Századok – 1960

Közlemények - Diószegi István: Az osztrák külpolitika az olasz forradalmi mozgalmak ellen (1820–1825) 878

KÖZLEMÉNY AZ OSZTRÁK KÜLPOLITIKA AZ OLASZ FORRADALMI MOZGALMAK ELLEN (1820-1825) (Kiadatlan Metternich-levelek az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában) „Egy félig-meddig barbár, teljesen tudatlan nép, határtalanul babonás és forróvérű mint az afrikaiak, egy nép, amely sem írni, sem olvasni nem tud, melynél az utolsó szó a tőré, micsoda pompás anyag az alkotmányos elvek alkalmazására"1

— jegyzi gúnyosan naplójába Metternich a nápolyi forradalom kitörésének hírére. Ezek a szavak nagyon jól rávilágítanakakancellár politikai rendszerénekszubjektív indítékaira; Metternich számára a forradalmi és nemzeti mozgalmak elleni harc szükségessége a népek iránt érzett mély megvetésből és olthatatlan gyűlöletből fakadt. Ezt az arcot azonban hiába keressük az immár könyvtárakká duzzadt Metternich-irodalomban. A különböző felfogású osztrák polgári történészek megelégszenek ezzel kapcsolatban az olyan fennkölt jelzők, mint „arisztokratikus hajlam", „főúri nagyvonalúság" ismétlésével ós halmozásával. Lehet-e csodálkozni tehát, ha ez az irodalom sok vonatkozásban mindmáig adós maradt Metternich külpolitikája objektív indítékainak feltárásával? A Metternichről szóló első írások még a kancellár életében megjelennek, halála, majd különösen a kettős Monarchia széthullása után a róla szóló irodalom bozontos fává terebélyesedik. Metternich gazdag, bonyolult, sokrétű személyisége, az osztrák és az európai politikai életben négy évtizeden át betöltött vezetőszerepe önmagában is elegendő lett volna arra, hogy a történészek érdeklődését felkeltse. 1859 után, amely esztendő a sors érdekes iróniájaként egyszerre volt Metternich halálának éve és a metternichi államtest felbomlását megindító esztendő — a kancellár személye és a metternichi politikai rendszer valahogy aktuálissá vált. Ez a Metternich-kultusz 1918 után érte el tetőpontját. A polgári forradalmakat és a Monarchia széthullását megdöbbenve ós értetlenül szemlélő történészek a „katasztrófa" okait a múlt tévedéseiben és hibáiban vélték fellelni, és hibák keresésében egészen Metternichig nyúltak vissza. Az osztrák polgári történetírás világháborút követő Metternich-kutatása nagy reprezentatív alkotásokat hozott létre, amely művek egyben megadták a polgári történetszemléletben máig is érvényes két alapvető Metternich-felfogást. A konzervatív álláspontot legteljesebben Heinrich von Srbik kétkötetes, gazdag levéltári anyagra épített, érdekesen és fordulatosán megírt Metternich-életrajza képviseli-Ez a mű mindmáig a legelismertebb és legjobb Metternich-feldolgozásnak számít.2 Srbik szerint Metternich a XIX. század legnagyobb államférfia és diplomatája, aki politikai rendszerével szilárd állapotokat tudott biztosítani Ausztria és egész Európa számára. Metternich idealizálása a konzervatív politikai koncepció igazolásának eszköze. Ez az álláspont úgy véli: az osztrák történelem legnagyobb tragédiája az 1918-as összeomlás. S a katasztrófára azért kerülhetett sor, mert a XIX. század második felének osztrák politikusai szállították a metternichi tradíciókkal, és Ausztria hajóját alkotmányos, parlamentális, liberális vizekre vezették. A Metternich-problóma klasszikusan liberális szempontú kifejtését Viktor Bibi művei tartalmazzák.3

A bécsi egyetem professzora az osztrák liberálisok legjobb hagyományaira emlékeztetően veszi bonckés alá Metternich konzervatív politikai rendszerét és mutatja ki ennek számos ellentmondását és visszásságát. A Metternich-kritika végső következtetése Bibi számára is poUtikai jellegű; az 1918-as katasztrófa (mert Bibi is a katasztrófa kifejezést használja) gyökerei 1815-ig nyúlnak vissza; a Monarchiának azért u 1 Aus Metternich'* nachgelassenen Papieren. Hrg. von Richard Metternich. Ed. 3. "Wien. 1881. 340. 1. (a továbbiakban N. P.). 1 Heinrich von Srbik : Metternich, der Staatsmann und der Mensch. Bd. I—II. München. 1925. Bd. III. München 1964. ' Viktor Bibl: Der Zerfall Österreichs Bd. I . Kaiser Franz und sein Erbe. Wien. 1922; Metternich in neuer Beleuchtung. Wien, 1928; Metternich, der Dämon Österreichs. Wien. 1930.