Századok – 1961

Vita - Vörös Károly: Megjegyzések Révész Imre: Sinai Miklós és kora c. munkájához 138

140 VÖRÖS KÁROLY érdekeltté tették a csupán ritka előadási kötelezettséget és így sok szabad időt, valamint még középkorias jövedelemforrásokat biztosító, maradi és reakciós művelődési eszmény fenntartásában; s azokra az ugyancsak anyagias és ambiciózus jelleméből fakadó indokokra, melyek a kizárólagos papi egyházvezetés és annak anglikán formájával együttjáró, vagyoni s politikai hatalmat jelentő episzkopalizmus megteremtését, illetve annak a magyar református egyházba való bevezetését, számára kívánatossá tették. Révész nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az episzkopális vezetés folytán papuralmat: klerikalizmust követelő Sinai azzal, hogy 1790 politikai harcában a nemesség egyházigazgatási törekvéseivel szemben az udvarhoz fordult segítségért —- eltekintve attól, hogy így egyúttal a nemesség társadalmi konzervatívizmusa ellenére is nemzeti függetlenségi" politikájára érzékeny csapást mért — gyakorlatilag megnyitotta az utat egy, a Habsburg uralkodók alatti protestáns államegyháziság megteremtésére, és — a római katolikus magas klérus felé tett gesztusai révén attól is támogatást várva — ezáltal mind nemzeti, mind egyházi szempontból igen nagy hibát követett el. Sinainak már a fentiek alapján is meglehetősen negatív alakját Révész még néhány, egyéni fejlődését elemző fejezettel teszi még plasztikusabbá. Egy-egy nagyon szép és gondosan kidolgozott fejezet foglalkozik Sinai episzkopális nézeteinek kialakulása szempontjából oly nagyjelentőségű angliai tartózkodásával (benne a korabeli angol társadalmi és egyházi viszonyok finom rajzával), és Sinai — sokak által magasztalt, de hatalmas volumenű munkássága csaknem kizárólag kéziratban maradván, így hovatovább inkább stereotipen magasztalt — történettudósi munkásságával. Révész gondosan összegyűjti ós számbaveszi Sinai fennmaradt tudományos kéziratait, behatóan kiértékeli és reakciósnak és forradalomellenesnek minősíti a például Rákóczi szabadságharcát is elitélő történetszemléletét, ós ha nem is egészen hitelesnek vagy elfogulatlannak tekinthető tanúk vallomása alapján is, de igen érdekesen rekonstruálja Sinai kizárólag a tudósképzést szem előtt tartó és ennek érdekében katedrája pedagógiai jellegű feladatait teljesen elhanyagoló s így az adott helyzetben káros történettanítási módszerét is. Végül a Sinai-portré e — ha korántsem ily részletesen feltárt, s inkább csak részletekben, de már eddig is sejthető — vonásai mellé felrajzolja Révész a vagyongyűjtő ember vonásait is. Rendkívül érdekes fejezetekben ismerteti meg Sinai ilyenirányú tevékenységét, ennek során a kispolgári-értelmiségi vagyonszerzés olyan apró műhelytitkait derítve fel, melyek eddig jóformán sehol sem részesültek ilyen beható tudományos tárgyalásban. Mindezek eredményeképpen a Sinairól a korábbi kutatások alapján kialakult kép így teljesen negatívvá változik. Munkája zárószavában szerző helyesen mutat rá arra, hogy Sinait már maguk az adott viszonyok is negatív szerepre kárhoztatták, de hangsúlyozza, hogy ő a viszonyoknak szintén alá veteti, de végeredményben mégis viszonylag haladóbb világi ellenfeleivel szemben, anyagi előnyöktől és ambíciójától vezérelve, kétségtelenül a lehető legrosszabb, legnegatívabb oldalra, az udvar és a magas klérus oldalára állt. Bukásában így —- mindezen mentőkörülményei ellenére is — Révész bizonyos fokig a sorsszerű igazságszolgáltatást látja beteljesedni. II Révész könyve azonban részleteinek mindezen gazdagsága és értékelésének újszerűsége ellenére is lényegében egy valamivel: éppen a Sinai vezette mozgalom tulajdonképpeni társadalmi elemzésével ós értékelésével marad adósunk. Könyvének gazdaság-, pedagógia-, ideológia-, politikatörténeti fejezetei mögül ugyanis éppen annak a folyamatnak összefüggő ábrázolása és értékelése hiányzik, mely tulajdonképpen az egész problémát létrehozza, s így azt egységbefogja, melynek mindezen felsorolt részletkérdések csak egy-egy vetületét jelentik, s mely a maga végeredményben már meglévő adottságaival sok szempontból Sinai és ellenfelei magatartását is már eleve befolyásolja. Révész végeredményben Sinai egyéniségének a kor által kétségtelenül meghatározott anyagias vonásaival igyekszik összefogni a problémákat, melyeknek esetenként igen szépen és részletesen kidolgozott társadalmi vonatkozásai azonban nem alkotnak összefüggő egészet: őket elsősorban Sinai fejlődése fogja össze. Felmerülhet persze a kérdés: egy életrajz gerincévé nem éppen az ábrázolt személy fejlődését és egyéniségét kell-e megtennünk? Úgy véljük azonban, hogy az ilyen, megvilágítást és jelentőséget tulajdonképpen nem saját magából (mert hiszen ambiciózus és anyagias református pap előtte és utána is volt Magyarországon), csak a vele szembenálló társadalmi erőktől nyert egyéniség életrajzánál nem mellőzhető ezeknek a társadalmi-politikai erőknek mintegy párhuzamos életrajza, sőt elő- és utóéletüknek: tulajdonképpen Sinai Miklós