Századok – 1961
Tanulmányok - Ránki György: A római hármas egyezmény és a német külpolitika 645
A RÓMAI HÁRMAS EGYEZMÉNY ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 663 Két nappal később, március 15-én most már a három kormányelnök együttesen tárgyalta meg az aktuális kérdéseket. Az első napi megbeszélésnek ugyanis kizárólag politikai problémák alkották a napirendjét. A femerülő kérdések — a három ország közötti gazdasági és politikai együttműködés szabályozása, a Habsburg restaurációval szemben egységes állásfoglalás, a Kisantanttal kapcsolatos politika tisztázása — megvitatása során ismét sok szó esett az osztrák—német viszony kérdéséről. De míg Dollfuss és Mussolini az osztrák függetlenség elismerésének szükségességét hangsúlyozták, addig Gömbös a németekkel való együttműködés fontosságát húzta ismét alá a magyar külpolitika szempontjából.6 5 Ennek ellenére a hármas egyezmény aláírása mégis azt jelentette, hogy Mussolininek sikerült keresztül vinnie elképzelését és az olasz sajtó nem minden alap nélkül beszélt nagy olasz külpolitikai sikerről. Ha az olasz siker pillanatnyilag tagadhatatlan is volt, azok a repedések a szövetségben, melyek később az egész egyezményt papírronggyá változtatták, már a megállapodás időpontjában is mutatkoztak. Mik voltak ezek? Mindenekelőtt a felek különböző álláspontja Németországgal kapcsolatban. Azt az olasz felfogást, mely minden együttműködést hangsúlyozó frázis ellenére a német imperializmusban a veszélyes dunavölgyi vetélytársat látta, aligha lehetett egy nevezőre hozni a magyar állásponttal, melyet bár talán kevésbé éles fogalmazásban Gömbös Mussolininek is kifejtett, s melyet Gömbös a tárgyalások utolsó napján sietett Hassel német nagykövet tudomására is hozni, a következőképpen szólva: „Magyarországnak a Dunától északra és a Dunától délre van egy-egy barátja, még pedig Olaszország és Németország, ez a két tényező azonos viszonyban áll Magyarországgal, azaz egyenlőek, és egyiket sem lehet a másik előnyére negligálni."66 Gömbös a továbbiakban azt is hangsúlyozta, hogy elképzelése szerint a hármas egyezményt francia- és kisantantellenes éllel a továbbiakban Németország együttműködésével is szükséges kibővíteni. Bár a nagykövet kérdésére, hogy véleménye szerint Mussolini is így értelmezi-e a római egyezményt, nem tudott határozott választ adni, mindenesetre annyit elért, hogy Hassel a beszélgetésről szerzett benyomásait az alábbiakban összegezte „ . . . A beszélgetésből azt a határozott impressziót nyertem, hogy Gömbös semmilyen körülmények között nem hagyja magát eltántorítani Németországtól."67 Gömbös nyilatkozata után a német külügyminisztériumnak nem volt nehéz dolga a német külpolitika további teendőinek kialakításában. Altalános álláspontjuk a római egyezménnyel szemben ellenséges volt. Hangoztatták, hogy a szerződés ellenük is irányul. Magyarország esetében — látván, hogy a magyar külpolitika milyen nagy súlyt helyez a Németországgal való jóviszony fenntartására — arról beszéltek, hogy „a magyar—német viszony további alakulása a római konzultatív egyezmény gyakorlati következményeitől függ el-65 Uo. Feljegyzés az 1934. márc. 15-i megbeszélésről. 66 Doc. on Germ. For. Pol. С. II. 628. „. . . north of the Danube, Hungary had a friend, and south of the Danube likewise — namely Germany and Italy, and that these two factors stood in a one to one relationship for Hungary — that is, were equivalent, in as much' as neither could be neglected in favor of the other." 67 Uo. 630. „I obtained from the conversation the definite impression that Gömbös would in no case allow himself to be detached from Germany."
