Századok – 1961
Tanulmányok - Ránki György: A római hármas egyezmény és a német külpolitika 645
646 RÁNKI GYÖRGY gai — Románia és Jugoszlávia — esetében. Még kevésbé volt eldöntött probléma Magyarország és Ausztria gazdasági orientációja, annál is inkább, mivel az osztrák—német vámunió kísérlete a nyugati hatalmak ellenkezése folytán 1931-ben szintúgy meghiúsult. Ha Franciaország a Kisantantra támaszkodhatott dunavölgyi terveiben, úgy mind a német, mind az olasz kormány előtt nyilvánvaló volt, hogy Magyarországban és Ausztriában kell keresniök dunavölgyi politikájuk gazdasági és politikai támaszát. A két tőkés nagyhatalom tehát már 1931-től élénk versengésbe kezdett, melyikük tudja minél szorosabban gazdasági és politikai érdekszférájába bevonni ezeket az országokat. Különösen éles formákat öltött ez a harc, intenzívvé vált ez a küzdelem 1933 után, midőn a németországi fasizmus uralomra jutásával a német imperializmus legagresszívabb erői egyre nyíltabban érvényre juttathatták gazdasági és politikai elképzeléseiket. Tanulmányunk a magyar, illetők g a rémet és az angol külügyminisztérium irataira támaszkodva kívánja a küzdelem menetét 1934 közepéig, elsősorban Magyarország vonatkozásában megmutatni. * Olaszország — bár politikai helyzete a 30-as évek elején kedvezőbb volt Németországénál és nemzetközi befolyása pillanatnyilag szintén nagyobbnak volt tekinthető — gazdasági gyengesége folytán ha jlott a német imperializmussal való megegyezés s bizonyos együttműködés felé. így 1932 végén szinte egyidőben azzal, hogy tervet dolgoznak ki a Duna völgy gazdasági problémái megoldására, a német к ülügyminisztériumhoz is eljuttat j ák Mussolini j avaslatát alapj ában a francia befolyás visszaszorítását célzó német—olasz dunavölgyi együttműködésre vonatkozóan. Az 1932. december 9-i javaslat azonban vajmi kevés megértésre talált a német kormány illetékeseinél. Lehet, hogy a német uralkodó osztály súlyos belpolitikai válsága nem tette lehetővé e külpolitikai kérdésben a határozott állásfoglalást, elképzelhető az is, hogy nem akarták magukat ekkor még Franciaországgal szemben Olaszországhoz kötni. Tény, hogy a német kormány nevében Neurath külügyminiszter 1933. január 5-én — alig pár héttel Hitler hatalomra jutása előtt — elutasító választ adott.1 Hassel római német nagykövet érdeklődésére február 7-én Neurath újra leszögezi, hogy nem kívánnak formális szerződésre lépni az olaszokkal, bár — az elutasítást enyhítendő — hosszáteszi, hogy az együttműködésnek fennáll a lehetősége. Utasítja a követet, hangsúlyozza Mussolininek: „nincs szándékunkban semmiféle politikai szövetségre lépni, valamiféle speciális politikai kapcsolatot létesíteni a Dunavölgy országaival.2 Ennek megfelelően semmiféle Drang nach Südosten politikáról nem lehet szó."3 Céljuk — mutatott rá — csupán a Kisantant széttörése, s ebben teljesen egyezik az olasz elképzelésekkel. Az olasz külpolitika vezetőit aligha nyugtatták meg Neurath ígérgetései. Nem nyugtatták meg akkor sem, ha nem is volt tudomásuk arról, hogy ugyan-1 Documents on German Foreign Policy (A továbbiakban: Doc. on Germ. For-Pol.). Series C. Volume I. 29. 2 Hassel maga is a következőket írta az iratra: „Not even with Austria?" 3 Doc. on Germ. For. Pol. C. I. 29. „We do not have in mind any political association or establishing political relations on any special kind with the countries of the Danube Basin. There, can therefore bo no idea of any political expansion toward the Southeast."
