Századok – 1960
Tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy osztrák röpiratíró útja a negyvennyolcas forradalom felé (I. rész) 750
788 S. LENGYEL Mí RT A mondásos fejtegetések után — hisz munkájának legnagyobb részében azt próbálja bizonyítani, hogy jogi szempontból a király ígérete még érvényben van — arra a végeredményre jut, hogy az alkotmány ne királyi kegyként lépjen életbe, hanem a porosz népben fejlődjék ki, s a kormánytól csak államjogi elismerést és megerősítést kapjon. Azt kell tehát az alkotmány híveinek bebizonyítaniok, hogy Poroszország számára az alkotmány szükséges, a nép pedig, érett az alkotmányra. A király szavai helyett alkotmányos ismeretekre és gondolkodásmódra kell a népet tanítani.173 Ezek után kifejti az új alkotmányos monarchiáról vallott nézeteit, amelyek — mint látni fogjuk — határozott előrelépést mutatnak korábbi felfogásához képest. Véleménye régebbi jó király-illúziójával ellentétben most már az, hogy az abszolutizmus ideje lejárt, az abszolutizmus betöltötte történelmi küU detését. Ha az állam egyetlen ember személyétől függ, az állami jólétnek s a népjognak nincs semmiféle biztosítéka arra, hogy az abszolutizmus ne váljék despotizmussá, még ha a monarcha a legnemesebb tulajdonságokkal rendelkezik is. A tiszta abszolutizmus és despotizmus között nincs ugyanis semmiféle jogtudományi különbség, s ezért az, hogy a korlátlan, abszolút uralkodó despotává lesz-e vagy sem, egyedül személyes tulajdonságaitól, vagyis a véletlentől függ. Az abszolút monarchia lényegében egyáltalán nem jogi rendszer, hanem csak az erőszak viszonyait tükrözi. Manapság már — állapítja meg — egy tízszer tehetségesebb József vagy Frigyes „liberális despotizmusa" (értsd: a felvilágosult abszolutizmus — L. M.) is — amely már annakidején is bebizonyította, hogy a népek részvétele nélkül nem lehet valóban a nép érdekeiért működni — képtelenségnek tekinthető, mert a népek nagykorúakká lettek. S immár az uralkodók, illetve uralkodó családok régi értelemben vett isteni joga — ami tulajdonképpen nem jogi elv, hanem vallási tétel, politikai dogma volt — sem fogadható el többé.174 Mindamellett a monarchikus államformát tartja most is minden nép számára a legmegfelelőbbnek. Ez ugyanis „az állami élet idegeit" s a népben szétszórt erőket az uralkodó személyében egyetlen pontban egyesíti, ami az eddigi elméleti és gyakorlati tapasztalatok szerint minden állam feladatának megvalósítása szempontjából a legcélszerűbb berendezés.175 A monarchia azonban igazi nagyságát, jogi jelentőségét és méltóságát csak alkotmánnyal érheti el. A népjog elismerése, a „monarchikus elvnek a demokratikus elvvel" való egyesítése biztos jogi talajra vezeti a koronát, az állami élet természetes, szerves fejlődését teszi lehetővé, s a kormány a nép nyilvános és önkéntes hozzájárulását és engedelmességét élvezheti általa, egyszóval helyreáll az uralkodó és a nép között a természetes viszony. Hiszen a természetben csak egyenlő jogokkal rendelkező emberek vannak, egyik se él-173 Die preussische Verfassungsfrage 18—86., 17—18., 93., 96., 97., 107. 1.; Schuselka : Die Lösung 34. 1.; Die preussische Verfassungsfrage 24., 235., 21., 25., 92. 1. 174 Die preussische Verfassungsfrage 260—261. 1.; Schuselka : Die Lösung 228— 229. 1.; Die preussische Verfassungsfrage 42., 114., 327., 329., 122. 1.; Schuselka : Die neue Kirche 133—134. 1.; Die preussische Verfassungsfrage 150. 1.; Schuselka : Die Lösung 94. 1. 175 Die preussische Verfassungsfrage 111. 1.—A tiszta köztársaság természetesen az ész követelménye — írja —, s minden művelt ember bensőjében köztársasági, de éppen a politikailag képzettek látják be, hogy gyakorlati bevezetését illetően korlátokat kell szabni, egyébként könnyen anarchiává vagy oligarchiává fajul. A legcélszerűbb korlátozást éppen a monarchikus forma biztosíthat ja. (Schuselka : Volkspolitik 171. 1.)
