azt az ellentmondásosnak tűnő, de a magyar társadalom fejlődéséből logikusan következő tényt, hogy a hivatalos polgári történetírás és irodalomtörténetírás, miután impozáns kritikai elemzéssel kimutatta, hogy a kuruc versek egy része hamis, a XIX. század második felében született, történetíró tollából, azt igyekezett bizonyítani, hogy e versek lényegében mégis valódiak. Valódi bennük a „soraikból sugárzó szellem", a történetszemlélet, amelyet kifejeznek s az a „megfoghatatlan hangulat", amelyet szerzőjük páratlan korbeleélő képességével „felidézett". A tanulmány anyagából gazdagon illusztrálhatjuk ezt az ismert folyamatot, de hogy miért és hogyan következett, következhetett be, arra nem kapunk választ. A marxista tudománytörténeti kutatás feladata viszont éppen az ideológiai áramlatok és a gazdasági, társadalmi fejlődós között meglevő összefüggések feltárása, e kapcsolatok törvényszerűségeinek megvilágítása, és a szerző által hangsúlyozott szintézist sem lehet ezeknek az alapvető szempontoknak a mellőzésével megteremteni. Úgy gondoljuk, hogy azok az eredmények, amelyeket a pozitivizmus és a kuruc költészet kapcsolatáról a historiográfiai kutatás feltárt, hasznos szempontokat nyújtanak a kérdés végleges tisztázásához. A kérdés központja, ahová minden szál összefut, az 1913-ban kirobbanó és évtizedekig továbbhullámzó „kuruc; dalpör". Varga Imre megállapítja, hogy a filológiai vizsgálat, amely a legszebb kuruc verseket kiemelte az eredetiek közül, nemcsak a hamis nacionalista illúziókat rombolta szót, hanem „rengeteget elvett a kuruc költészet fényéből, erejéből, sőt megingatta a kuruc költészet létezésének pozitív hitét. Hiányt szenvedett a haladó és forradalmi hagyományok értékelése is. . . Ebből a súlyos tévedésből 1 Varga Imre : A kuruc költészet kérdésének története (Adalékok a pozitivizmus és szellemtörténet bírálatához). Irodalomtörténeti Közlemények, 1961. 1. sz. 19—31. 1. 1 Horváth Károly, Mátrai László, Mérei Gyula, Szigeti József az elmúlt években megjelent tanulmányai, a Történelmi Társulat historiográfiai munkaközösségének kutatásai, az egyes polgári történetírókról, Acsády Ignácról. Horváth Mihályról, Szalay Lászlóról és Thaly Kálmánról elkészült és készülő monográfiák, e munkálatok állomásait jelző történész- és irodalomtörténész-viták bebizonyították, hogy a magyar polgári és tudományos gondolkodás és gyakorlat indítékait és hatásait, összefüggéseit a kor politikai és társadalmi valóságával csak beható" részlettanulmányok során tárhatjuk fel. Varga Imre idézett cikke anélkül, hogy erre hivatkozna, néhány ponton az említett tanulmányok és monográfiák mondanivalójához, vagy a vitákon elhangzott véleményekhez kapcsolódik, számos kérdésben azonban azok eredményeitől eltérő következtetésekre jut, sőt a marxista történettudományi kutatásnak az adott korszakok alapvető kérdéseit tisztázó megállapításait sem veszi figyelembe, még irodalomtörténeti síkon sem. Eljárását és megállapításait nem indokolja, s így a fenti munkákkal látszólag nincs kapcsolata. Dolgozatunknak nemcsak az a célja, hogy tanulmányának néhány megállapításával az elért eredmények alapján vitázzunk, hanem hogy néhány ponton elfogadhatatlan, de szándékában figyelemre méltó, üj adatokat is feltáró és gondolatébresztő tanulmányát e munkálatok körébe kapcsoljuk. 17 Századok