Századok – 1960

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról 917

У918 KRÓNIKA fejezet első szerkesztéshez tartozását döntő módon alátámasztó összefüggésével foglalkozott. (Az oklevél kritikai kiadása előkészítés alatt van, birtok-, gazdaságtörténeti és társadalmi vonatkozású adatait máris igazolták Lederer Emma kutatásai. — A feudalizmus kialakulása Magyarországon, Budapest, 1959. 39. 1.) Kumorovitz Lajos a továbbiakban az antik kulturális örökség magyarországi felhasználásának egyik legrégibb nyomára hívta fel a figyelmet. A XIV. századi compositióban ugyanis két helyen is (71. fejezet és 93. fejezet) találkozunk egy igen érdekes és talán korjelölő kifejezéssel, a „furor Teutonicus"-szal. Az egyik helyen Péter király viselkedésének, másutt András németjei magatartásának a jellemzésére szolgál ez a kifejezés. Kumorovitz Lajos ezt a helyet a krónikásnak az antik műveltségben való jártassága szempontjából részletesebb elemzés alá vette, mert ismerünk tekintélyes historikust, aki a „furor Teutonicus" kifejezést, mint (ókori eredetű) középkori szófordulatot, XII. századinak tartja. így J. Iluizinga „Im Bann der Geschichte"-jének (Basel, 1943) „Wachstum und Formen des nationalen Bewußtseins in Europa bis zum Ende des XII. Jahrhunderts" c. fejezetében szoros kapcsolatban levőnek tartja a röviddel 1200 előtt befejeződő európai etnikai kialakulással és az ennek kapcsán a feudális teoretikusoknál megjelenő és a más népekkel szemben használt ellenszenv, gúny, gyűlöletkeltés hangjával. Ilyen szerepben fordul elő a „furor Teutonicus" pl. a XII. századi francia és angol forrásokban (Suger, Salisbury). Huizinga szerint tehát a kifejezés használata XII. századi eredetű, s ha ez igaz, akkor az ilyennek XI. századi előfordulása interpolációra utalna. Azonban nem csupán francia ós angol, hanem német eredetű és korábbinak tűnő adataink is vannak a kifejezés használatára — állapította meg Kumorovitz Lajos. Használja a szókepcsolátot Ekkehardus Araugiensis (meglialt 1130 körül) is 1106-ig terjedő „Chronieon universale"-jában az I. keresztes hadjáratról írva (MGSS. 213—214). Egy másik helyen pedig (Chron. 1106—1125) ugyanő az 1117. évnél a szomszédos népek békéjét állítja szembe a „furor Teutonicus" nyakasságával. Tekintve, hogy Ekkehardus magas kort ért el és 1130 táján halt meg, Kumorovitz Lajos feltételezése szerint már a Xl. század második felében és ennek is a legelején tanulhatta a kifejezést, s Huizinga adatánál is korábban használhatta fel népe. jellemzésére. Már csak ennek fontolóra vételénél sem valószínűtlen, állítja Kumorovitz Lajos, hogy a „furor Teutonicus"-t a magyar Ős -gesta írója is ismerte. De még ennél is több állapítható meg. Huizinga nyomán felkutatja ugyanis a kifejezés eredetét, és legrégibb előfordulását Lucanus Pharsaliajában leli fel (1. 255—256), aki ezt a mariusi kor jellemzésére használja. Az antiquitásban egyébként Claudianus is él ezzel a fordulattal (26. 292). Lucanusnál különben a „furor Romanus"-szal (1. 106; 3. 249) ós „furor Ilesperius"szal (2. 242; 10. ü2) is találkozunk. Tekintettel arra, hogy Lucanus műve az I. László korában készült pannonhalmi conseriptio (1083—1095) tanúsága szerint a kolostor könyvei közt is szerepel (P. R. T. 591. 1.), szükségtelennek látszik e kifejezés külföldi kölcsönzésének a gondolatához folyamodni — állapította meg végezetül Kumorovitz Lajos. Kumorovitz Lajosnak a Lucanus-codex Pannonhalmán volt meglétéről és a Pharsalia-toposznak a krónikáink XI. századi részében felfedezett előfordulásáról szóló fejtegetései a további kutatások során fontos szempontokat szolgáltathatnak a legkorábbi magyar Gesta-szerkesztés keletkezési helyének ós körülményeinek tisztázásához. Mezey László kandidátus opponensi véleményében szintén új problémákat vetett fel. Megállapította, hogy Gerics József a filológiai vonatkozások közül főként a stílust érintő megállapításokkal operált. További megoldandó problémaként fel kell vetni a műfaj, a szókincs, a grammatikai sajátosságok vizsgálatát. Mezey László ajánlatosnak tartaná annak a kérdésnek a tanulmányozását, hogy a változatos műfaji terminológia (Gesta, Annales, Chronica, Scriptum, Relatio, vagy egyszerűen csak „libri antiqui") mennyiben jelentheti egyes, nagyjából azonos műfajú elbeszélő források különböző elnevezésekkel történő parafrazírozását, vagy mennyiben szabad a ránk maradt Gestaszerkesztésben e változatos terminológiának megfelelő különböző műfajú elveszett kútfők nyomát kutatni. Helyesli Gerics József megállapítását egy kanonizáció előtti István-életrajz léte kérdésében. További problémaként vetette fel a Vita legendává alakulását, amely bizonyos szabályosságokat mutató processzusok szerint mehetett végbe. Hivatkozott saját, a Margit-legendára vonatkozó korábbi kutatásaira, amelyek eredményeként sikerült egy szerzőnek — Mercellusnak — három Margit-élet leírását megállapítani. Ezek közül az első még egyszerű, valóban biográfikus igénnyel készült életrajz, Vita csupán, míg a másik kettő két rövid időközben egymást követő kanonizációs processzus fejleményeként egyre terjedelmesebbé váló, egyre hangsúlyozottabb hagiografikus igényekkel fellépő legenda. A Vita és ennek kétszeresen legendává szerkesztése egy évtized alatt jött létre. Létre kellett jönni az István-életrajz legendává