Századok – 1960

Tanulmányok - Láng Imre: A Károlyi- és Berinkey-kormány pénzügyi politikája 812

830 LÁNGIMBE nát, mások 20 000, illetve 50 000 koronát javasoltak. 10 000 koronás minimum esetén az érintett adóalanyok számát 1,5 millióra becsülték.9 8 A polgári közvélemény a háború alatt hozzászokott a vagyonadó beveze­tésének állandó hangoztatásához. A vagyona dóéi te ke zlet jellegét tehát nem az a körülmény szabta meg, hogy a jelenlevők többsége kénytelen volt a beveze­tés szükségessége mellett állást foglalni — ezt az adott viszonyok között meg kellett tenniök. Az értekezlet lefolyásának valóságos tendenciája a húzás-halasz­tás volt. Március elején tovább folyt a vita, amelynek során újból felmerültek az alapvető kérdések. Ezek közül néhány a következő volt: szükséges-e a nagy vagyonadó, mire legyenek felhasználva a befolyó összegek, mi lesz az adó gaz­dasági kihatása, ki legyen az adóalany és mi legyen az adó tárgya, mi legyen az adómentes maximum, hogyan bírálják el a háborús vagyont, milyen elvek szerint történjék az értékelés stb. A március 7-én megtartott általános vita során Fellner Frigyes azt a megállapítást tette, hogy a „nagy vagyonadó túl­nyomó hozadékát nem a millión felüli vagyonoknál, hanem az apróbb, de nagy tömegben jelentkező vagyonoknál kell keresni".9 9 Hangsúlyozta, hogy ha a Szende által tervbevett fokozatossággal valósítják meg a vagyonadót, nem lesz olyan külföldi vállalkozó, aki hajlandó lenne Magyarországon ipáit terem­teni, mert arra gondol, hogy 10 millión felül egyszer majd elkobozzák vagyonát. Részletes számításaiból arra következtetett, hogy nem történnék egyéb, mint a nemzeti vagyon elemeinek helycseréje, összege azonban változatlan maradna. A március 18-i részletes vita során kifejtett végső következtetése az volt, hogy a vagyonadó hozadéka viszonylag olyan csekély lenne, hogy az államadóssá­got alig lehetne vele csökkenteni, a gazdasági életet viszont az eredménnyel arányban nem álló megrázkódtatás érné. Megengedhetetlennek tartotta, hogy az államháztartás egyensúlyát egyedül a vagyonos osztály „áldozatkészségé­vel" állítsák helyre, s mivel a „hazafias osztályöntudatot nem szabad mono­polizálni", tehát ne zárják ki a nép széles rétegét „a nagy vagyonadó-fizetés felemelő érzéséből".100 Az effajta megnyilatkozások megmutatták, hogy a burzsoázia március­ban — tehát a politikai helyzet végsőkig kiéleződésének időpontjában — újból megkísérelte a vagyonadó bevezetését meghiúsítani. Másfelől megmutatkozott az a tendencia is, hogy a várható terheket a kisegzisztenciákra hárítsák át. A helyzet jellemzéséhez hozzátartozik az a körülmény is, hogy a kormány nemhogy gátat vetett az efféle nézeteknek, hanem fórumot biztosított ezeknek, módot nyújtott kifejtésükre és helyt adott a halogató tendenciáknak.10 1 Időközben felhatalmazta a minisztertanács Szendét a vagyonadó-törvény­javaslat elkészítésére, továbbá a jövedelem- és vagyonadókulcs felemelésére.102 A március 17-i minisztertanácsi ülésen bemutatásra került a pénzügyminiszter javaslata.10 3 98 Katona Lajos : A vagyonadó-ankét tanulságai. Magyar Nemzetgazda. 1919. febr. 15. 99 Fellner Frigyes : A nagy vagyonadó. Közgazdasági Szemle. 1919. 61. köt. 204— 217. 1. 100 Uo. 101 Szende a következőképpen jellemezte saját tevékenységét: „Amióta a pénz­ügyminisztériumot vezetem, az érdekeltek és szakemberek véleményét minden kérdés­ben meghallgattam." Idézi Magyar Nemzetgazda. 1919. jan. 18. юз pi Arch. A Károlyi-per iratai. 1919. márc. 6-i 25. sz. min. tan. jkv. 103 Uo. 1919. márc. 17-i 27. sz. min. tan. jegyzőkönyv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom