Századok – 1961

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 215

•220 KRÓNIKA így pl. felfogása szerint szükséges lenne a szöveg filozófiai elmélyítése, az egyes klerikális megnyilatkozások filozófiai alapjainak feltárása. Ugyancsak ajánlatos lett volna feltárni az osztrák keresztényszocialistákkal és az osztrák katolikusokkal való kapcsolatokat is, rámutatni az osztrák, német és magyar klérus egyes pártjai programjainak közös és eltérő vonásaira. Ezzel kapcsolatban emelték ki az opponensek azt is, hogy a szervezeti kérdésekhez viszonyítva általában mostohán kezeli szerző a klerikális politikai tevékenység eszmeitartalmi elemeit. A disszertációból nem ismeri meg az olvasó, hogyan agitáltak, milyen eszközökkel, konkrét érvekkel igyekezett a klérus megnyerni a tömegeket, hogyan harcolt a liberális és radikális irányzatok ellen stb. Mérei Gyulához hasonlóan Sándor Vilmos is kiemelte, hogy az ideológiai kérdéseknél nagyobb súlyt nyertek a disszertációban a politikai párt-szervezkedések. Holott az előbbi tanulmányozása e szervezetek működésének értékelésében is jelentős segítséget nyújthatott volna. E megjegyzésekkel Galántai József részben egyetértett, részben pedig azt hangsúlyozta, hogy a filozófiai kérdések tanulmányozását elsősorban a filozófusoknak kell elvégezniök. Sándor Vilmos opponensi véleményében ezen túlmenően felvetette az egyház politikai-ideológiai tömegbefolyása konkrétabb vizsgálatának szükségességét. Kifejtette, hogy szerző figyelmét pl. elkerülte az egyház nolitikai befolyása az egész tanulóifjúságra (a valláserkölcsi nevelésen keresztül). Emellett nem foglalkozik a Néppárt tényleges tömegbázisának meghatározásával, sőt vitathatók azok a megállapítások is, melyeket szerző az országgyűlési képviselők számának alakulásából vont le a tömegbázis alakulására nézve. Sándor Vilmos szerint pl. a néppárti képviselőkre esett szavazatok számának alakulásából arra kell következtetni, hogy a Néppárt tömegbefolyásának viszonylagos ereje folyamatosan csökkent, és nem zuhanásszerűen, koalíciós szerepének lelepleződése miatt, amint azt a disszertáció kifejtette. Emellett a képviselőházi mandátumok arányainak vizsgálata azt mutatja, hogy a Néppártnak egyik fő fegyvere az antiszemita propaganda volt.. E kérdés vizsgálatát azonban szerző elmellőzte. Felvetette azt a gondolatot is Sándor Vilmos, hogy vajon lehet-e az első világháború előtti időszakban a klerikális politikai szervezkedés csődjéről beszélni. Szerinte csak stagnálás mutatkozott e téren, hiszen az egyház befolyása mindig nagyobb volt, mint pártjaié, szervezeteié. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, mennyire szükség lett volna az egyházi szervezetek teljes hálózatának feldolgozása. Ezekkel a megjegyzésekkel kapcsolatban Galántai József kifejtette, hogy a Néppárt akkor hatolt be a nemzetiségi területekre, amikor ott még nem alkalmazta a nemzeti demagógiát, s így tudta viszonylagos befolyását megőrizni a századforduló után is. Vitába szállt Galántai József azzal is. hogy Sándor Vilmos szerint a háború előtt a klerikális szervezkedésnek csak stagnálásáról beszélhetünk, s megállapítja, hogy a Néppárt a felbomlás küszöbén állt. Annyiban azonban elfogadta Sándor Vilmos álláspontját, hogy valóban nem csődről, hanem bomlásról kell beszélni. A fenti problémák mellett az opponensek még több más kérdésben is vitába szálltak Galántai Józseffel. Ennek ismertetésétől azonban ezúttal el kell tekintenünk. Még csak Orbán Sándor hozzászólására kell utalnunk. Orbán Sántlor először a disszertáció historiográfiai megalapozottságának, valamint a források módszeres feldolgozásának hiányát vetette fel, majd a feldolgozás tematikai kérdéseit illetően megállapította, hogy igen nagy jelentősége van az egyház és állam történetileg kialakult viszonyának. Megállapította, hogy ha nem is történt meg az egyház és állam szétválasztása, mégis volt bizonyos előrehaladás e téren. Kifejtette, hogy 1867 után a liberalizmus még megengedhetett magának bizonyosfokú szembeállást az egyházzal, míg 1919 után erre már nem kerülhetett sor. Megmutatkozott ez többek között pl. a sajtó hangjában vagy az iskolai nevelés tartalmában. Ugyanekkor hangsúlyozta, hogy mivel 1867 után nem választották el az egyházat az államtól, az egyháznak nem volt feltétlenül szüksége arra, hogy befolyását egy párton vagy tömegszervezeten keresztül biztosítsa. Kiemelte, hogy a Néppárt szervezkedésében eisősorban az állam és egyház szétválasztására irányuló intézkedések játszottak közre. Amikor e kísérletek abbamaradtak, csökkent a Néppárt szervezkedésének jelentősége is az egyház szempontjából. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyházi szervezetek azért nem mozgathattak meg széles tömegeket, mert az agrárkérdés és a nemzeti kérdés, a nemzetiségi kérdés és az általános választójog problémái kötötték le elsősorban a tömegek figyelmét, nem pedig azért, mert — amint ezt a disszertáció kifejti — 1906 után elmúlt aforradalmi válság, vagya klerikális vezetők között ellentétek voltak. Mivel pedig az egyházi szervezkedések kevés sikert értek el, az egyház és állam történetileg kialakult viszonya mellett igen nagy szerepe volt a vallási funkcióknak az egyház befolyása szempontjából. Ezt a kérdést viszont szerző egyáltalában nem tárgyalta. Hasonlóan elhanyagolta az egyház jövedelmi forrásainak elemzését is, holott csak ezek bemutatása alapján lehet felvázolni az egyház összefonódását a kizsákmányolás rendszerével.