Századok – 1961

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507

524 PERJÉS GÉZA Éppen a XVII. század második felének viszonyai között, amikor a had­seregek létszáma hallatlanul megnövekedett, így igazgatásuk és ellátásuk egyre nehezebbé vált, ugyanakkor pedig a feudális anarchiából kibontakozó állami köz­pontosítás és annak eszköze, az adminisztráció még gyerekcipőben járt, továbbá a termelési és szállítási technika fejletlen volt, a hadsereg adminisztrációjának állapota döntően befolyásolta valamely állam katonai erejét. A francia abszo­lút monarchia Le Tellier, majd annak fia, Louvois alatt példátlan pontosság­gal működő hadseregigazgatást épít ki, amely addig soha nem látott, hatalmas létszámú hadsereget tud felállítani, mozgatni és ellátni. Franciaország minden háborújában megelőzi ellenfeleit a mozgósitásban és felvonulásban. Éllenfelei még meg sem jelentek a hadműveleti területen, amikor már jelentős hódítá­sokra tesz szert, olyanokra, melyek, ha nem is döntik el véglegesen a háború sorsát, de mindenesetre a hadjárati évre nézve döntőek és a háborút befejező béketárgyalásokon értékes zálogot jelentenek. És éppen ellenfeleinek — első­sorban Spanyolországnak és Ausztriának — primitív, akadozó hadseregigaz­gatása nem képes arra, hogy a nagy nehezen összegyűjtött hadsereget ellássa, ezért Franciaország mindig remélheti, hogy az olajozatlan hadigépezet megáll, sőt szétesik. Ugyanez áll az osztrák—török viszonylatban is, ahol nem csupán az utóbbi számbeli fölénye, az állandó terjeszkedésre épült társadalmi beren­dezkedése teszi az erőviszonyokat aránytalanná, hanem a kitűnően működő hadseregigazgatás is. Mint említettük a hadseregigazgatás egyik legfontosabb feladata a had­sereg anyagi ellátásának megszervezése. Itt elsősorban az élelem beszerzése és a hadsereg után való szállítása a legnagyobb probléma. A kor mezőgazdasági ter­melésének színvonala és az alacsony népsűrűség mellett elképzelhetetlen, hogy az operáló hadsereg rábízza magát a helyszíni beszerzésre, tehát arra, hogy a szüksé­ges élelmet majda hadjárat folyamán a hadműveleti területen szerezze be. És ez így van még a fejlettebb mezőgazdasági vidékeken is, mint Flandriában, Hollan­diában, Észak-Itáliában, de még fokozottabban Dél-Németországban és minde­nekelőtt Magyarországon, ahol a török hódítás és az állandó háborúk következté­ben a termelőerők végzetesen visszamaradtak fejlődésükben. így tehát egy-egy hadjárat végrehajtása nem képzelhető el másként, mint hogy a hadsereg ellá­tásához szükséges élelmiszereket még jóval a hadjárat megkezdése előtt össze­gyűjtik, felhalmozzák és a hadműveleti irányoknak megfelelően raktározzák a — későbbi szakkifejezéssel élve — bázisterületeken, ahonnan a hadműveletek előrehaladásának megfelelően az élelmet a hadsereg után szállítják.2 8 Mivel azonban a szükséges szállítóeszközök száma abban az arányban nő, ahogyan a hadsereg eltávolodik a bázistól, bizonyos határon túl már elképzelhetetlen, hogy a hadsereg közvetlenül a bázisterületen elhelyezett raktárakból kapja az élelmet. Ehhez olyan hatalmas mennyiségű szállító eszköz kellene, melynek mozgatása, üzemeltetése és fenntartása kivihetetlen. így a hadsereg öt, hat, esetleg nyolc napi távolságra érve a bázisától, raktárakat telepít, melyektől újabb öt-nyolc napi menetre távolodhat el, és ez így megy egészen a hadmű­veleti cél eléréséig. Éppen a szállítás hatalmas nehézségei miatt igen fontosak a vizi utak, és a hadjáratok irányának megválasztásánál döntően esnek latba. Mindez azt jelenti, hogy a hadvezér kezeit rendkívüli mértékben megkötik az ellátás szempontjai; bázisától, illetve raktáraitól csak korlátolt mértékben 28 A korabeli szállítás nehézségeit Zrínyi adatai alapján a Tábori kis Trakta-hoz •ht bevezetőmben vázoltam. Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. 102. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom